Miért kell a jelenlegi helyzetben kötekedni?

2022.09.20. 11:26

Beszólás helyett - segíteni?! - Lengyel Zsófit megszólták az utcán

Sok dolga lesz még Lengyel Zsófinak, a fehérvári látássérült lánynak a munkájában. Az elfogadásról, érzékenyítésről és segítségnyújtásról tart előadásokat azoknak, akik azt sem tudják, milyen lehet látássérültként élni a mindennapokban, közben pedig, amikor kutyát sétáltat, lekezelő stílusban szól rá valaki, ha nem látja, hová végezte el a dolgát a kutyája…

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Teljes nyugalomban sétáltatta kutyáját a Palotavárosi tavaknál kedden reggel Lengyel Zsófia. Látássérült, gyakorlatilag vak – ami azonban alig látszik rajta, legfeljebb akkor, ha jobban megfigyeli valaki a mozgását, a cselekedeteit – és mondjuk még a vakvezető kutyára is vet némi pillantást. Persze manapság ez az odafigyelés ritka, önnön sérelmeink, félelmeink foglyaiként csak azt látjuk, amit látni akarunk: hogy egy kutya valahova odapiszkít és a gazdája ügyet se vet rá. És akkor jön a stílus – azaz maga az ember -, ahogyan ezt lereagáljuk. Zsófi maga mesélte el történetét közösségi oldalán – ami joggal zaklatta fel őt:

„Az jár a fejemben…. Hogy miért kell? Miért kell a jelenlegi mindenkinek “nehezebb” helyzetben is kötekedni? Bántani? Piszkálni? Teljes mértékben megértem, hogy mindenki feszültebb, nekem is gyengébb az idegrendszerem (meg egyféle tűrőképességem …. )

DE miért kell kora reggel 5 percig veszekedni velem azon, hogy igen is szedjem fel a kutya”kak:.t”, amikor a hámot mutogatva mondom, hogy elnézést, látássérült vagyok, nem láttam, hova termelte most a kutyám! /Ráadásul, aki ismer, tudja, azon ritka vakok közé tartozom, aki megtanulta, mert meg akarta tanulni a kutyak.. felszedését, és meg is szoktam tenni, ha épp úgy tudom követni a Mokka mozgását!/ Ma nem tudtam, nem vettem észre…bűn… a javából!

A problémám nem az, hogy szólnak, ok, szóljon, szedjem fel, de ha elmondom, hogy hölgyem, nem látok, látássérült vagyok, akkor miért kezdi el magyarázni Ő nekem kora reggel, hogy biztos látok annyit, oldjam meg, meg tanácsot ad, kövessem jobban a kutyát… Őszintén, eldobom az agyam nem jó értelemben!” – mesélte a fiatal lány, aki nem csoda, ha ezek után nehezen tudja elengedni a történteket. „Azt gondolnám az EMBER, a JÓ-EMBER a bajban, a nehézségben ismerszik meg! Kérlek, ne bántsuk, piszkáljuk, zavarjuk a másikat (ha még ráadásul amúgy is nehezebb neki), hanem segítsük, támogassuk vagy csak fogadjuk el!”

Azért, hogy ez a kérés eljusson azokhoz is, akik körültekintés nélkül csak fröcsögni tudják a maguk igazát, osztjuk most meg Zsófi történetét. Amire most még rá is teszünk egy lapáttal: merthogy nem kell ahhoz látássérültnek, vaknak, gyengének, betegnek, fiatalnak, idősnek lenni, hogy hasonló dolgok megtörténjenek – akár velünk is. Kifogy a kutyazacskó, nem veszi észre a gazdi, a cigicsikket a kuka mellé pöcköli (mert feltételezzük, hogy amúgy bele akarta) valaki, nem indul azonnal a közlekedési lámpánál, elállja az utat… - és sorolhatnánk az élethelyzeteket. Miközben magunkkal olyan elnézőek tudunk lenni, hiszen mindenre van magyarázatunk, addig ez az elfogadás már nem működik egy másik embernél. Mégis az a helyzet, hogy jobban kellene szégyellnie magát annak, aki nem képes emberi hangnemben a másik felé fordulni. Merthogy Zsófi esetében is lehetett volna máshogy. Kérni, szólni lehet, és ha szükséges, akár még segíteni is abban, hogy megtalálja, felszedje, sőt, akár még meg is tenni helyette, ha ezt ennyire fontosnak találja…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában