Remélik, hogy gazdák lesznek

2020.08.12. 17:30

Gazdatábor a velencei Dr. Entz Ferenc isolában – Fiatalok ismerkedhetnek a terület szépségeivel

A mezőgazdasági pálya iránt érdeklődő fiatalok ismerkedhetnek a terület szépségeivel a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikumban szervezett gazdatáborban. A növénytermesztéstől az állattenyésztésen át a feldolgozásig, sok mindenbe bepillanthatnak az általános iskolások.

S. Töttő Rita

Csalamádé alapanyag illatozik egy nagy vajlingban az acél konyhapulton. Fiatal srácon állják körül és hallgatják a tanárnőt, hogyan készül a káposztából és a többi hozzávalóból ez a finom savanyúság. Értik és érdekli őket, ez látszik. Ugyanígy a kovászos uborka eltevésében is szívesen részt vesznek, s a gyakorlatban tanulják meg, hogyan, miként kell bizonyos alapanyagokat feldolgozni. Gazdatábor pillanatképei ezek a velencei mezőgazdasági iskolában.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezete szervezte a „Szakmakóstoló” nevű pályaorientációs programsorozatot, azaz a gazdatábort, melynek a június óta új néven működő velencei iskola, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ad otthont. Ezen a héten zajlik a tábor, ahol a gyerekek – zömében általános iskolás hetedik osztályosok – ismerkedhetnek meg a gazdalét mindennapjaival. Izgalmas programokkal készültek a szervezők. Stossek Balázs, az iskola igazgatója mesélt a nem mindennapi táborról, ami már csak azért sem az, merthogy első alkalommal rendezték meg az intézményben:

- Célja, hogy azok a fiatalok, akiket már valamilyen szinten érint a pályaválasztás, tehát az ötödiktől a nyolcadik osztályosokig, jöhessenek ide nyáron. Elsősorban természetesen azokat a gyerekeket vártuk, akiket érdekel a mezőgazdaság vagy a természet, s így is kedvet tudunk csinálni nekik arra, hogy a továbbiakban ebben az irányban tanuljanak tovább.

 

Eredetileg ottalvós lett volna, de a járványhelyzet miatt napközis táborrá vált a program, így minden nap hazamennek a gyerekek a délutáni foglalkozások után. Ezúttal főképp hetedik osztályos, környékbeli gyerekek jöttek, s ismerkedtek a zöldség- és tejtermék feldolgozással, az állattartó teleppel és a kertészettel. Az intézményben jelenleg ugyanis minden olyan gazdasági haszonállatot tartanak, „ami számít”: bepillanthatnak a diákok a szárnyas, sertés, szarvasmarha, birka, kecske gondozásába, tartási lehetőségeibe. A kertészetben pedig – ahol jelenleg is zajlik a betakarítás -, szabadföldi és fóliás termesztés folyik, paprikát, paradicsomot, cukkinit, padlizsánt, káposztaféléket, burgonyát, kukoricaféléket termesztenek, de a nagy kiterjedésű gyümölcsöst is megismerhették a gyerekek. Emellett meglátogatják a Pusztaszabolcsi Zrt. tejgazdaságát, tehenészetét, a martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpontját, valamint a seregélyesi volt tagiskolát, ahol a mezőgazdasági gépészettel ismerkednek meg. A velencei iskola az új szabályozások szerint technikumként folytatja a működését a következő tanévtől. Az érettségit adó ötéves technikumi képzésben idén indítják a mezőgazdasági és a kertész technikus szakot, a szakképző vonalon pedig a gazda, kereskedelmi értékesítő, valamint panziós-fogadós tagozatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában