Közel negyven esztendő Fehérvár gazdaságának szolgálatában – Horváth Tamás a múltról és a jövőről

Majd negyven esztendőn át, a szüntelen változások közepette is ugyanazon a helyen megmaradni az elkötelezettségnek olyan nagy értékű, monolitikus bizonyítéka, amely igencsak ritka manapság, a lehetőségek közt cikázva váltogató karrier­utak világában. A tősgyökeres székesfehérvári vállalatvezetőnek a megyeszékhely közgyűlése a napokban ítélte oda a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat – ugyancsak az elkötelezettsége: a város támogatásában mutatott kitartó hűsége okán. Hogy csak egy apróságot említsünk: a vezérigazgató-helyettes közreműködésével az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara kapott nemrég 16 milliós támogatást a vállalat alapítványtól.

Nemzedékeken átörökített tudás

Horváth Tamással az irodájában beszélgettünk, ahol az ablak alatt már gyülekeztek a közelgő búcsú kartondobozai. – Nyugdíj előtt vagyok – mutatott rájuk a vezérigazgató-helyettes – ha valami eszembe jut, hogy kinek hagyjam itt, azt már rakom is bele. Hó végén megyek el, 39 évig dolgoztam itt… csak megérdemlem! – Élénk derűvel tört föl a mondat, amely aztán tényszerű zárlatba futott. – Felemás érzéseim vannak, de ez, gondolom, normális.

– Ha az egykori Köfémet nézzük, akkor, bár nagy változások voltak azóta, még mindig százas nagyságrendben vannak olyanok, akik 20–30 éve dolgoznak itt – tért rá az iroda ablakán túlra tekintve a cégtörténelemre. – Amikor én ’80-ban idejöttem, akkor a Köfém egy többgenerációs családi munkahely volt, ahol a nagypapától az unokáig nemzedékek dolgoztak együtt. A tavalyi törzsgárdaünnepségen több olyan kollégát is köszöntöttünk, aki 50 évet töltött el itt. Ahogyan változik a világ, pár évtized múlva ilyen már nem nagyon lesz. Nem véletlen, hogy az akkori Alcoa éppen ezt a céget választotta ki. Mint később megtudtam: Kelet-Európa összes szóba jöhető alumíniumipari üzemét szemügyre vették. A végső döntést egyrészt az indokolta, hogy az akkori viszonyokhoz képest jó technológiát találtak itt. Másrészt éppen az itt dolgozók nemzedékeken átörökített tudását értékelték.

Mindig megtalálta helyben a kihívásokat

– Ha már az unokákat szóba hozta: róluk bármikor, bármennyi fényképet tudok mutatni – tértünk vissza az ablakon túlról ismét a személyes témákhoz. – Tősgyökeres fehérvári vagyok. Csak arra az öt évre hagytam el a várost, amíg Veszprémben a vegyipari egyetemen tanultam. A feleségem is fehérvári, ő számítástechnikával foglalkozott akkoriban. A fiamnál két fiú, a lányomnál két lány van, akikre nagyon büszke vagyok. Mint persze az egész családomra, de most az unokák a mindenki szeme fénye. Itt születtem, itt ragadtam, és úgy gondolom: nem döntöttem rosszul – összegzett röviden a vezér-helyettes, hozzátéve: – Csábítottak máshová, mehettem volna az Alcoán belül is külföldre, de mindig megtaláltam helyben a kihívásokat.

Komolyan gondolt környezetvédelem

– Amikor ’80-ban beléptem, akkor indult Magyarországon a szabályozott környezetvédelem – ugrottunk vissza ismét az időben. – Akkoriban jöttek ki az első komolyabb jogszabályok. Engem már úgy vettek fel a kalorikus üzembe (ma energiaszolgáltatásnak lehetne mondani), hogy a környezetvédelmi területet bevállaltam. A Műegyetemen elvégeztem a környezetvédelmi szakmérnöki képzést, így az induló környezetvédelmi szervezet, később osztály vezetését rám bízták. Kialakítottam a környezetvédelem első vállalati szabályzatait, az irányításom alatt működött az emulzióbontó, a csapadékvíz-tisztító és a környezetvédelmi labor. Akkoriban nem sok olyan cég volt Magyarországon, ahol egyáltalán kezelték az emulziót, és mi voltunk az elsők, akik a csapadékvizet tisztították, és a rendszerbe visszaforgatták. Azért vállaltam el, mert úgy láttam: a vállalatvezetés is komolyan gondolja. Nem csupán a törvényi megfelelés miatt, hanem mert megértették: a környezetvédelem komoly gazdasági eredményeket hozhat.

– A környezetvédelemmel kezdődött – léptünk tovább a karrierúton –, majd, a privatizációt követően, a cég vezérigazgatója felkért: irányítsam a munkavédelmi, környezetvédelmi és egészségvédelmi szervezetet. Majd megkaptam még a tűzoltóságot, és később a securityt. A kétezres évek elején pedig, amikor a HR-igazgató távozott, a vezérigazgató eme újabb feladatkörre utalva megkérdezte: mit szólnék hozzá? Elfogadtam az újabb kihívást, és végül lehet, hogy nem is csináltam annyira rosszul. Mindenesetre bízom benne, hogy a HR-es kollégáimnak jó véleménye van a tevékenységemről. Minden váltás segít abban, hogy az ember megújuljon. Attól, hogy más neve lesz egy cégnek, még nem biztos, hogy a feladatkörök is megváltoznak. De ha időről időre sikerül egy-egy újabb területet kapni, akkor az ember újra és újra örülhet annak, hogy ismét jön két-három eseménydús év.

Lesz végre idő a szeretett horgászatra

– Kicsit így vagyok a munkán kívüli területekkel is – tértünk át a hobbik világába. – Szeretek horgászni, bár 10 éve nem volt rá időm. A feleségem mondja is mindig: a horgászengedély árát költhettem volna rögtön a halra. De most majd bizonyítok neki. A hoki meg gyerekkori szerelmem. Annak idején a tévé rendszeresen közvetítette az Izvesztyija-kupát, akkor tetszett meg nagyon a jégkorong. Mióta Székesfehérvárra is lehoztak egy csapatot, azóta ott vagyok minden meccsen, hacsak nem vagyok nagyon beteg, nem vagyok kiküldetésen, vagy nincs családi program. A bélyeggyűjtés a gyerekkorból maradt meg, sok időm arra sincsen, de a hobbiját az ember nehezen engedi el. Az tetszett meg benne, hogy a bélyegeket alaposabban megvizsgálva sokat lehetett tanulni más országok történelméről, személyiségeiről és eseményeiről.

– Sok mindennel foglalkoztam, de mindig igyekeztem úgy csinálni mindent, hogy az ne menjen a családom rovására. Arra itt volt a cégem – jelentette ki Horváth Tamás, kis időt hagyva, míg a poén leesett. – Nem véletlenül mondják, hogy az ember második otthona a cége. Aki felelősen csinál valamit, az nem munkaidőben, hanem feladatban gondolkodik. Ha pedig az ember napi 8–10 órát tölt a munkahelyén, akkor a maradékkal nagyon jól kell gazdálkodnia.

– A felsőoktatás támogatásában van némi szerepem – került szóba az Arconic társadalmi felelősségvállalását taglalva. – Miután a HR hozzám tartozik, sikerült meggyőzni a vezetést arról, hogy nemcsak a cég alapítványából, de egyéb formában is érdemes a korábbiaknál sokkal szorosabb, támogató kapcsolatot kialakítani azokkal a felsőoktatási intézményekkel, ahonnan utánpótlásra számíthatunk.

– Az alapítványi támogatások mellett a duális képzés is több egyetemmel kapcsol össze minket, de azért a helyiekre fókuszálunk. Nekem személyesen, fehérváriként az Óbudai Egyetem megjelenése különösen örömteli volt, hiszen végre műszaki egyetem érkezett abba a városba, ahol nagyon komoly az ipar szerepe. A Kodolányival már korábban is szorosan együttműködtünk, és miután megjelent a Corvinus, velük is kialakítottuk a duális képzés szerződéses keretrendszerét; és nem tagadom: a Pannon Egyetem, ahol mérnöki diplomát szereztem, mindig is nagyon fontos lesz az életemben. Az oktatás általában, de úgy két éve a műszaki felsőoktatás, azon belül pedig a női szakemberek képzése az a terület, amelyre különösen sok energiát fordítunk a kollégáimmal.

Merre tart Fehérvár gazdasága?

– Előrebocsátom: nem vagyok közgazdász – fontolgatta válaszát Horváth Tamás a kérdésre: miként látja a város gazdasági kilátásait az előttünk álló időszakban. – Úgy látom, hogy a város több lábon áll. Az, hogy jelen vannak meghatározó autóipari beszállítók is, véleményem szerint nem okoz gondot. Fehérvár térségében ugyanis nem csupán autóipari koncentrációról van szó. Hiszen, ha csak a saját cégemet nézem, mi is szállítunk be az autóiparnak, de szerencsére máshová is. Az tény, hogy megfigyelhető a visszaesés az autóipari megrendelésekben, de e pillanatban még nem lehet megmondani, hogy nem csupán egy kisebb hullámvölgyről van-e szó. A szaksajtót követve azt látom: bizonytalanok a közgazdászok is.

– Én bizakodó vagyok. Szétválás előtt van az Arconic: januártól két külön vállalatként működik tovább. Nagyon bízom benne, hogy sikeresen, és sem a cégem, sem a város nem érzi meg komolyabban a megjósolt visszaesést. Biztos vagyok benne, hogy Székesfehérvárnak vannak még tartalékai. Én legalábbis a következő 30–40 évemet is itt szándékozom leélni.

– Egyelőre nem tervezek semmit – került szóba végül röviden a nyugdíj utáni időszak. – Ha már december, akkor a karácsony az biztos, de konkrét továbbiakról még nem esett szó. Mindenesetre nem fogok leülni, és nem leszek főállású nagypapa sem. Szeretném továbbra is munkával tölteni a hétköznapjaimat. Ha egyelőre csak annyival is, hogy végre rendet rakok otthon a garázsban.