az üzemi átlagokon is látszik a csapadékhiány

2020.09.25. 17:30

Aszály után három tonna – Learatták a napraforgót

A megye teljes területén végeztek a napraforgó betakarításával. A magas olajsavtartalmú fajták éppúgy a tárolókba kerültek, mint az étkezési céllal aratottak hegyes, fekete magjai.

Palocsai Jenő

Záporként zúdultak le a nyáron ragyogó égitestet követő növény apró fekete magjai

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nagyon kevés csapadék hullott ebben az évben és ez próbára tette a növényeket éppúgy, mint a termesztőket. A napraforgó tipikusan az a kapásnövény, aminek nemcsak a fejlődéséhez kell sok és jókor hulló csapadék, de még egyik-másik növényvédelmi technológiához is, amit a termesztése során alkalmaznak. Ilyen például a preemergens gyomirtózás, melyet vetés után, de kelés előtt kell elvégezni, és csak akkor hat, ha egy 15–20 milliméteres eső bemossa a hatóanyagot a talajba.

Vass László és társai Magyaralmás környékén családi vállalkozásban foglalkoznak növénytermesztéssel. A szakember elmondta, hogy a napraforgóval bevetett megközelítőleg 100 hektáros termőterületen 7–8 százalékos nedvességtartalmat mértek, ami azt jelenti, hogy nem is kell külön szárítani.

Záporként zúdultak le a nyáron ragyogó égitestet követő növény apró fekete magjai
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Vass elmondta: – A minőség jó, ám a mennyisége jócskán elmarad a várttól, hiszen 2 és 3 tonna között jött le a földekről. Volt ennél sokkal rosszabb, de jobb terület is, így az üzemi átlag 25 mázsa körül alakul hektáronként. A terméskiesés elsődleges oka az aszály, ami már április elején, vagyis a vetés idején is gondot okozott. A mag az indulási stádiumban semmilyen csapadékot nem kapott, így nem tudott fejlődni, közben a tenyészidő pedig fogyott. Mi igyekszünk betartani a vetésforgót, így a kapást gabona váltja majd a most levágott területen. Ha minden évben ugyanolyan növényt ültetnek, a monokultúra miatt sok bajt okoznak az elszaporodó gombabetegségek és a rovarkártevők. Ezért érdemes betartani a régi, jól bevált szabályt, tette hozzá Vass.

A megye déli részén a Lajoskomáromi Agrárcégcsoport 1500 hektáron termesztett napraforgót, ám a sok ráfordított munka és növényvédelem ellenére nem túl erős évet zárhatnak szotyolaügyben. A cégcsoport termelésirányítója, Puskás Zoltán elmondta: – Idén nagyon gyenge a produktum, ami azt jelenti, hogy megközelítőleg 3 tonna közeli a hozam. Az oka természetesen a fokozott csapadékhiány. Lajoskomárom központjában mérve szeptember elejéig 325 mm csapadék hullott és ebből jó, ha 250 mm érvényesült. A végére hagytuk az étkezési napraforgót, ami a vetésterületnek a 25 százaléka. Ez utóbbi fajta üzemi átlaga bőven meghaladta a három tonnát hektáronként, ám a magas olajsavas szotyola éppenhogy hozta a harminc mázsát.

A szomorúan lehorgasztott fejű napraforgókat már a megye teljes területén learatták
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Már vágják a kukoricát, készülnek az őszi gabonavetésre, ám a talaj teljesen kiszáradt, így nehezebb az ideális mag­ágyat kialakítani. Az aszály az augusztus végén elültetett repcének is árt, hiszen mióta a földbe hullott a mag, összesen egyszer kapott egy 15 milliméteres csapadékot, és ennek megfelelően ez jól látszik a kelésen.

Puskás kitért arra is, hogy nemcsak a napraforgó termését befolyásolja az aszály, hanem a további munkálatokat is. Az északon dolgozó magyaralmási gazdákhoz hasonlóan ők is gabonára akarják váltani a kapást, betartva a vetésforgó szabályait. Annak a hibrid búzának, amit a lajoskomáromiak vetni akarnak a frissen aratott földekbe, tökéletes talajállapotot kellene varázsolni, de az csapadék nélkül nem megy. Az étkezési mákot is el kellene lassan vetni, de csak október elején próbálkoznak ezzel a művelettel úgy 140 hektáron, ugyanis a máknak még a búzánál is ideálisabb magágyat kell kialakítani.

A kiváló termőföldekkel bíró déli területeken is megkezdték a kukorica betakarítását, és úgy 8 tonna a kilátás hektáronként. A legtöbbet szárítás nélkül fel lehet hajtani a behordó csigákkal a silókba, hiszen nem lehet magas a nedvességtartalom ilyen évben, mint a 2020-as.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában