Szakiskolák gazdálkodását kifogásolták

2020.01.30. 15:15

A fehérvári Szent István Mezőgazdasági iskolában is találtak szabálytalanságot

A korábban ellenőrzött 22 agrárszakképző után újabb 10 iskolánál talált szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék. Köztük a fehérvári Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában.

FMH, V. Varga József

Forrás: Shutterstock

A számvevőszék összegzése szerint a középiskola működésének szabályozottsága, pénzügyi és vagyongazdálkodása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Nem volt biztosított a felelős gazdálkodás, a szabályszerű közpénzfelhasználás és a nemzeti vagyonnal történő átlátható, elszámoltatható gazdálkodás. A korrupcióval szembeni védettség nem volt arányos a kockázatokkal. Az ÁSZ javaslataiban megfogalmazta: az ellenőrzött szervezet vezetője köteles a jelentésben foglalt megállapításokhoz kapcsolódó intézkedési tervet összeállítani, és azt 30 napon belül a számvevőszék részére megküldeni.

Amint megtudtuk: az Agrárminisztérium megkezdte az intézményrendszer teljes átalakítását, és agrárszakképzési centrumokat hoz létre.

Barna József, a fehérvári szakiskola igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: megkapták az ÁSZ jelentését, s megkezdték értelmezését, illetve hozzálátnak az intézkedési terv elkészítéséhez. Az intézményrendszer átalakításáról csupán annyi információval rendelkeznek, hogy ők is meghívást kaptak a február 11-ei országos egyeztetésre.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában