A mezőgazdasági gépeknek pedig dolgozniuk kell!

2020.11.20. 07:10

Az új év termése a tét

Gyakori probléma ősszel, hogy a szántóföldeken dolgozó gépek, illetve vontatók jelentős mennyiségű szennyeződést visznek fel az utakra. A gépkezelők, illetve a gazdák próbálják megszabadítani a traktorokat, de türelmesnek kell lenni velük szemben és számítani a sáros szakaszokra.

Palocsai Jenő

Feszített munkatempóban kell haladniuk

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A jelenség rendszeresen ismétlődő, hiszen ilyenkor ősszel nagy munkában vannak a mezőgazdaság szinte valamennyi területén. A szántóföldek egy részén a magágyat készítik elő az őszi gabonának vagy éppen már vetik azt, míg a másik részén az idei termés szárát és levelét forgatják le a roppant ekék és kormánylemezek, hogy tavasszal valami kapásnövény, például kukorica vagy éppen napraforgó kerüljön a fellazított talajba. Több helyen a sárral küzdenek még a kombájnok, hogy a kukorica betakarítása sikeresen végbe menjen még a tél beállta előtt.

Nem csak a szántóföldi kultúrákban sürög-forog az élet, ugyanis az ültetvényesek jelentős része is készül a télre. Szántják a szőlőket, vagy esetleg az altalajlazítók kései metszenek a földbe, levegőt és műtrágyát juttatva a mélybe. Ahol fűvel borított a szőlőtábla, ott az utolsó fűnyírás, illetve szártépőzés közben is bele-belemar a felázott talajba a traktorok durva gumija.

A munkálatok végeztével, vagy éppen egyik területről a másikra rohanás közben, gyakran felhordják a gépek a sarat a műútra.

Természetesen igyekeznek megtisztítani az eszközt, de ehhez nincs igazán kiépített infrastruktúra. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) közleményben fordult a lakossághoz, illetve az autósokhoz a gyakori panaszok miatt. Csősz Tibor, a MOSZ tanácsosa felhívja a figyelmet, hogy a kombájnok, traktorok és szállítójárművek letisztítására sajnos nem minden bekötőútnál van lehetőség. Ehhez a munkához egy olyan, többméteres tiszta, szilárd útburkolatra kellene félreállni, ahol a felgyülemlett nedves földdarabokat maradéktalanul le tudják takarítani a termelők, ám sajnos nagyon kevés helyen van ilyen terület.

Feszített munkatempóban kell haladniuk
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az utakra felhordott szennyeződést minden lehetséges eszközzel megpróbálják eltávolítani, így például seprőgéppel, tolólappal vagy akár kézi szerszámokkal is, de ilyen csapadékos időben szinte lehetetlen teljes sikert elérni. Emellett jelentős időkiesés a gazdáknak, mert éppen az időjárás miatt feszített munkatempóban kell dolgozniuk, hogy el tudják végezni a betakarítást, és közben a szántást és a vetést is.

A tanácsos úgy fogalmazott: – Együttműködést és segítséget kérünk a mezőgazdasági munkát végzők nevében az út tulajdonosaitól, a helyi önkormányzatoktól és a közútkezelőtől. Megértést és türelmet kérünk a lakosságtól is, akik alkalmanként szembesülni kénytelenek ezzel a helyzettel. Kérjük a közlekedőket, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a mezőgazdasági munkavégzésre figyelmeztető közlekedési táblákra és ezekre is tekintettel válasszák meg a gépjárműveik sebességét.

Ugyanakkor Csősz Tibor a gazdákat is kérte, hogy tegyenek meg mindent a sárfelhordás mérséklésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában