2025.04.15. 16:00
Barátkozzunk minél többen a gyógynövényekkel!
Rövidesen folytatódik a „Barátkozz a gyógynövényekkel!” című, rendkívül népszerű és sikeres előadássorozat a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban. Supliczné Tóth Mária táplálkozástudományi szakember és egészségtan tanár az immunrendszer egészségének fontosságáról és megőrzésének lehetőségeiről beszél majd.

A következő alkalommal az immunrendszerről hallhatnak majd az érdeklődők
Fotó: SZEM
A három részből álló sorozat első előadását április 3-án nagy érdeklődés övezte. A központi téma a tiszta test és az egészséges lélek volt. Supliczné Tóth Máriától a részvevők rengeteg hasznos tudnivalót hallhattak a gyógynövények használatáról a szervezet méregtelenítéséhez kapcsolódóan. Egyebek mellett szó volt a tudatos és helyes táplálkozás fontosságáról, a máj, mint a legfontosabb „tisztító szerv” működéséről. A szakember hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, amelyhez gyakorlati tanáccsal is szolgált. Megtudhattuk, hogy a máj védelmében többféle gyógynövényt is felhasználhatunk, például máriatövist, articsókát, gyermeklánc levelet.

Forrás: SZEM
A következő alkalommal – áprilisi 24-én, csütörtökön 17 órától – az immunrendszerről lesz szó. Azon túl, hogy az érdeklődők megtudhatják, miként működik szervezetünk védekezőrendszere, arra is fény derül, hogy baj esetén milyen gyógynövényekkel, táplálék kiegészítőkkel tudunk hatékonyan védekezni. Szó lesz a helyes életmód, ezen belül pedig a helyes táplálkozás fontosságáról. Az előadó rávilágít a táplálkozáshoz kapcsolódó esetleges hibákra, amelyek közre játszhatnak a bélflóra károsodásában, de fontos szerepet kap a javítás módja és lehetősége is. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a Lakatos utcai látogatóközpontban, érdeklődni a Barátok könyv- és kegytárgyboltban (Lakatos utca 7.) illetve a Barátok kávézó és teázóban (Városház tér 4.) lehet.