Múlandó anyagból örök érték

2023.04.01. 12:00

A himnusz versszakait álmodták meg kukoricacsuhéból Bakonycsernyén

A Nemzeti Művelődési Intézet A Szakkör, Himnusz200 címmel alkotó pályázatot hirdetett szakköri közösségek számára. A Fejér megye északi határán fekvő nagyközség alkotó közössége azonnal munkához látott, és nyert.

Palocsai Jenő

Forrás: Bakonycsernyei Művelődési Ház

Bármilyen szakkörön vagy azon túl készített alkotással lehetett indulni a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) pályázatán, feltéve, ha azt a művet a nemzeti imánk, a Himnusz inspirálta. A Bakonycsernyei Művelődési Ház számtalan közösségépítő foglalkozásnak otthont ad, köztük a csuhé szakkörnek is. Hagymási Kriszta is tagja ezen alkotó csoportnak és úgy döntött, elkészíti a magyar nemzeti imádság versszakait kukoricacsuhéból. Több, mint 100 pályázó indult és csak 15 nyert. A győztesek klubjába tartozik Hagymási Kriszta is, aki személyesen vehetett részt a Himnusz200 alkotói pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén, illetve díjátadóján, ahol március 15-én átvehette díját a Nemzeti Művelődési Intézet Lakitelken található székházában.

Forrás: Bakonycsernyei Művelődési Ház

Az alkotótól megkérdeztük, hogy hogyan került kapcsolatba a kukoricacsuhéval, mint alapanyaggal, és általában az alkotással, és hogy mennyi időt vett igénybe a 8 különálló, de mégis összefüggő alkotás? Hagymási Kriszta azt mondta: -Igazából én folyamatosan itt vagyok a művelődési házban. Mindenben benne vagyok, köztük a modern és a néptánc csoportban is. Amikor jött ez a lehetőség, akkor azonnal lecsaptam rá és csatlakoztam a pályázókhoz. Új dolog volt számomra az, ami októberben indult, hiszen én előtte soha nem csináltam ilyet. Karácsonykor jöttek a betlehemi figurák, ahol megtanultam ennek az alapjait, és amikor láttuk a felhívást, akkor a már elsajátított technikákat hasznosítottam. A munka nem volt kevés, hiszen három héten át dolgoztam, minden nap, reggeltől estig.

Forrás: Bakonycsernyei Művelődési Ház

Milyen érzés volt átvenni Lakiteleken az elismerést és milyen jutalommal tért haza Bakonycsernyére, tettük fel a kérdést. A himnusz versszakait csuhéba csavaró alkotó azt mondta: -Először nagyon furcsa érzés volt, de aztán utána nagyon jó. Úgy hirdették meg ezt a pályázatot, hogy a szakkör, illetve az adott település nyerhet magának egy újabb szakkört, amit ingyenesen támogat az NMI. Mivel nyertünk, mi is minden anyagot megkaptunk egy újabb szakkörhöz. Ez azt jelenti, hogy van egy teljes csomag, amit ők adnak, és abban öt fő részére benne van 20 alkalom minden alapanyaga, vagyis a papír, az olló, ragasztó, vagy éppen, ami kell hozzá. Mindent biztosítanak, még azokat a videókat is, amik arról szólnak, hogyan kell elkészíteni a termékeket. 

Három hét megfeszített munka után Hagymási Kriszta nem pihenni akar, hanem folytatni a munkáját a művelődési házban és közben valóra akarja váltani egy egyéves álmát, meg akar tanulni végre makramézni. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis a díjkiosztón quilling szakkört nyertek, így hamarosan kezdődik a papírok spirálba tekergetése, hajtogatása és az alkatrészek összeillesztése.

Forrás: Bakonycsernyei Művelődési Ház

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában