Jegyzet

2023.05.18. 11:00

Merengés, múltidézés a romok árnyékában (videó)

A fősulit nem régen hagytam ott, szinte boldogságot jelentett, hogy a kísérleti televíziózás bázisa a Schönhercz Zoltán utcai (ma Gyümölcs utca) leánykollégium földszintjén lehetett egy kis bungiban. A feladat az volt, amit Vértes János Andor újságíró 1978-ban megjósolt az Egy kis utópia című írásában, amit ezzel a gondolattal zárt: „A további epizódok „forgatása” most kezdődik. Új kalandjai egészen messzire ragadhatnak bennünket. Hiszen ha egy antenna lenne a városban, akkor egy képmagnó becsatlakozásával akár városi televíziót lehetne csinálni... Na, de ne vágjunk az események elé.”

Nagy Zoltán Péter

Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

És én az 1983-as év végén ott állhattam a leánykollégium kisszobájában, és megnyomhattam a play-gombot egy U-matic rendszerű szuper videómagnón. A maximum ötven perces műsorok lejátszása közben vagy a képújság átkapcsolásakor, elindításakor óhatatlanul akadt ideje az embernek, hogy az érettségihez közeli lányokat szemügyre vegye. Talán a szemek legeltetése túlságosan látványosra sikeredett, vagy felvetődött a praktikus gondolat, mi lesz, ha éjszakába nyúló műsorral rukkol elő a Székesfehérvári Városi Televízió, ezért a város vezetése és a Magyar Honvédség úgy döntött, a televízió kerüljön a belvárosban levő MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) egyik épületébe.

Innen, a tetőtérből indította első élőadásait a városi televízió. A tetőtérben két helyiség volt, az egyik stúdióként szolgált, ahol már akkor, 1984 első hónapjaiban milliós értékek voltak vasajtóval elzárva a külvilág elől, amit egyébként Elzett zár zárt. Az idén negyven éves városi televízió 1984-től az MHSZ jóvoltából bő három esztendőn keresztül ebből az épületből adta műsorait, itt volt a bázis. Erről tanúskodik a Fejér Megyei Hírlap 1984. március 18-i száma, ahol így tájékoztatták az olvasókat: „A városi televízió kísérleti adása. Hétfőn önálló műsorral jelentkezik a székesfehérvári városi televízió. Híreket, fehérvári információkat sugároz a 12-es csatornán. Délután 4 óra után kezdődik a kísérleti adás.” Az épület alján működött a Videoton Rádióklub. Az egyik kint felejtett lap alapján nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a rádióklub működött itt utoljára, méghozzá szerdánként volt klubnap. A Videoton Rádióklub tartotta a kapcsolatot a Szent Jupáttal, amin együtt hajózott az óceánokon Fa Nándor és Gál József. A rádióklub két tagja, Pál Zsolt és Nyemcsak Károly sokat tett a két hajós biztonságáért.

Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

A Székesfehérvári Városi Televízió 1987-ben a Jókai utcai hadiszállására költözhetett, ahol három szinten, két komoly stúdióval felfegyverezve szolgáltatták műsoraikat, és váltak a város megkerülhetetlen részévé. Az MHSZ-t és a Videoton Rádióklubot az 1989-es rendszerváltoztatás felőrölte. Így egész egyszerűen árván maradt az épület, ahol a helyi tévé és a sok csodát megmutató rádióklub működött. 1989 óta ebbe az épületbe valószínűleg élő ember nem járt, illetve ha igen, akkor ők hajléktalanok lehettek. A gondozatlanul maradt épület és a vele azonos helyrajzi számon szereplő Fekete Sas Szálló tulajdon- és kezelő joga a Honvédelmi Minisztériumé volt 2006-ig, amikor is a Magyar Állam tulajdonába szállt át. A Magyar Állam még ebben az évben átadta ezt a vagyonát Székesfehérvárnak. A használati jog törlését kérte a város 2009-ben, amit elutasítottak, majd a város fellebbezett. A tulajdonlapon jelenleg ez áll: „felülvizsgálat alatt”.

Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Ami biztos, pusztul az ország első helyi televíziójának egykori bázisa, a világgal nagyszerű kapcsolatokat teremtő rádióklub kicsiny irodája, de ennél sokkal szomorúbb, hogy a vele közös helyrajzi számon szereplő Fekete Sas Szálló épülete is a pusztulás áldozataként szenved.

A beszakadt tető alatt járt nagyon sok neves emberen túl Mohai Tamás, a Faxni alapítója, gitárgéniusz, aki 1987-ben besegített az Omega együttesnek Babilon című lemezük elkészítésében. A másik, nagy épületben hatalmas hírességek mellett megfordult Petőfi Sándor is.

Ma mindkettő veszélyes zóna.

Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában