Emlékek hálójában - Tizenkilenc szál őszirózsa

Fátyolos szemek

„Idős asszonnyal akadtam össze a Piactéren. Virágot vásárolt, szép, mutatós virágokat. Amint lelépett a járdáról, elcsúszott a síkos keramit kockán. Önkéntelenül ugrottam felsegíteni, szálanként szedtük össze a fehér őszirózsát. Tizenkilenc szálat. Hálálkodva köszönte meg, szemében valami különös fény bujkált. Nézett sokáig, nem szólt, csak szemével beszélt. 

— A Miklós... mintha őt látnám... a fiam. Zavartan érdeklődtem, de ő csak legyintett. — Már nincs! Elvették tőlem! Szeme fátyolos lesz, elérzékenyül. Egy kövér könnycsepp utat talál a ráncos arcon le, egészen a fekete kendő széléig. — Te is autóbusszal jössz, fiam? — kérdi elérzékenyült hangon. 

Együtt indultunk tovább az autóbuszpályaudvar felé. Várakozni kell, leülünk. A néni megtörli könnyes arcát, erőltetett mosollyal fordul felém: — Hány éves vagy, fiam? Megmondom, zavartan teszem hozzá, most volt a születésnapom. Szeme kitágul, szinte issza minden szavam. Kisvártatva megszólal: — Nekem is volt egy fiam... szép, jóságos. Fekete haja, barna szeme volt. Félrefordul, látom, hogy újból megerednek a könnyei. Vigasztalni próbálom, de zokogása elnyomja suttogó szavaim. — Elvették tőlem! Az isten verje meg, valahány részeg embert! Tagolt szavaiból kibontakozik egy megtört szív minden panasza: — Nyár volt, a Velencei tóra igyekezett barátjával. Mindene volt a motor, akkor délután is azzal mentek. Ahogy mesélik, szembejött velük egy személyautó... Hangja elcsuklik, rázza a zokogás. — Mikor egymáshoz kürttel értek, valahogy eléjük vágott a gépkocsi. Mind a ketten... többet nem jött haza. 

Kezében görcsösen szorítja a tizenkilenc szál virágot, készül felszállni az autóbuszra. Pár perc múlva egy görnyedt hátú öregasszony helyezte el virágait arra a sírra, akinek gazdája már nem érhette meg huszadik életévét, egy részeg gépkocsivezető miatt. Találkozásunk megrázó emléket hagyott bennem.

Moór kegyelete

„Moór hazafias közönsége, mint minden évben, úgy az idén is, tüntetőleg rótta le a dicső szabadságharc alatt itt elesett honvédek iránti köteles kegyeletet – olvasható a 130 évvel ezelőtti Székesfehérvár és Vidéke november 2-i lapszámában. A beszámoló így folytatódott:

„Halottak estéjén ugyanis 7 órakor kivonult a társaskör, az ipartestület és a dalárda a honvédemlékhez. Az ide vezető magyar utcza fényesen volt kivilágítva, a honvédemlék pedig koszorúkkal volt megrakva és ezernyi lampiontól megvilágítva. A harangzúgás megszűntével hatást keltő hazafias ünnepi beszédet mondott Linzer Sándor, Moór értelmiségének egyik kedvelt alakja. A hazafias ünnepélyt a dalárda fejezte be a »Szózat“-tal."