Az Ikarusnak meg sem kottyanna

2019.07.10. 20:00

Környezettudatos nagyvárosi működés felé mutatnak az elektromos buszok

A magyar kormány az elkövetkezendő tíz évben összesen 35,9 milliárd forint támogatást szán környezet­barát, döntően elektromos buszok beszerzésére a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken. A forrást a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből teremtik elő.

Majer Tamás

A környezetvédelem a kérdezők számára sem volt utolsó szempont Fotó: FMH-Archív

Roppant lényeges, hogy a buszbeszerzéshez legfeljebb 20 szá­zaléknyi támogatást ad a kormány, a többit a járműt cserélni vágyó önkormányzatoknak, helyi közlekedési társaságoknak kell kigazdálkodniuk. Mindebből kimatekozható, hogy az intézkedés sikere esetén 160 milliárd forint menne a hazai nagyobb városok buszparkjainak klímabarát megújítására. Kormányzati szá­mítások szerint 1290 új busz forgalomba állítása volna lehetséges, vagyis átlag 124 millió egy új elektromos busz ára. A kormány szeretné, ha legalább az 1290 busz felében benne lenne valamelyik hazai gyártó.

Még pár szám: jelenleg 2900 busz fut a 25 ezernél népesebb magyar városokban, a teljes hazai közösségi közlekedésben pedig 7500.

2021-ig az úgynevezett tiszta meghajtásláncú járművek cseréje is, 2022-től viszont kizárólag az elektromos buszok támogatottak a programban.

Az Ikarusnak meg sem kottyanna

A buszgyártásban jeles cégek közt ott van a fehérvári Ikarus is, ahol nemrég újraindult ez a típusú termelés. A honvédségnek gyártottak le dízelmotoros, többfunkciós buszokat. S hónapok óta zajlik a kínai CRRC vállalatcsoporttal közösen fejlesztett 12 méter hosszú elektromos busz tesztjárata.

– Ha minden igaz, pár héten belül megvan az európai tanúsítvány, már nagyon a vége felé vagyunk. Utána indul a sorozatgyártás – válaszolt a teszt alatt lévő busztípust érintő kérdésünkre Széles Gábor, az Ikarus elnöke. Majd pozitívan felelt arra is, miszerint lehetséges-e, hogy akár már a jövő esztendőtől ezres nagyságrendben lesz képes elektromos buszokat gyártani az Ikarus.

– Elképzelhető, hogy addigra annyira föl tudjuk futtatni a gyártást, igen – fogalmazott –, de mi nem elsősorban a magyar piacban gondolkodunk, hanem az európai piacban, hiszen hiánycikk ma az elektromos busz – fűzte hozzá.

Pár hét múlva meglesz az Ikarus elektromos buszának európai tanúsítványa: utána indulhat a sorozatgyártás
Fotó: Pesti Tamás / FMH-archív

Nagyobb volumenben tehát Európának gyártanának. Ha megnézzük a számokat újra, az a bizonyos 1290 előirányzott új busz – ha minden jól megy – nem is lenne olyan nagy tétel tehát egy szárnyaló Ikarusnak.

Cser-Palkovics Andrást, Szé­kesfehérvár polgármesterét is utolértük.

– Nagyon vártuk már ezt a pályázatot, és ahogy korábban jeleztük, Székesfehérvár önkormányzata mindenképpen szeretne elindulni rajta – kezdte nyilatkozatát a városvezető. – Véleményem szerint a következő évek nagy kihívása a közösségi közlekedésben a fenntarthatóság, azaz az alternatív meghajtású – elsősorban elektromos – buszokra áttérés. Ez fontos előrelépés lesz a zaj- és légszennyezettség csökkentése, a környezettudatos nagyvárosi működés felé. Örülünk az országos pályázatnak, mert ezen az Ikarus is biztosan el tud indulni az itt fejlesztett és gyártott elektromos buszokkal – említette. – Ahogy azt már korábban nyilatkoztuk, körülbelül 65 autóbusz szolgálja ki a fehérvári közösségi közlekedést. Ez akkora szám, hogy felvetődik: esetleg ütemekre bontva kerülhetne sor a cserére – tette hozzá.

Ha a példa kedvéért a fenti 124 milliónál maradunk, nyolcmilliárd forint kellene, hogy az összes fehérvári busz elektromos legyen – s ennek „csak” legföljebb 20 százalékát állná az állam szóban forgó támogatása –, de ez tényleg csak amolyan fejszámolás.

Pruzsina Alice, a fehérvári helyi járatos buszokat jelenleg közlekedtető Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ kommunikációsa kérdésünkre jelezte, ők közvetlenül nem foglalkoznak ezzel a 35,9 milliárdos kerettel, buszaikat a Buszbeszerző Kft.-től igénylik:

– Miután még nincsenek náluk a buszok, ez majd csak a jövő zenéje lesz – mondta.

Kérdeztük, a KNYKK-nak célkitűzése-e, hogy elektro­mos buszokkal utaztassanak-e. A válasz erre nemleges volt! Helyközi közlekedésben egyáltalán nem gondolkodunk ebben, és úgy látja a cég, hogy városon belül is nagyon meg kell gondolni az elektromos buszok használatát. Tudni kell, hogy mennyit is bírnak:

– Útközben nem állhatnak meg tölteni a buszok – érvelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában