Frissen Fejérből

2023.03.03. 20:00

Nagy a hiány egyes gyógyszerekből a Fejér vármegyei patikákban

Úgy tűnt, a koronavírus-járvány lecsengését követően rendeződik a gyógyszerpiac helyzete, aztán jött az újabb csapás: a háború.

Ha nem ragaszkodunk az adott gyógyszerhez, a hatóanyag alapján kérhetünk helyettesítő terméket is

Forrás: Pesti Tamás / FMH (archív illusztráció)

Ez is az oka annak, hogy bizonyos gyógyszereket hiába keresünk a patikákban, azokat nem találjuk, helyettük legfeljebb helyettesítő termékeket vehetünk. Van, ahol magával a gyógyszergyártással, az előállított mennyiséggel akad probléma a háború miatt, míg máshol ugyancsak ebből az okból kifolyólag csomagolóanyagot nem tudnak gyártani.

– Tegyük fel, hogy injekciók gyártásával foglalkozom. Ehhez az ampullát eddig Ukrajnában gyártották nekem, ám a jelenlegi helyzetben ezeket nem tudják leszállítani, így új ampullagyártót kell keresnem. Ezeket az ampullákat pedig ugyanúgy le kell gyártatni, majd be kell vizsgáltatni, a szükséges dokumentumokat benyújtani és jóváhagyatni, hogy engedélyezzék, hogy a készítményt más ampullába tegyem. Ez a folyamat akár fél–egy évet is igénybe vehet – magyarázta megkeresésünkre Schneider Attila, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke. 

A helyzeten ráadásul az sem segít, hogy bizonyos gyógyszerek iránt megnőtt a kereslet: "slágerterméknek" jelenleg a megfázásos tüneteknél alkalmazott tabletták, szirupok, forró italok számítanak, amelyek egyikéből-másikából éppen emiatt nem is vásárolhatunk minden patikában. 

– Ez jellemzően két-három hetes kiesést jelent az adott gyógyszerek esetében, viszont kiemelendő, hogy nem minden patikára igaz az esetleges készlethiány. Ha ragaszkodunk az adott tablettához vagy porhoz, érdemes másik gyógyszertárba is ellátogatnunk, hátha máshol többet sikerült beszerezni a készítményből és így az kapható még ott. Amennyiben a hatóanyagtartalom a fontos, úgy a patikustól nyugodtan kérjünk helyettesítő terméket – tanácsolta a megyei elnök.

Nézzünk egy egyszerű példát! A Strepsils torokcukorka most ugyan nem szerepel a termékhiánylistán – szemben az év eleji állapottal –, azonban a Strepfen cukormentes 8,75 mg szopogatótabletta hiánytermék. Szerencsére sok torokfertőtlenítő létezik, így ezek helyett kérhetünk akár Tantum Verdét, Mebucain Mintet és Septofortot is – segített Schneider Attila.

A gyógyszerhiány vissza-visszatérő probléma. Képünkön Schneider Attila gyógyszerész 2020-ban
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap (archív)

A listát, hogy pontosan mely termékekből van most hiány Magyarországon és miért, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján érhetik el (ITT). Ezen szerepel a többi között az ACC 200 mg granulátum gyártási gondok miatt, az Algoflex Rapid Mini 200 mg lágy kapszula piaci megfontolások miatt, valamint a Rennie cukormentes rágótabletta szállítási, raktározási és gyártási gondok miatt.

Fontos adalék, hogy ha valamilyen okból kifolyólag a gyártók országos szinten nem tudják ellátni a piacot, azt be kell jelenteniük. Így tudható előre az is, hogy június 1-től az Insuman Rapid SoloStar100 előretöltött tollas, oldatos injekció nem lesz elérhető a már március 1-jétől ellátási hiánnyal érintett Insuman Basal SoloStar 100 előretöltött tollas, szuszpenziós injekció mellett.

– Bár összességében a korábbiaknál nagyobb gyógyszerhiányról beszélhetünk napjainkban, az ellátás még így is biztosított – nyugtatott meg a kamarai elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában