Változás

2023.05.26. 21:00

Új helyre költözött a ráckeresztúri falugondnokság

Az egykori tsz-irodából később rendőr és polgárőr iroda lett, a napokban pedig a falugondokság vette birtokba a Kossuth utcai épületet. A költözésnek köszönhetően immáron irattára is lett a településnek.

Héjj Vivien

A továbbiakban a Kossuth utcai épületben üzemel a falugondnokság

Forrás: Önkormányzat

A napokban új helyre, a valamikor tsz-iroda, az egykori rendőr-polgárőr iroda épületét vette birtokba a ráckeresztúri falugondnokság. A részletekről a település önkormányzata tájékoztatta a közvéleményt, így kiderült az is, a költözés egyik nagy előnye, hogy az épület naposabb, tágasabb, mint az eddigi volt, s a fűtésrendszere is sokkal korszerűbb. A helyiek ügyeiket továbbra is a megszokott rend szerint intézhetik.

A tájékoztatóból az is világossá vált, a költözés egyik oka a Kossuth utca 19. szám alatti épület részbeni kihasználatlansága volt, továbbá az önkormányzatnak nagy szüksége volt egy irattára.

– Olyan ez – az irattár –, mint a művelődési ház: eddig sosem volt. Az iratokat először még a kastélyban tartották, annak ellenére, hogy a hivatal már a Hősök terén üzemelt, majd a Hősök téri iskola padlásfeljárójában alakítottunk ki helyet az iratoknak. A régi iskola bontásakor – megfelelő hely hiányában – a tornacsarnok egyik öltözőjébe telepítettük át a papírokat, illetve egy részük a hivatal garázsában kapott helyet. Most, hogy lassan nyit az új iskola, onnan is költözni kell – s így alakult ki a végső megoldás, mely szerint a falugondokság eddigi épülete a továbbiakban irattárként funkcionál, míg a rendőr-polgárőr irodája a falugondokság székhelye lett. A tervek szerint a körzeti megbízottaknak havonta lesz fogadónapja, ennek helye és ideje még egyeztetés alatt van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában