Százéves lett Feri bácsi!

Nagy Ferenc, aki a közelmúltban ünnepelte századik születésnapját, egy kőműves kisiparos édesapa és az addig már négy gyermeket nevelő édesanyja családjában Nagykanizsán született 1924. november 13-án. Öt év múlva a gazdasági válság miatt egy jobb jövő reményében költözniük kellett, de később visszatértek a városba. Az elemi és a tanonciskolát is ott végezte el, miközben vízvezeték-szerelő szakmát tanult. 1944. október 15-én a német hadsereg megszállta Magyarországot.

– Novemberben berendeltek a nagykanizsai gimnázium udvarára, kiválogattak, majd német egyenruhába öltöztettek bennünket. Majd az egységünket Szentgotthárdon keresztül Németországba vitték. A karácsony már Lengyelországban ért minket. Üres házakban helyeztek el bennünket, és az orosz támadásig maradhattunk, majd újból Németországba indultunk. Négy társammal együtt kiválasztottak, és gyalogsági kiképzést kaptunk. Feladatként az oroszok megállítását kaptuk az Oderánál. Kalandos út során estünk amerikai fogságba, és közben a háború is véget ért Európában. Lágerbe kerültünk, majd 1946. február 2-án visszaérkeztünk Magyarországra.

Századik születésnap visszaemlékezéssel

– 1947 márciusában Szekszárdra vonultam be katonának, és egy év múlva honvédként szereltem le. A Nagykanizsai Építőipari Vállalathoz 1949-ben kerültem, ahol brigádvezető lettem. A vállalat szakérettségi tanfolyamra küldött Székesfehérvárra 1950-ben. Ezután ősszel fölvettek a Közgazdasági Egyetemre, majd 1955-ben megkaptam a közgazdászdiplomámat. Ezután ismét bevittek hat hónapra katonának Kaposvárra. Alhadnagyként szereltem le, majd a Kaposvári Építőipari Vállalathoz küldtek, ahol statisztikusként alkalmaztak. Jóban voltam a személyzetissel, és tőle tudtam meg, hogy Dunaújvárosba küldenek. Aki a városba jött, annak egyből tíz százalékkal megemelték a bérét, az enyém 1950 forint lett. Nekem mindenhol jó helyem volt, de Dunaújvárosban szerettem lakni.

– Sztanó Erzsébettel egy cégnél dolgoztunk. Bejárt a cég központjába, ott találkoztunk először. Ez olyan volt, mint a filmekben: meglátni és megszeretni csak egy pillanat kellett hozzá. 1958 decemberében házasodtunk össze. A következő évben megszületett a fiunk. Hogy miért vártam odáig? Hát könyörgök: nem értem rá! – mondta derűsen. Ott volt a háború, a hadifogság, aztán tíz hónap alatt leérettségiztem Székesfehérváron. Utána négy év egyetem. Amikor végeztem, nem ismertem senkit, amikor idekerültem Dunaújvárosba, itt sem.

– A magunk készítette házba 1961-ben költöztünk be. A feleségemmel együtt a nyugdíjazásunkig ugyanannál a vállalatnál dolgoztunk, én bérosztályvezetőként, ő pedig számlázóként. Szerencsés vagyok, hogy a fiamék is Rácalmáson élnek, és segítik a mindennapjainkat. Két felnőtt unokánk van, és mindegyiknél van már dédunokám.

– Mi kell a hosszú élethez? 

Nagy Ferenc tovább mesél kalandos életéről társoldalunkon, a duol.hu-n!