Frissen Fejérből

2022.09.06. 07:25

Évről évre nő a véradók száma Fejérben

Hetedik alkalommal szervezett Civil Véradást megyénkben a Fejér Megyei Civil Közösségi és Szolgáltató Központ. Az elmúlt alkalmakhoz képest tovább bővült a helyszínek sora, így Székesfehérvár után további három megyei helyszínen várják a véradókat.

Héjj Vivien

Forrás: Nagy Norbert / FMH

A Civil Központok országos hálózata idén ősszel is országszerte várja a véradókat. Az esemény megszervezésében ezúttal is részt vesznek a civil központok és a vérellátó szolgálatok dolgozói.

A megyei helyszínek közül elsőként Székesfehérváron adhattak vért az önkéntesek. Már az akció első fél órájában sorra érkeztek a segítő szándékúak, akik között voltak rutinos véradók, de szép számmal érkeztek olyanok is, akik most először vállalták magukra a karitatív tevékenység ezen formáját.

A rendszeres véradók táborát erősítette Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, aki úgy fogalmazott, a véradásnak jelképes üzenete is van, hiszen a véradás mellett az is nagyon fontos, hogy a civil szervezetek együttműködése, konstruktivitása, társadalmi igényekre válaszolva jelenjen meg. Kiemelte, a véradásnak egészséget támogató hatása is van, hiszen a vérképződés folyamata még frissebbé, energikusabbá teszi az embert, aki pedig megkapja a levett vért, annak talán az életét jelenti a segítség.

Magyarországon a biztonságos betegellátáshoz naponta körülbelül 1600 véradó segítségnyújtására van szükség. Fontos a folyamatos véradás biztosítása, hiszen a vérkészítmények időbeni felhasználhatósága korlátozott, 5 naponta mindenképpen meg kell oldani az utánpótlást.

Forrás: Nagy Norbert / FMH

– Azt látjuk, hogy egyre nagyobb számban érkeznek a civil véradók, idén tavasszal már 164 fő jött el a megyei helyszínekre, melyek sora ezúttal egy újabb településsel bővült. – mondta Berdó-Kovács Erika, a Fejér Megyei Civil Közösségi és Szolgáltató Központ irodavezetője.

A VII. Civil véradás keretében szeptember 6-án, kedden 13:00-16:00 óra között a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház vérellátójában, szeptember 12-én, hétfőn 14:00-18:00 óra között Móron a Lovarda utca 5. szám alatt, majd szeptember 15-én, csütörtökön 14:00-18:00 óra között Sárbogárdon, a Hősök tere 3. szám alatt várják az önkéntes segítőket. A véradáshoz személyi igazolvány, lakcím- és TAJ-kártya szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában