Dolgoztak az ízlelőbimbók

2023.02.28. 17:00

Hatalmas érdeklődés övezte a kislángi eseményt

Kecskés Zoltán

Soha ennyien nem voltak kíváncsiak a kislángi kolbásztöltő versenyre a mögöttünk hagyott hétvégén.  2011-ben rendezték meg először a megmérettetést, az idei pedig már a tizenkettedik volt a településen, amelyet a község faluházánál felállított rendezvénysátorban rendeztek meg. Soha ennyien még nem jelentkeztek a megmérettetésre, mintegy  ötven csapat jelezte részvételét. 

A csapatok egymással küzdöttek, a zsűri pedig a rengeteg kóstolnivalóval!

A címvédő Fejér megyei Nővérkék mellett Kisláng, Soponya, Káloz, Mezőszentgyörgy, Lepsény, Aba, Polgárdi, Bodajk, Dég is képviseltette magát, de érkeztek Ajkáról, Felsőzsolcáról és Miskolcról is. A csapatnevek fantáziadúsak voltak, látszik, hogy volt olyan társaság, akik már neveikkel is mosolyt csaltak a zsűri arcára, amelyet R. Kárpáti Péter színész vezetett.

A verseny nagyon szoros volt, végül első helyen a Kansasok csapata végzett, míg a képzeletbeli dobogóra az Eon-osok és Majsai József által vezetett társaság került. Különdíjban pedig  az Inni jöttünk, a Dudar Ervin és csapata, valamint a Róka János és csapata részesült. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában