három év haladék

2020.06.02. 07:16

2023 végéig hosszabbították meg a fúrt kutak engedélyeztetési moratóriumot

Május 19-én az Országgyűlés a fúrt kutak engedélyeztetési moratóriumát ismét meghosszabbította. Ezúttal rögtön 3 évvel. Az újabb végső határ­idő 2023. december 31.

Sági Zoltán

A szakember javasolja: végeztessük el a kút vízminőségi vizsgálatát is

Fotó: Shutterstock

Az eredményről Font Sándor országgyűlési képviselő az alábbi szavakkal számolt be közösségi oldalán. „Szeretném jelezni, hogy a kormány úgy döntött, a fúrt kutak ügyintézése kapcsán a moratóriumot 2023. december 31-ig meghosszabbítja. […] Ennek értelmében, az előbbiekben említett időpontig az érintetteknek semmilyen teendője nincs.”

Azóta a törvényjavaslat elfogadást nyert, szövege a Magyar Közlöny május 28-án megjelent 125. számában olvasható. Az új helyzet kapcsán megkerestük Rózsa Attilát, a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének (MVE) elnökét, aki elmondta: a határidő kitolása semmi esetre sem azt jelenti, hogy „az érintetteknek addig semmilyen teendője nincs”. Mert ha az engedély nélkül üzemeltetett kutak tulajdonosai az újabb három évet sem használják ki az engedélyeztetés lebonyolítására, 2023 után ezt már csak bírság kivetése mellett tehetik meg.

Ebben az évben engedélyezési eljárási díjak sem a jegyzői, sem a katasztrófavédelmi eljárásnál nincsenek, folytatta a szakember, tehát kedvezőek a lehetőségek arra, hogy „az emberek a kútjuk létezését bevallják”. A jegyzői engedélyezési eljárásnál az MVE megfelelő ismeretekkel és jogosultságokkal rendelkező tagvállalkozásai azok, akik a tulajdonosok felkérésére a kút paramétereit meghatározzák. Mint Rózsa Attila szavaiból kitűnt, itt lehet az engedélyeztetés egyik szűk keresztmetszete, ami miatt érdemes időben kapcsolni. Mint fogalmazott: „mindenki elsősorban fúrni szeret”: azaz a kútfúró vállalkozókban főszezonban „kisebb a hajlandóság” a saját kutak fúrása helyett más kivitelezők által fúrt kutak felmérésével foglalatoskodni. Effélét inkább kora tavasszal vagy késő ősszel vállalnak.

A szakember javasolja: végeztessük el a kút vízminőségi vizsgálatát is
Fotó: Shutterstock

Kérdésünkre, hogy mit javasolna annak, aki a leginkább előrelátóan szeretne eljárni az engedélyeztetés során, az MVE elnöke azt válaszolta: „kezdjen el félretenni”. Sokaknak ugyanis, esetleg épp a járványügyi helyzet miatt nem áll rendelkezésére a műszaki felméréshez és az engedélyeztetéshez szükséges összeg. Ez a jegyzői eljárás hatálya alá tartozó kút esetében a pár tízezer forinttól a százezer forintig terjedhet. Amit Rózsa Attila még mindenkinek javasol, az az, hogy végeztesse el kútja vízminőségi vizsgálatát is. Mint fogalmazott: „a tulajdonosok számára ez jelenti a legtöbb információt, következésképpen ez a számukra az összes műszaki paraméternél fontosabb adat”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában