Mit művelnek a szobalányok? Nem igazak a rémhírek, állítja egy fehérvári szakember

Olyasmiről számoltak be a névtelen szobalányok, hogy pizzát loptak a hotelszobából, vagy használták a vendégek drága parfümjeit. Nem cserélték protokoll szerint az ágyneműt, aludtak a kényelmes ágyakban és zuhanyoztak a fürdőszobákban. 

– Ez képtelenség! – vágta rá erre Eszter, aki nem csak, hogy hosszú évekig dolgozott külföldön – legtöbbször négy-, ötcsillagos szállodákban –, és magyarországi hotelekben, de oktatja is a szakmát olyanoknak, akik a szállodai vendéglátásban szeretnének elhelyezkedni szobalányként, vezető szobaasszonyként.   

– Mielőtt bárki megrémülne, elmondom, hogy mindez egy valamire való szállodában lehetetlen. Egy szoba takarítására, ágyneműhúzásra, nyilván ez függ a szoba típusától, nagyságától, mindössze 20-25 perc jut egy gyakorlott szobalánynak. Ennyi idő alatt, éppen végez a munkájával, de arra bizonyosan nem jut ideje, hogy lezuhanyozzon, vagy szundikáljon. Egy szobalány legnagyobb ellensége az idő. Lepedőt nem kell minden nap cserélni, csak az igazán elegáns szállodákban, azt viszont egy supervisor minden esetben ellenőrzi.  

A supervisor egy olyan vezető, aki általában szobalányként tette a dolgát korábban. Eszter éveken át dolgozott külföldön supervisorként négy-, ötcsillagos szállodákban, például a nagyon elegáns londoni Dukes hotelben, a Buckingham palota szomszédságában.  

–  Az új lányokat mindig tréningeztük, nem nyúlhattak a vendég holmijához, esetleg a hálóruhához, mert ellenkező esetben azonnal hazaküldtük őket, nem volt kegyelem. A vendégek mindig tudják, hány szelet pizzát hagynak az asztalon. Egy drága parfüm illata órákig érződne a szobában, illetve a szobalány bőrén. Szigorú szabályok szerint dolgoztunk, és minden szempontból védtük a vendégek tulajdonát. Például, ha egy szobalány takarít a  szobában, és valaki bekopog, nem nyithat ajtót, nem kérdezheti meg „ki az?”. A vendégnek, vagy az oda tartozó személyzetnek ugyanis van kártyája az ajtóhoz. Amikor a londoni Soho-ban dolgoztam, több bűnöző próbált így bejutni a szobákba. Előfordult, hogy a szálloda vezetője tesztelte a lányokat, és aki ilyenkor ajtót nyitott, az repült.  

Eszter részletezte is: egy szállodai dolgozó három kopogás után nyithat csak be egy hotelszobába, így nem találhatja váratlan helyzetben a bent lévő vendéget.  

– Egyszer én három hosszú, hangos kopogás után léptem be egy szobába, még hangosan megkérdeztem azt is, megtehetem-e? A férfi vendég pedig éppen a fürdőköntösét vette fel. Azonnal jelentette a recepción, hogy rányitottam az ajtót. Azt hittem, nyomban elküldenek, de a menedzser megkegyelmezett. A vendégek ma már komoly pert akaszthatnak a szálloda nyakába, ha akarnak.   

Egy alkalommal a Dukes-ban – amelynek bárjában Fleming a James Bond ötletét megírta – Hugh Grant szállt meg egy Eszter felügyelete alatt lévő szobában, máskor Michael Douglas és felesége, Catherine Zeta-Jones érkezett nagy felhajtás közepette.  

– Természetesen kiemelt figyelmet kaptak a személyzettől, de a világhírű színészek ezt nagy rendetlenséggel, és rengeteg hátrahagyott szeméttel viszonozták. A lakosztályukat a szobalányok több mint egy órán keresztül takarították. Előfordult, hogy egy arab hercegnő érkezett hozzánk a kísérőivel. A szolgái hozták a hercegnő különlegesen szép ágyneműjét: csak a saját emberei érhettek a textíliákhoz, de a tiszta törülközőket beadhattam. A muzulmán vendégek mindig magukkal hozták – saját kezükben – az imaszőnyegüket is, és ezen végezték a napi többszöri, a Koránban előírt imát. Nekünk tilos volt ima közben zavarni a vendégeket. Tudnunk kellett az időpontokat, mert nem mindig tették ki a „Ne zavarj!” táblát a kilincsre. Ha nő is érkezett a muzulmán vendéggel, a személyzet férfi tagja a nő jelenlétében nem léphetett a szobába vagy lakosztályba, ilyenkor a férfi kollégám dolgát is nekem kellett elvégeznem, két ember munkáját ugyanannyi idő alatt.  

Eszter felidézte: az előfordult, hogy amikor a vendégek végleg elmentek, hagytak a szobában bontott drága borokat, általunk bekészített egzotikus gyümölcsöket, például datolyát az arab turisták tiszteletére, vagy frissen, a szállodában sütött teasüteményt. A magyar lány soha nem evett ezekből, nem csak azért, mert a protokoll és a professzionális munkavégzés azt követelte, hogy az élelmiszert tegyék ki tálcán az ajtó elé a szobapincérnek, hanem azért is, mert nem tudhatta, ki fogta meg előtte, köhögött, tüsszentett rá az ínyencségekre. 

– Dolgoztam drága apartman hotelben is, ott az elutazó vendégek után a hűtőben maradt bontatlan joghurtot, élelmiszert, becsomagolt, érintetlen gyümölcsöket, borokat, söröket hazavihettük a vezető engedélyével. Akkor sokszor kitömött szatyrokkal mentünk haza. Ezek nagyon drága dolgok voltak, mi nem tudtuk volna megvásárolni őket.  

Azért Eszter elismerte: sajnos voltak olyan élményei magyarországi szállodás éveiből, amelyek valóban elrettentőek. Az egyik jónevű budapesti szállodában a lányok a vendégek használt, piszkos, cserére váró törölközőjével takarították a szobákat, a tükröket, üvegtárgyakat. Ez nem higiénikus, és a textíliákat sem lehet újra olyan fehérre mosni, mint kellene. A megfelelő, mindig tiszta törlőruhákat a szállodának kell biztosítania, főleg, ebben a járványos időszakban. 

De ez remélhetően csak egy durva szélsőség: bátran utazzunk, csavarogjunk a világban vagy fedezzük fel szép hazánk rejtett titkait, mert a szakmában dolgozók túlnyomó többsége igyekszik mindent megtenni élményeink, kényelmünk és egészségünk érdekében.