Karácsony az óceánon: amikor Fa Nándor a fedélzeten ünnepelt

Amikor karácsony közeledtével emlékeim között lapozgatok, mindig akadnak visszatérő jelenetek. Olyanok, amelyek velem, hozzátartozóimmal, vagy a barátaimmal történtek meg az ünnepen. Ezek sorában mindig eszembe jut, amikor sok-sok évvel ezelőtt Fa Nándort arról kérdeztem, hogyan töltötte a Szentestét egyedül a hajón, a háborgó óceán kellős közepén. „Rajzoltam magamnak egy karácsonyfát”, hangzott a válasz. Elképzeltem, ahogy ott kuporog kialvatlanul, rázza a hideg, mert már megint átázott mindene, körülötte recseg-ropog a hajótest, kint vijjog a szél a köteleken, és ő leterít maga elé egy papírlapot, keres egy filctollat és rajzolni kezd.  

Mindez egy korábbi, elég régi versenyen történt. Aztán a Spirit of Hungary nevű hajóval harmadszor is elindult a 2016-2017-es egyszemélyes, megállás nélküli Föld-kerülő, Vendée Globe elnevezésű vitorlásversenyen. A mezőny legidősebb skippereként 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperces idővel 2017. február 8-án a 8. helyen ért célba. Egy nagyszerű, egyedülálló pályafutásra tette fel a koronát.

Hat évvel ezelőtt ilyen tájban a huszonkilenc, a franciaországi Les Sables d’ Olonne-ból november 6-án elrajtolt hajó közül már csak huszonegy volt versenyben, a többi sérülés miatt már feladta azt, hogy célba érjen. Addigra már a helyi parti őrség segítségével szerencsésen partot ért Új-Zélandon az ismeretlen tárggyal vagy élőlénnyel (talán egy úszó konténerrel vagy bálnával) ütközött francia Thomas Ruyant. Már nem sok ideje maradt, mert már süllyedni kezdett a hajója… Akkor még egy szükségvitorlával úton volt Ausztrália felé az ugyancsak francia Stephane Le Diraison, akinek az árboca tört ketté. Mi itthon Nándorért izgultunk, miközben vártuk a híreket.    

Most lapozzunk bele a székesfehérvári hajós naplójába, aki 2016. december 23-án ezt írta a Csendes-óceánon:  

„Ha nem tudnám, biztosan nem találnám ki, hogy milyen napszak van éppen, mert lehetne akár estefelé is. Sötétszürke van, esik az eső és jéghidegen veri a szél az ember arcába a vízsöréteket. Errefelé, ha nincs rossz idő, az egyáltalán nem jelenti a jó időt, pedig elvileg és gyakorlatilag is nyár van. Járattam a motort, kell neki időnként egy kis mozgás, és természetesen zoknikat szárítok ismét. Ahhoz, hogy üzemi hőmérsékletre melegedjen a motor, ebben a hidegben kell minimum 20 perc. Ahhoz, hogy töltsön áramot, pedig kell 1100 – 1200-as fordulat, amit csak fülre tudok belőni, miután a fordulatjelző műszere szinte a legelejétől nem jó. Első időkben néha még működött, de egy idő óta már nem is alibizik, nem mutat semmit. Ki kellett volna cseréltetnem, de a figyelmem nem volt elegendő foglalkozni vele. (…) Még hajnalban fölélesedett a szél, É-i fúj azóta. Ezt a szélszöget csak alapvitorlázattal tudom hasznosítani, ezért az A3 helyett jött a J2. Néha kicsit sok a teljes nagyvitorla a 22–24 csomós szélben, de az előjelzés szerint csak rövid, egy-két óráig fúj ez, aztán visszafordul Ny-ra. Azért így is haladunk 14–15 csomóval, ami sokkal jobb, mint a routing szerinti tempó. (…)

Itt van előttem 25 SM-re egy függőleges vonal, amitől jobbra, ha tovább megyek, vége a világnak. Ha odaérek, eltűnik a hajóm a térképről, és egy nappal korábban jelenek meg máshol, a Földgolyó másik felében. Még szerencse, hogy ezt a tudományos fantasztikumot kikerülöm azzal, hogy végig UTC-ben mértem az időt, és nem követtem a helyi időt. Most nem kell eltűnnöm az időben, viszont mindenképpen eltűnök a térben. Egyetlen pillanat alatt átlibbenek a dátumvonalon, és megkezdem pályafutásomat a nyugati féltekén. Most nem látom azokat, akik már átmentek a túlsó oldalra, viszont, ha most átlépek, nem fogom látni azokat, akik mögöttem jönnek. Pontosabban akkor látom őket, ha végig száguldok 360°-ot K-nek a túlsó oldalra, ott megtalálom őket.”

Azaz Szenteste napján, december 24-én hajózott át Fa Nándor a nyugati féltekére, ahogy közeledett vissza, Európa felé. Jó széllel francia partra. De folytassuk a hajónapló olvasását.    

„Kifejezetten örülök neki, hogy a Karácsonyt már ebben a hozzánk közelítő zónában ünnepelhetem. Induláskor nem gondoltam, hogy az ünnepekig ilyen messzire jutok, de most, hogy itt vagyok, kifejezetten boldoggá tesz. Kaptam otthonról egy jó nagy csokor levelet és világhálós hozzászólást, jó kívánságot, ismerősöktől, ismeretlenektől, otthoniaktól és a világ túlsó feléről egyaránt. Igen, átjön a szurkolás, a JÓ akarása, a szimpátia, és köszönöm Nektek, Mindannyiótoknak, Felnőtteknek, Gyerekeknek egyaránt. Nem úgy indult, nem volt szándékom, nincs küldetéstudatom, de most már értetek is teszem, nyomom, kitartok az utolsó száraz zokniig, meg még azon is túl.

Besötétedett, este van, itteni Karácsony este. De nekem nem ez a Karácsony este, hanem amikor otthon a szeretteim odaállnak majd a fa mellé és gondolunk egymásra. Velem vagytok, és én ott vagyok veletek! Karácsony!”

Másnap, december 25-én nálunk már hajnalodott, amikor Nándor leült és írt újabb néhány sort. Nem túl sokat, láthatóan volt fontosabb dolga is, mint az érzéseivel foglalkozni.  

„Egész délelőtt dolgoztam, ismét leengedtem a nagyvitorlát. Sok apróság van, mindig kell valamit csinálni. Itteni délután jutottam oda, hogy kiraktam az ajándékokat és örültem nekik. Akkor már inkább éreztem valami Karácsony-félét. Semmi baj nincs velem, csak ahogy jeleztem korábban, beleszaladtam egy kikerülhetetlen szélcsendbe. Most É-nak tartok, hogy följebb átevezzek valahogy a zavart szeles zóna másik oldalára. Pár óra múlva már jobban haladok, de még nem igazán jó irányba. A következő napjaim még eléggé komplikáltak, de azután talán jobban megyek majd megint. Egyáltalán, a Csendes-óceán nekem most nehezebben megvitorlázhatónak tűnik – egyelőre. Az Indiai jobb volt. Valaki túl békés ünnepet kívánhatott?”