Frizura

2017.12.10. 10:00

Trendi hajak látványos, játékos elemekkel

Játékosság, hajból készült virágok jellemzik a jövő évi trendeket, melyekben a rövid haj is lehet látványos.

S. Töttő Rita

Másként

Az idei, illetve a jövő év alkalmifrizura trendjében, azon belül is az esküvői hajviseletekben erőteljesen jelennek meg a virágmotívumok. Különlegességüket azonban az adja, hogy ezeket már hajból formázzák – árulta el Deres-Szabó Nóra, a fodrász világbajnokságon és magyar bajnokságon is részt vett fehérvári fodrász, aki szerint az eklektikus elemek egy adott formán belül szintén divatosak, és egyedivé tehetjük vele frizuránkat.

Ez a haj rövid – a belőle készült alkalmi frizura viszont látványos

A textúra is „mozdul”, mellyel szintén különleges formákat tudunk varázsolni: – Személyes kedvencem a romantikus klasszikus Marcell-hullám, kombinálva a rendezetlen kócos textúrával – tette hozzá a szakember. Sok menyasszony szeretne nagy, látványos, szép kontyot, de sokszor azt gondolják, az ő hajuk kevés vagy éppen rövid az álomfrizurához – pedig manapság ez igenis lehetséges hajpótlások segítségével.

Ünnepi és fényes

Mint kiderült, jövőre a hajvasaló kap nagyobb szerepet, de nem a tökéletesen simára vasalt tincsek érdekében, hanem azokért a véletlenszerű kiemelésekért, amelyeket ezzel az eszközzel lehet elérni – magyarázta a fodrász. Ezeket a játékos „mozgásokat” rövidebb hajnál is el lehet érni.

Lila kompozíció

A jövő év nagy trendje egyébként az lesz, hogy az arcnál, az áll vonalában játékos formában megjelennek a rövidebb részek, a hátsó területek pedig hosszabbak lesznek, tudtuk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában