Kiállítás

2023.06.02. 16:00

Megérkeztek a gyógyító gyöngyök a VMK Tolnai utcai tagkönyvtárába

Maga az alkotó, Brasnyó Veronika és a könyvtár munkatársai rendezték be azt a különleges időszaki kiállítást, amelyet egész júniusban megtekinthetnek a bibliotekába látogatók.

Kecskés Zoltán

Fotó: Fehér Gábor

A csodás gyöngyökből készült tárgyakat, ékszereket és mandalákat is felvonultató tárlat még hét elején költözött a Tolnai u. 30. szám alatti épületbe. Brasnyó Veronika az ottjártunkkor a kiállításról elmondta, hogy nagyon örül a lehetőségnek, hiszen első alkalommal pillanthatják meg az olvasók gyöngyös alkotásait.

Kérdésünkre, hogy miért éppen „Gyógyító gyöngyök és mandalák" a kiállítás címe, a következő választ adta: Az alkotás elmélyülést, meditációt, a külvilág kizárását jelenti. A nehézségéket sikerült legyőzni az alkotás folyamatával, a különböző színek használatával. Hiszek a színek használatának és az alkotás örömében.

Brasnyó Veronika az alkotás öröméről beszélt.
Forrás: Könyvtár

A helyszínen járva megtudtuk azt is, hogy a Tolnai utcai tagkönyvtár munkatársai a tárlatot könyvekkel egészítették ki, mely lehetőséget ad arra, hogy az olvasók a kézműves témákban jobban elmélyüljenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában