Egy nap népviseletben

2023.04.18. 12:00

Dunavecsén járt az előszállási, a nagykarácsonyi ifiklub és a NATE  

Népes társaság utazott a Bács-Kiskun vármegyébe, hogy Fejért képviselve részt vegyen a hét évvel ezelőtt indult „Egy nap népviseletben” című programon. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a települések lakóinak figyelmét  közös értékeikre, a népviseletek sokszínűségére és szépségére.

Kecskés Zoltán

Az „Egy nap népviseletben” programhoz csatlakoztak az előszállásiak és a nagykarácsonyiak is.

Fotó: Egyesület

Az eseményen megyénket képviselve három civil szervezet vett részt. Az Előszállási Ifjúsági Egyesület elnöke, Kanik Péter számolt be a részletekről.

– Szombati napon részt vettünk Dunavecsén ,,Egy nap népviseletben" rendezvényen Gömbösné Vas Éva meghívásának eleget téve. A népviselet napja  magyar hagyományokat, értékrendet őrzi. Kezdeményezésnek az a célja, hogy teljes viseletben vagy egy részét mai ruhával kombinálva mutatkoznak be településükön, internetes oldalakon ezzel is erősítve a magyar identitásunkat.  A három civil szervezet: Előszállási Ifjúsági Egyesület, Nagykarácsony Testvér-településeiért Egyesület, Nagykarácsonyi Ifjúsági Egyesület délelőtt együtt indultak útra a NaTE busszal. Nagyon jó hangulatban telt el az utazásunk, illetve  a napunk is hiszen a három civil szervezet nagyon erős kapcsolatban áll egymással,  köszönhetően Szekeres Béláné NaTE  és Pinke Kata Nagykarácsonyi Ifjúsági Egyesület elnököknek. A meghívott vendégek, civil szervezetek bemutatták népviseleti ruháikat. A Dunavecsei Levendula Néptánccsoport szatmári, kékfestő, kalocsai népviseletet láthattuk.  NaTE a mezőföldi polgári, valamint székely mezőségi népviseletet és az elmaradhatatlan magyar népviseletet mutatták be. Nagykarácsonyi Ifjúsági Egyesület zsinóros mellénnyel, és az Előszállási Ifjúsági Egyesület betyáros ruhával jelent meg az eseményen.  A rossz idő miatt az esemény a Művelődési Házban lett megtartva, bemutatták a körtáncot, amelyet tánctanár koreográfiált le. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában