Kötetbemutató

2023.05.11. 12:00

A jó és a gonosz harca a baracsi jegyző regényében

Könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozóra várta az előszállási Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár az érdeklődőket a minap. A vendég Horváth Zsolt író, vagy ahogy a legtöbben ismerik baracsi jegyző, aki két kötetét is bemutatta.

Kecskés Zoltán

Ujvári Csilla tanárnő és Horváth Zsolt író az előszállási könyvbemutatón.

Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella

A délután folyamán megismerkedhettünk Horváth Zsolttal, mint író. Ujvári Csilla tanárnő segítségével bemutatásra került „A tanyától a Dunáig" című novelláskötete, valamint nemrég megjelent, „Gondolat Légitársaság" című regénye is. A találkozó első felében a következő kérdésre keresték a megjelentekkel együtt a választ: mitől is lesz egy mű irodalmi alkotás?

Erre Gajdó András, aki 1958 óta él Előszálláson és hosszú évtizedekig magyart tanított az általános iskolában (most 88 éves)  azt válaszolta, hogy az az olvasótól is függ. Mert ugyanazt a művet 50 évvel ezelőtt elolvasva mást jelentett neki, mint most, amikor újra elolvasta. Ujvári Csilla szerint attól lesz majd irodalom valami, amikor az nekünk élményt okoz, valamilyen érzést vált ki belőlünk, amitől nevet vagy sír az ember. Maga a szerző, Horváth Zsolt is hasonlóan vélekedett. Mint mondta, azt szerette volna elérni írásával, hogy az olvasó ott legyen, hogy érezze azt, amit ő is érez. A kötetben (A tanyától a Dunáig) található hét novellája a valóságból merített gondolatokkal van tele, sok pedig ténylegesen meg is történt életesemény.

Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella

Az esemény második felében a „Gondolat Légitársaság" című regénye is bemutatásra került, amely szinte már kész volt, mire a korábban említett novellás kötete kikerült a nyomdából. Mint kiderült, 40 oldalas kisregénynek indult Ujvári Csilla ösztönzésére, majd egy 226 oldalas regény született belőle.

– Általában kerékpározás közben jön meg az ihlet, akkor jönnek a jó gondolatok. Muszáj rögtön leírni, hogy el ne vesszenek. Ezért van egy okosórám, amire menet közben is fel tudom diktálni az ötleteimet. Sokszor néztek már biztos bolondnak, hogy megy itt egy őrült, aki beszél az órájához, mint Michael Knight anno a filmben – mondta mosolyogva Zsolt. A regény címe kicsit megtévesztő lehet. Nem fog felszállni senki a repülővel. A Gondolat légitársaság  azt jelenti, hogy egy befizetett repülőút helyett egy orvosi eljárás, amiben részt vesznek az önként jelentkezők, bízva abban, hogy meggyógyulnak.Ők nem feltétlenül a jó oldalon állnak, hanem saját önös érdekeiket bebiztosítva kihasználnak egy csomó embert. A főhős pedig nem más, mint Orak Milsen (ez egyébként Horváth Zsolt művészneve is) eleinte gonosz figura volt, egy gyilkos, de aztán megváltozik és szembe fordul a gonosszal. A regény fő kérdései, ami az író-olvasó találkozón is felmerült: kaphat-e egy gyilkos feloldozást, ez mennyire megbocsájtható? Lehet-e pozitívan tekinteni egy ilyen szereplőre? Mire képes az emberi elme? Győzhet-e egy kisebb csapat, ha összefognak a hatalom és a pénz ellen? 

Mielőtt záporozhattak volna az olvasói kérdések kiderült, hogy a második regénye is már nyomdában van, ami nyár közepén jelenik meg, sőt a második novellás kötete is már készülőben, ami őszre várható. A legvégén pedig volt lehetőség vásárolni és dedikáltatni is a példányokból. Nyúl Gabriella az előszállási Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár vezetője a feol.hu megkeresésére elmondta, nagyon örül, hogy eljött hozzájuk Horváth Zsolt, aki egy kedves, sokoldalú ember tele energiával. Hozzátette, nem is érti, hogy honnan ez az erő, ami benne van, jó volt hallgatni és bízik benne, hogy a közeljövőben megjelenő könyveiről is mesél majd itt, Előszálláson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában