Tanúságot kell tennünk a hitünkről

2022.10.02. 07:11

Keresztény zarándoklat a békéért Fehérváron (videó, galéria)

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége október 1-jén, szombaton, Székesfehérváron rendezte meg Kárpát-medencei engesztelő zarándoklatát a hazáért és a békéért. A 10 órakor kezdődő szentmisét Spányi Antal megyés püspök mutatta be a Prohászka Ottokár-emléktemplomban.

Tihanyi Tamás

Fotó: Kricskovics Antal

– Ebben a furcsa és nehéz korban még inkább keresztényeknek kell lennünk és tanúságot kell tennünk a hitünkről – jelentette ki homíliájában a megyés főpásztor. – Mi a tanúságot tevők egyháza vagyunk, hiszen vértanúk, hitvallók régi és új sora tekint ránk. Szentek unokái vagyunk, és ez kötelez minket! A világban élő keresztényekre van szükség, akik ott, ahol vannak, ott élik meg kereszténységüket. Szavakkal, bátor kiállással kell tanúságot tenni hitünkről, kellő bölcsességgel és nagy szívvel, odaadottan.

Okosan kell érvelnünk Krisztus és az egyház tanítása mellett és bemutatnunk Isten végtelen szeretetét. Mi a dolga mindenkinek, aki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tagjává lett? Hogy szentté legyen. A szentek utódaiként apostola, hírnöke legyen az evangéliumnak. A szentek nyomán járva tegyen tanúságot Jézus Krisztusról, és jobbítsa meg a világot, legyen Isten eszköze a megváltás nagy művében. Mindent meg kell tennünk, ami rajtunk múlik.

A zarándokok imádságos menetben indultak el a Nemzeti Emlékhelyre, ahol Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket. A megújult Szent István-székesegyház megtekintését követően az Aranybulla-emlékműnél folytatódott a program, ahol Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke mondott történészi részletekkel bővelkedő beszédet az Aranybulla 800. évfordulójára emlékezve a keresztények gyülekezetében, a magyarság székesfehérvári szent helyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában