javuló tendencia

2018.03.03. 11:30

Meglesz az utánpótlás: megnőtt az érdeklődés az építőipari szakok iránt

Azzal, hogy lendületet vett a hazai építőipar, számottevően megnőtt az érdeklődés az építőipari szakok ránt is.

B. Kiss László

Kovács Péter, a fehérvári Jáky József Szakgimnázium műszaki igazgató-helyettese számolt be a kedvező hírről, amikor a két hétig tartó, és ma befejeződő Jáky Szakmai Napokról beszélgettünk vele. Az intézményben hosszabb időre visszanyúlik a szakmai napok története. Kovács Péter három éve vette át annak szervezését, ekkortól két hétben állandósult az időtartama.

– A két hét alatt 37 előadótól, 43 témában, összesen 53 órányi előadást hallhatnak az intézmény diákjai – mondta el Kovács Péter.

Miként választják ki az előadásokat és a témákat?

– A Jákyban öt szakma – magasépítő, útépítő, földmérő, rendész és informatikus – képzés zajlik. Ennek megfelelően hívjuk meg az előadókat, akik révén az újdonság erejével ható, friss szakmai ismeretekkel ismerkednek meg a Jáky tanulói. Erre azért van szükség, mert a tanmenet, a tankönyvek viszonylag lassabban követik az aktuális trendeket, az új anyagokat technológiákat. Így próbálunk tehát életközeliek lenni, és hatékonyan motiválni a diákokat a legkorszerűbb szakmai ismeretek elsajátítására.

Az előadásokon önkéntes a részvétel a diákok számára?

– Az előadások órarendi keretek között zajlanak, a tanítást a Jáky Szakmai Napok idejére sem függesztjük fel. A részvétel – úgy mondanám – irányított, a kollégákkal egyeztetve döntjük el, hogy adott osztály mely előadáson vegyen részt. Figyelünk arra, hogy a hallgatóság mindig rendelkezzen kellő előismerettel a témát illetően.

A Pécsi Tudományegyetemről érkezett Kistelegdi István kutató professzor is előadott a Jákyban
Fotó: Pesti Tamás

Az előbb említette, hogy rendészeket is képeznek. Ez a szak az iskola profilját tekintve kakukktojásnak tűnik…

– A szak két éve indult, amikor mélyponton volt az építőipar, s kevés volt a jelentkező. Márpedig az oktatási piacról kell megélnünk, így ez is az útkeresés része volt…

Az építőipar időközben rég látott növekedésnek indult…

– Elmondhatom, hogy – nyilván ettől nem függetlenül –örvendetesen megnőtt az érdeklődés a Jáky építőipari szakjai iránt. Míg tavaly 340, addig az idén 430 jelentkezési lap érkezett.

Milyen perspektíva áll a Jáky végzett növendékei előtt?

– Technikusként nagyon keresettek, viszonylag gyorsan önálló vezetők lehetnek a kivitelezésben. De digitális rajzolóként akár a tervezésben is szerepet vállalhatnak. Az építőanyag-gyártóknál pedig felügyelhetik a technológia folyamatokat. És persze nyitva állnak előttük a felsőoktatási intézmények kapui is.

A felvételinél plusz 25 pontot jelent a szakirányú középiskolai végzettség.

Manapság gyakran hallani a duális képzésről. Mennyire van jelen a szakgimnáziumban a gyakorlati képzés?

– A duális képzés alapesetben a szakmunkásképzésben és a felsőoktatásban honos. Ám természetesen mi is szeretnénk minél naprakészebb tudást adni a tanítványainknak. Erre nálunk leginkább a nyári szakmai gyakorlatokon van lehetőség. Ennek keretében építettek meg például egy fehérvári parkolót a múlt nyáron a diákjaink. Az őket foglalkoztató cég adta az anyagot, a gépeket, de az építést már önállóan végezték, és borzasztóan büszkék voltak a saját munkájukra, arra, hogy önállóan hoztak létre egy alkotást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában