Szokatlan, de mégis olyan jó

2022.10.07. 17:00

Ősszel virágzó gyümölcsfákat fotóztunk Fejérben

Bizonyára fenn a magas égben is nagyjából úgy vannak a dolgok, mint itt lent, hiszen, ha a Teremtő minket a maga képére alkotott, akkor a körülötte lévő, talán ránk is váró világot is ahhoz hasonlatosan alkotta meg, hogy ne tévedjünk el benne, helyette otthonosan érezzük magunkat ott, nagyjából úgy az örökkévalóságig.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Nos, ezt nem tudni, de annyi szent, hogy az égi frontok útkeresztjénél álló időjárásműhelyben rosszul nézte az ezzel megbízott szaki a falakat borító naptárakat. Talán. Őt is megzavarta a lapozós kivitelű kalendáriumok egyikén az a sok angyalka, és így, mivel időtlen szíve megfiatalodott, a kedves kikelet kapcsolót kattintotta fel, nem pedig a ködpárás, reggeli hideget hozó őszt, azon belül is az októbert.

Így történhetett meg, hogy a cseresznyefa lombja ugyan elkezdett fesleni, de a fenti beállításoknak köszönhető, éltető, gyakran hulló csapadék és a napsütéstől balzsamosan langyos levegő miatt elkezdtek újra rügyezni, sőt virágozni a fák. A Vértesben több helyen is szirmot bontott a cseresznye, és ezt még a beporzók is észrevették. A Bakony mélyéről pedig olyan hírek érkeznek, hogy a szelíd gesztenyék is bedőltek a tavasz arcú ősznek.
Mondanom sem kell, hogy mennyire élvezzük ezt a tavaszi érzést és a látványt mindannyian, de mi lesz, ha az irányítónak egy újabb lapozáskor megtetszik a novemberi puttó, és hirtelen azt a kapcsolót kattintja fel?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában