újra növekedési pályára kell állítani a honi gazdaságot

2020.10.17. 07:00

A válságadó nem a jó megoldás!

A főváros félszázalékos, úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik. A téma kapcsán szűkebb pátriánkban, Fejér megyében is kíváncsiskodtunk, s amint rövid úton kiderült: az elképzelés enyhén szólva is aggályos.

V. Varga József

A fehérvári önkormányzat kiszámítható, tervezhető és biztonságos kereteket ad az ipari parkban működő vállalatoknak is

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnökét, valamint Székesfehérvár, a szabad vállalkozási zónába tartozó Sárbogárd és jelentős ipari parkja kapcsán Iváncsa polgármesterét kérdeztük.

Pluszteher nem kell!

– Egy esetleges újabb, a vállalkozókat érintő adóemelés (újraindítási adó) éppen az ellenkezőjét váltaná ki, mint amiért tervezik annak bevezetését. Továbbrontaná a cégek jelenleg is nagyon nehéz helyzetét, pluszterhet téve az amúgy is a talpon maradásért küzdő vállalkozóknak – osztotta meg lapunkkal a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját Belegrai Péter alelnök. Kifejtette: hatására gyengülne a cégek versenyképessége, ezt elkerülendő, kedvezőbb adóövezetekbe költöznének a vállalkozók, emellett nőne a cégmegszűnések száma, ezzel együtt pedig veszélybe kerülnének a munkahelyek is. Az így kialakult helyzet gyengítené a vásárlóerőt, ami szintén a cégekre lenne negatív hatással. Ilyenkor szokott erősödni a feketegazdaság, ami veszélyt jelent a munkavállalókra és az adófizető cégekre egyaránt.

– A jelen helyzetben a kamara nem támogat semmilyen helyi adóemelést, főképpen annak tükrében, hogy a kormány az elmúlt hónapokban különböző módon, de adócsökkentési folyamatot hajt végre a vállalkozások megsegítése érdekében. A kamara nem tartotta szerencsésnek a tavalyi, elsősorban a kis- és a középvállalkozásokat érintő differenciált építményadó emelését sem – hangsúlyozta Belegrai Péter.

Gazdasági érdek, hogy a kormány a jövőben ne vonjon el forrásokat az önkormányzatoktól, megnyitva ezzel annak a lehetőségét is, hogy az önkormányzatok is részt vegyenek a gazdaságot megsegítő programokban, akár bizonyos adónemek átmeneti csökkentésével is. A kamara partner egy ilyen jellegű együtt gondolkodásban és együttműködésben, szem előtt tartva a közös érdekeket.

A jelenlegi helyzetben támogatni, fejleszteni, erősíteni kell a vállalkozásokat, mert egy stabil vállalkozói rétegre a jövőben is támaszkodhat az önkormányzat. A budapesti adóemelési törekvés viszont ezzel szembe megy – jegyezte meg a kamara alelnöke.

A közelmúltban készült pillanatfelvétel az épülő iváncsai ipari parkról
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap Archív

A gazdaság élénkítése

A szakértők, a kormányzati szereplők és a Magyar Nemzeti Bank is elhúzódó válságra számít. A kereslet csak lassan emelkedik, és a kínálat (a termelés) is csak lassan épül majd vissza – fogalmazta meg Kovács Tibor, a VOSZ megyei szervezetének elnöke. A recesszióból való kilábalás nehézkes lesz, így a gazdaság élénkítése, a termelés és a beruházások támogatása alapvető fontosságú. A kormányzat is felismerte ezt a helyzetet, és adó- és adminisztrációcsökkentéssel támogatja a megújulást.

– A VOSZ egyetért ezzel az irányvonallal, a vállalkozói terhek csökkentésének kezdettől fogva szószólója és támogatója volt, és továbbra is mindent megtesz azért, hogy a hazai gazdaság mielőbb talpra álljon – folytatta a megyei szervezet elnöke. – A mikro-, kis- és középvállalkozások túlélésének és a kilábalás lehetőségének fenntartására tekintettel rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a már bejelentett és még várható adózási könnyítések és más, tehercsökkentő intézkedések kínálat- és keresletnövelő hatását semmiképpen ne veszélyeztesse ezzel ellentétes hatású intézkedés.

A VOSZ ezért emelte fel a szavát a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szigorítása ellen is, és természetesen semmilyen más adóemelést, új adóteher bevezetését nem tart elfogadhatónak (sem a fővárosban, sem máshol), mivel az a gazdaság szereplőinek amúgy is nehéz helyzetét súlyosbítaná, és ezzel a kilábalást akadályozná. Egy recesszióba ragadó gazdaság leépítést, beruházások elhalasztását és ezzel visszaeső állami adó- és járulékbevételeket, szűkülő foglalkoztatást és az életszínvonal csökkenését vetíti előre, amely ellen mindent el kell követni.

– Egy jól működő gazdaság ezzel szemben mind a vállalatoknak, mind az államnak, mind a lakosságnak növekvő bevételeket és ezzel gyarapodást jelenthet. Ezért meglátásunk szerint, csak ebbe az irányba szabad lépéseket tenni – tette hozzá Kovács Tibor.

Kiszámítható környezet

– A főváros felvetése érthető, mert minden nagyvárost, önkormányzatot érzékenyen érintenek a gazdaság idei, járványhelyzet miatti visszazuhanásából következő kieső bevételek, azonban ennek a helyzetnek az orvoslását, munkatársaimmal együtt, teljesen más eszközökkel látjuk elképzelhetőnek – mondta el lapunk érdeklődésére Cser-Palkovics András polgármester. – Egy hirtelen adóemelés, legyen az akár egyszeri, akár hosszabb távú, nem szolgálja a gazdasági szereplők talpra állását. Márpedig a cél nem az, hogy felületi kezelést végezzünk, hanem hogy visszatérjünk a tartós növekedési pályára.

Székesfehérvár önkormányzata minden ciklus elején elkészíti a következő öt évre vonatkozó gazdasági stratégiáját annak érdekében, hogy a vállalati szektor felkészülhessen, és ténylegesen kiszámíthatóságról, stratégiai partnerségről beszélhessenek. Ennek természetesen része a helyi adópolitika is (ez egyébként 2019-ben tartalmazott építményadó-emelést a vállalkozók egy része számára). Szándékaik szerint ezzel meghatározták a következő évek helyi adópolitikáját, s ezen nem változtatnak a mostani, az önkormányzatnak is kétségtelenül nehezebb helyzetben sem.

– Meggyőződésem, hogy a fehérvári gazdaság sikerének egyik legfontosabb alapja, hogy önkormányzatként kiszámítható, tervezhető és biztonságos kereteket adunk a vállalatoknak. Ennek visszaigazolása az is, hogy soha egyetlen nagyvállalattól sem kaptam arra vonatkozó jelzést, hogy az iparűzési adót sokallná, vagy nem látná reális és végső soron a cégnek és munkavállalóinak otthont adó város javára válónak ezt az adónemet. Mindemellett, szerencsére, városunk gazdasági szereplői a társadalmi felelősségvállalásban is erősek – emelte ki a városvezető.

A megyeszékhelyen a nehéz gazdasági helyzetből való kilábalást a városi költségvetés átalakításával, bizonyos fejlesztések és beruházások átütemezésével, valamint az állam támogatásával szeretnék megoldani. Különleges adónemet vagy adóemelést sem a vállalati szféra, sem a magánszemélyek számára nem terveznek, mert a jelenlegi bizonytalan környezetben még fontosabb, hogy a gazdaság számára kiszámítható környezetet teremtsenek, és hogy a fehérvári polgároknak ezután se kelljen semmilyen helyi adót fizetniük! Mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb újra növekedési pályára álljon a fehérvári gazdaság, és nem adóemelésből, hanem fenntartható módon jusson magasabb adóbevételhez a város.

A fehérvári önkormányzat kiszámítható, tervezhető és biztonságos kereteket ad az ipari parkban működő vállalatoknak is
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap Archív

Új élethelyzetben

– Önkormányzatunk, mint szükségtelent és jogalap nélkülit, nem tervezi válságadó bevezetését – szögezte le Sükösd Tamás sárbogárdi polgármester. – Az iparűzési adó városunk fő, saját bevételi forrása, amelynek mértéke nagyon régóta 2 százalék. Mi az iparfejlesztést azzal kívánjuk elősegíteni, hogy a létesítendő ipari parkban és az inkubátorházban az átlagos piaci mértéknél jóval szerényebb bérleti díj ellenében juthatnak ingatlanhasználati lehetőséghez a betelepülő ipari foglalkoztatók.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet, valamint az a körülmény, hogy Sárbogárd adóerő-képessége nem erős, új élethelyzet elé állította a képviselő-testületet. A jelenlegi helyzetben az emberi életek megóvásán túl feladatuk, hogy az önkormányzat működőképességét megőrizzék, és biztosítsák, hogy a jogszabályokban rögzített kötelező feladataiknak eleget tegyenek. A járvány gazdasági hatásai egyelőre nem láthatók, de a hatékony védekezés részeként mindenkinek, így az önkormányzatoknak is részt kell vállalniuk a teherviselésben. A mezőföldi város a kieső gépjárműadó-bevétel miatt 2021. január elsejétől a magánszemélyek kommunális adójának bevezetését javasolja (más településeken már hosszú évek óta él ez az adónem), a mértéke évi 12 ezer forint lesz.

Munkahelyteremtés

– Semmi esetre sem tartom járható útnak a vállalkozások megsarcolását – hangsúlyozta Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere. – Jómagam a munkahelyteremtésben és a beruházásösztönzésben hiszek. Nem tervezzük új adónem bevezetését, nálunk az iparűzési adó sem éri el a lehetséges maximumot, az 1,5 százalékos mértéken nem kívánunk változtatni. Abban vagyunk érdekeltek, hogy minél több ember dolgozhasson helyben, és ezt úgy érhetjük el, ha a meglévő vállalkozások működhetnek, és az újak számára is vonzó lehetőségeket tudunk nyújtani az ipari park által.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában