2023.07.02. 11:00
Egész napos fennforgás Vértesbogláron
Dodzsem, hordóvonat, fa körhinta, lángos evő verseny: ilyen volt a falunap Vértesbogláron. A helyi kultúrház udvara és az átellenben lévő terület megtelt élettel szombaton, ahol már a délelőtti órákban kezdetét vette a pezsgés, méghozzá a vidámparkok egyik legnépszerűbb játékával.
Számos program és szórakozási lehetőség várta a kicsiket és a nagyokat: a dodzsem és az ugrálóvár volt a sláger.
Fotó: Nagy Norbert
Amíg a közösségi ház udvarán a vásári és kézműves árusok pakolták zsákjaikból, dobozaikból az asztalokra minőségi portékáikat, vagy éppen a szakemberek a nyári szezon slágerét, az ugrálóvárakat fújták, addig a szemközti oldalon dodzsemmel múlatták az időt az érdeklődő helyiek. Az sem számított, ha ütköztek, hiszen igazi vagánynak érezhette mindenki magát benne, így nem véletlen, hogy egész nap kígyózó sorok várták, hogy beleüljenek a különleges járgányokba.
Aztán kora délutántól a közösségi ház udvara is benépesült, különféle játékokkal, kézműves foglalkozással, lángossal, vattacukorral, popcornnal, jégkásával és fagyival is várták a kikapcsolódni vágyókat hangulatfokozó zene kíséretében. Sőt, a habparty sem maradhatott el késő délután a helyi önkéntes tűzoltó egyesület jóvoltából, ám a nagy melegben a hab nem csak ilyen formában volt jelen a szombati napon, a falunap során ugyanis többféle csapolt sört kóstolhattak a felnőtt korú látogatók. A korábban esőnap miatt elmaradt falunap és gyereknap tehát jól vizsgázott, igazi falusi hangulatnak lehettünk szem- és fültanúi.
Frissen Fejérből
- Tömegbaleset az M7-esen, óriási a torlódás
- Cserbenhagyásos gázolás Székesfehérváron: életéért küzd a 16 éves áldozat, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja (videó)
- Egy szegedi hotelban találtak rá az eltűnt jenői polgármesterre
- Nem csak ősszel kulcsfontosságú ez a vitamin – figyelmeztet a szakember
- Újabb fejlemények a korábban eltűnt polgármesterről