Frissen Fejérből

2022.09.29. 16:57

Elismeréseket kaptak a megye kórházainak fáradhatatlan dolgozói

A 10. alkalommal megtartott szakdolgozói napon számos elismerést adtak át Dunaújvárosban.

Házi Péter

Forrás: MESZK

A Dunaújvárosban megtartott szakdolgozói találkozón nem csak szakmai továbbképzés zajlott, hanem minden évben ilyenkor adják át a Semmelweis-elismeréseket. Fejér megyéből idén 9 fő szakdolgozó kapta meg az elismerést, ketten pedig a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által alapított Aranylámpás-díjban részesültek. Semmelweis Elismerő Oklevelet vehetett át:  Szűcs Andrea  (Szent Győrgy kórház, Mór), Csizmadia Ágnes (Szent Győrgy kórház, Enying), Boda Bernadett, Király Mónika, Koncz Józsefné  (mindannyian Szent György Kórház), valamint Borzán Ágnes és Takács Eszter (Szent Pantaleon Kórház  és R. Int., Timárné Kis Andrea (Szent György kórház Csákvár) és Diósi Józsefné

Aranylámpás díjat kapott: Nyakas Eszter, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási igazgatója és Erdély-Franyó Anna, a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet ápolási igazgatója. 

A díjazottak méltatása alább olvasható: 

Boda Bernadett, a FMSZGYEOK Neurológia osztály ápolója

Bernadett 2000-ben került a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba. Kezdetben rövid ideig a sürgősségi osztályon dolgozott, majd átkerült a Neurológiára. 

Munkáját minden esetben alázattal, magas szakmai tudással, a betegek érdekeit, gyógyulását maximálisan szem előtt tartva végezte. Kollégáival lojális. Mindig lehet rá számítani. 

Az elmúlt időszakban több osztályon is helyt állt. Dolgozott a covid ellátásban, a szeptikus osztály covid részlegén, majd a Központi aneszteziológiai és intenzív osztályon. Tudásával, munka moráljával, a betegekhez való viszonyával méltán vívta ki kollégái, az osztály orvosai és felettese megbecsülését.

Borzán Ágnes a Szent Pantaleon Kórház AIBO ápolója

1981-ben általános - ápoló általános asszisztensi, és szülésznői, 1994-ben felnőtt szakápolói végzettséget szerzett.

1993. óta a Szent Pantaleon Kórház Intenzív Osztályán dolgozik

Munkáját nagy szakmai tudással precizitással végzi. Magas szinten sajátítja el az intenzív ellátásban bevezetett új technikákat, módszereket. Szakmai tudását közvetlen kollegái, az osztály orvosai is elismerik.

Kiváló kommunikációs készséggel rendelkezik, ennek megfelelően rendkívül jó munkakapcsolatot alakított ki, mint feletteseivel, mint a társszakmák orvosaival, ápolóival.

Szakmai tapasztalata, ennek gyakorlatban való alkalmazása mindenki számára példamutató és követendő.

A betegekkel empatikus, megértő, számukra biztosítja az osztályos ellátásban szükséges maximális ellátást.

Csizmadia Ágnes a FMSZGYEOK Enyingi Rendelőintézet ápolója

Általános ápoló és asszisztens, OKJ ápoló, majd fiziotherápiás szakasszisztensi végzettséget szerzett.

Dolgozott a Siófoki Városi Kórház Belgyógyászati osztályán, valamint Somban a háziorvos mellett látott el asszisztensi feladatokat.

2008. óta dolgozik a FMSZGYEOK Enyingi Rendelőintézetében.

Kezdetben a pszichiátriai szakrendelésen dolgozott, jelenleg a fiziotherápiás részlegen látja el feladatait.

Szükség esetén más szakrendeléseken is ellát asszisztensi feladatokat. Munkájára mindenhol lehet számítani.

A járvány idején két alkalommal is dolgozott Kórházunk Lujza épületében szakápolóként.

Munkáját mindig precízen végzi. Segítőkész, akár a betegekről, akár a munkatársakról van szó.

Diósi Józsefné

Zsuzsanna középiskolai tanulmányait a Székesfehérvári Egészségügyi Szakközépiskolában végezte, ahol 1984-ben általános ápoló és asszisztensi képesítést szerzett.

1995-től a Székesfehérvári 31-es VÉ-MO Egészségügyi Szolgáltató által működtetett felnőtt háziorvosi körzet ápolónője lett.

1996-ban körzeti ápolói, 2010-ben OKJ ápolói képesítést szerzett. Évekig tanuló nővérek szakmai gyakorlati oktatását is vállalta.

Folyamatosan részt vesz népegészségügyi szűrőprogramban is. A pandémia alatt szabadidejét nem sajnálva gyakran éjszakába menően szervezte az oltásokat.

Munkáját precizitás, nagy odafigyelés, szakmai lelkesedés jellemzi. Lelkiismeretes, empátia készségével könnyen megtalálja az utat a betegekhez. Folyamatosan képzi magát, kiváló tudással bír.

Király Mónika FMSZGYEOK SBO sürgősségi szakápolója

Több mint 10 éve dolgozik az SBO ambulancia részlegén. Nagy tapasztalattal rendelkező szakápoló. Széles látókörű, elméleti tudását folyamatosan fejleszti,amit gyakorlatban is jól tud alkalmazni. Megbízható, szerény és jólelkű. Munkáját maximálisan ellátja. Kollégái szeretnek vele dolgozni. Nagy figyelmet szentel a feladatok megoldására. Pályakezdő tanulók oktatásában nagy szerepet tölt be. Önzetlenül segíti a betegeket, rászorulókat. Személyisége segíti a hozzátartozókat a nehéz időszak átvészelésében. Részt vállalt a Covid Ambulancia kialakításában a költözésben és a feladatok koordinálásában is.

Koncz Józsefné a FMSZGYEOK Szülészet-Nőgyógyászati Osztály szülésznője

Andrea 1989. július 1.-én kezdte meg munkáját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészet- Nőgyógyászat Osztályán.

Szülésznői, majd felsőfokú szülésznői vizsgát tett

Hivatásszeretete és családja támogatása révén ma már 33 éve gyakorolja hivatását.

Mindig szem előtt tartotta a nőgyógyászati betegek, kismamák tiszteletét, szakma iránti alázatot és elkötelezettséget.

Szülésznő hallgatók mentorprogramjában részt vesz, fontosnak tartja, hogy tudását, tapasztalatát átadja a jövő szülésznői generációjának, hogy ők is mindennap átéljék azt a csodát, amit a gyermek megszületése jelent.

Több tudományos konferencián tartott már remek előadást.

Szűcs Andrea a FMSZGYEOK Móri Telephely ápolója

Egészségügyi tanulmányait a székesfehérvári Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolában alapozta, majd tovább folytatva felnőtt szakápolói képesítést szerzett.

1993.08.01-től dolgozik első munkahelyén a Móri Városi Kórházban. A Belgyógyászati Osztályon dolgozott húsz évig, majd az osztály megszűnését követően a Kardiológiai Rehabilitáció csapatát erősíti példás szorgalmával, fáradhatatlan, kreatív munkájával. A mindig segítőkész Andit munkatársai egyenes, megbízható emberként ismerik, akivel a nehéz pillanatokon könnyebb túljutni, a hétköznapi rutin munkát örömtelibbé varázsolja.

A betegek felé mindig tisztelettel és alázattal fordul, mosolya, vidámsága elmaradhatatlan.

A pandémia ideje alatt a székesfehérvári telephelyen is bizonyította rátermettségét, páratlan teherbírását, ahol példamutató munkájával hozzájárult a betegek mielőbbi gyógyulásához.

Szabad idejében a Hospice ellátásban is részt vesz. Folyamatosan támogatást és erőt ad a beteg számára az emberileg nagyon nehéz időszakban, élethelyzetekben . Sok esetben a családtagok is tőle kapnak segítséget.

Takács Eszter a Szent Pantaleon Kórház Reumatológiai Szakrendelés asszisztense

Általános ápoló és általános asszisztens, felnőtt szakápolói, majd „E" kategóriás ápolói végzettséget szerzett. 1996-ban a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályon helyezkedett el, mint általános ápoló.

Az elmúlt évek során Eszter a mozgásszervi panaszokkal foglalkozó járóbeteg-szakellátásokon dolgozott, illetve helyettesítési feladatokat látott el az intézmény területén. Egyénisége határozott, probléma megoldó képessége kiváló. Kollégái számíthatnak minden napi kiegyensúlyozott szorgalmas munkájára.

Oszlopos tagja volt az oltóhelyek működtetésében, az oltási feladatok ellátójaként, akár adminisztratív, akár az asszisztensi feladatok ellátásában. Az új kolléganők oltási feladatainak betanítását is szívesen vállalta. Váratlan helyzetekben is lehetett rá számítani.

Megnyerő személyisége, kedvessége, szerénysége nagyban hozzájárul a jó kollegiális viszony kialakításához, valamint a betegek gyógyulásához.

Timárné Kiss Andrea a FMSZGYEOK Csákvári Gyógyintézet I. Krónikus Belgyógyászati Osztály ápolója

Andi 2018. július elseje óta dolgozik Intézetünkben, előtte ápolónőként dolgozott fekvőbeteg osztályon és speciális területen is.

Rendkívül erős személyisége, kimagasló alkalmazkodó képessége hatalmas szakmai tudással párosul. Mindhárom pozitív tulajdonság együttese a krónikus osztályon végzett kiváló munkája után a Covid- betegellátásban az Infektológia Osztályon, és COVID- Intenzív osztályon mindkét hullámban megmutatkozott.

Pontos, precíz munkavégzés jellemzi. Munkatársaival és vezetőivel jó kapcsolatot létesít, igazi csapatjátékos. Mindenki, mindenhol számíthat rá.

A rendkívül előzékeny és a pozitív beállítottságával munkáját nagyon pontosan, lelkiismeretesen végzi, igazi csapatjátékos.

Munkatársaival barátságos, együttműködő, szabályok betartásával végzi a rábízott feladatokat, a betegekkel türelmes, segítőkész. Elhivatottság és maximális betegközpontúság jellemzi.

 

Az „Aranylámpás Díj” minden évben annak a kamarai tagak adományozható, aki hivatásának képviseletével az egészség megőrzése, betegségek megelőzése, az ápolás, gondozás, betegellátás területén magas színvonalú, példaértékű munkát végzett, valamint a MESZK Fejér Megyei Területi Szervezet feladataiban aktívan részt vesz és kimagasló közösségépítő teljesítményt nyújt.

Erdély-Franyó Anna a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház ápolási igazgatója

Anna 1990. szeptemberétől tanfolyamos ápolói végzettséget szerzett, 1992-től felnőtt szakápolóként az Urológiai Osztályon dolgozott. Munkája mellett elvégezte a diplomás ápoló szakot, majd 1998-tól 1 éven át oktatás vezetői munkakörbe került intézményünkben. 1999-től 2016. júniusáig ápolásiigazgató helyettesként dolgozott. 2000-ben egészségfejlesztő mentálhigiénikus, 2004-ben egyetemi okleveles ápoló (Msc), 2013-ban egészségügyi menedzser (Msc) képesítést szerzett.

Szakmai tudása és rátermettsége alapján 2016. július 1-jétől a Szent Pantaleon Kórház ápolási igazgatója.

A kórházban működő ápolási dokumentációt egységesítette a szakmai követelményeknek megfelelően.

Ápolásvezetőként a koronavírus járvány ideje alatt folyamatosan részt vett az intézményt érintő ápolásszakmai munkában, azon túlmenően az operatív szintű járvánnyal kapcsolatos tevékenységek szervezésében. A központi utasításoknak megfelelően történő ágykapacitások, a COVID 19 miatt előírt ágyak és lélegeztetésre alkalmas ágyak, humánerőforrás-gazdálkodási feladatok, munkavállalói oktatások-képzések koordinálásával szervezte az intézmény járványügyi felkészülését. Az országos tisztifőorvos által kiadott COVID 19 ellátásával kapcsolatos eljárásrendek alapján intézményi szintű munkautasítást dolgozott ki, melynek rendszeres aktualizálása is a feladatai közé tartozott. Aktívan részt vett az intézményi adatszolgáltatásokban, ezeket koordinálta.

A főnővéri csoport tagjaival, az osztályvezető főorvosokkal napi munkája során jó kapcsolatban áll. Kiváló problémamegoldó képességgel rendelkezik.

Munkáját az intézményi érdekeknek megfelelően mindig precízen, pontosan, a szakmai szabályok betartásával végzi.

Megalakulása óta aktív tagja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának. Aktívan részt vesz a Fejér Megyei Területi Szervezet programjainak, továbbképzéseinek szervezésében. A dunaújvárosi helyi szervezetet, a Szent Pantaleon Kórházat képviseli területi küldöttként is. Megyei, országos rendezvényeken részt vesz, továbbképzéseket szervez, támogatásokat vív ki a szakdolgozók számára. Rendszeresen részt vesz az évente megrendezendő Fejér Megyei Szakdolgozói Nap, valamint a helyi/megyei szakmai versenyek szervezésében, lebonyolításában.

 Erdély-Franyó Anna Szent (balra) és Nyakas Eszter (jobbra)
Forrás: MESZK

A Fejér Megyei Területi Szervezet 2022-ben szakmai és közösségépítő munkája elismeréseként Aranylámpás díjban részesíti Nyakas Esztert, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási igazgatóját.

Nyakas Eszter 1989-ben helyezkedett el a Fejér Megyei Szent György Kórházban, nefrológiai szakápolóként végezte a betegek haemo- és peritonealis dialízisét. 1994-ben lehetősége nyílt három hónap szakmai gyakorlat letöltése során betekintést nyerni a német egészségügy működésébe.

1998-ban a pszichiátriai Osztály osztályvezető főnővérének nevezték ki, majd két év eltelte után felkérték és feladatait az Ápolási Igazgató, Ápolási Főmunkatársaként végezte.

Közben a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Ápolástudományi Tanszékén elméleti és gyakorlati pszichiátriai szakápolástant tanított diplomás ápoló hallgatóknak.

2008-tól a Szent Donát Várpalota Kft. Főigazgató helyettese, ápolási igazgatója.

2016-ban visszatér a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba, ahol a főigazgató ellátásszervezéssel, finanszírozással, struktúra átalakítással, pályázatok előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos tevékenységekkel bízta meg.

2018-tól az Ápolási Osztály szakmai vezetője.

2020. decemberében pályázat útján elnyerte, és azóta a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási igazgatója.

A szakmai érdekképviseletet szívügyének tekinti. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának megalakulása óta tagja, több mint 15 éve lát el tisztségviselői feladatokat. 2011-től a MESZK Országos Felügyelő Bizottságának elnöki funkcióját tölti be.

2020-tól a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének vezetőségi tagja.

Az egész életen át tartó tanulás fontos szempont számára, hiszen a szakmai fejlődés, az ismeret-és tapasztalatszerzés, valamint az újdonságok elsajátítása, önmaga fejlesztése nélkül nem megvalósítható.

A szakdolgozói csapat élén a sikeres COVID ellátás szervezésében elévülhetetlen érdemei voltak és vannak. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a járványhelyzet okozta gyakran megfáradt csapatot felrázva az egyik legnagyobb, sikeres COVID ellátó intézmény vezetőjévé vált. A rekreációt, a megújulást elősegítő számtalan ötlet gazdája.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában