Kilencvenéves nénit köszöntöttek Nagykarácsonyban

Manci néni Heves megyében, Bükkszéken született 1932. július 22-én, és mivel Anna napon keresztelték, így aztán az Anna és a Margit nevet is viselhette. Az élete során nehéz esztendőket, még a háborút is megélte. Volt miről mesélnie.

Észre sem vettem, milyen gyorsan elteltek az évek! 
– Bonyodalmas az élet, de ha az ember nem vesz mindent tragikusan, akkor azért könnyebb előrehaladni. Persze, nekem is voltak problémáim és nehéz éveim is, de azokat csak úgy lesöpörtem az asztalról – mondta Manci néni, majd felidézte kislánykorát. 
– Sajnos a családunkból az édesapám legtöbbször hiányzott, mivel olajkutató fúrómesterként Zalában dolgozott. Őt csak a jeles ünnepeken láttam, hiszen annak idején, az én gyermekkoromban még nem volt autónk, a busz sem járt az apró falvakba, nagyon meg kellett tervezni egy országon belüli utazást. Az édesanyám tartotta otthon a frontot, és nevelt föl bennünket a két testvéremmel együtt.

Anyja kedvéért elhagyták a szülőföldjüket 
– A földosztás ígéretére (a zirci apátság földjeit osztották föl) és anyám kedvére elhagytuk azt a szép falunkat. Mi gyermekek voltunk még, nem volt beleszólásunk, egyikőnk sem akart elköltözni, de az ő kedvéért megtettük. A Józsi bátyám akkor már Ózdon lakatosnak tanult, ezért aztán hallani sem akart a költözésről. Ott maradt. Nehéz volt gyökeret verni Kiskarácsonyban. Fájt a szívünk Bükkszék után, mert itt minden egészen más volt, mint amit otthagytunk. A környezet, az emberek és a szokások is, de azért szépen lassan beletörődtünk. Szerencsére a Kuti bácsi nagy segítségünkre volt, mert ő muzsikált nekünk, mi pedig a réten egy kört csináltunk, és nótázgattunk. Ennyi volt a szórakozás.

A java csak ezután következett 
– Az apám az olaj után kutatott, az egyik bátyám Ózdon maradt, a másikat bevitték katonának és tűzszerész lett belőle. Mi meg itt maradtunk a tizenkét hold földdel (aminek anyám nagyon örült), egy lóval és a rengeteg munkával. Isten bizony, tizennégy évesen szántottam, vetettem, boronáltam. Egyik oldalról a Fábián bácsi, a másikról a Forgó Sándor volt a szomszédunk. Ők segítettek nekem, beállították az ekét a munkához, kimentem a földre, és szépen egész nap ballagtam a ló után. Az állatok gondozását (volt egy tehenünk is) tőlük lestem el. Nehéz idők voltak. 

Szinte idilli is volt az a korszak 
– Gyakran eszembe jut, hogy a mai korban elfogy az idő. Ünnepnapokon is mosnak az asszonyok, és akkor is dolgoznak a ház körül. Abban az időben, a többi emberekkel együtt vajon mit csinálhattunk másként, hogy a hétvégét meg tudtuk tartani pihenőidőnek. A tizenkét hold mellett, szombaton szép rendet csináltunk az udvaron, fölsöpörtük, elláttuk az állatokat, a húsz pulykát, a kacsákat, libákat, tyúkokat, megfőztünk, de mást nem csináltunk… Mindenre volt időnk. Kár, hogy ezt ma már nem tudják az emberek megoldani. 
– Még valami. Azokat baromfiakat nyugodtan világgá ereszthettük, szépen elbogarásztak a határban, aztán estére mind hazatalált, és senki nem vágta a hóna alá a másét, hogy majd főzne belőle valami finomságot. 

Tizennyolc évesen ment férjhez, 1950-ben 
– Hat év múlva költöztünk be Nagykarácsonyba. Nem a forradalom miatt, de az egy nagyon szegény világ volt. Lassan fölépült ugyan a házunk, de az ajtók, ablakok üveg nélkül maradtak, mert nagyon sok minden mellett azt sem lehetett kapni, talán az egész országban sem. Így aztán pokrócokat raktunk az ablakokra, hogy meg ne fagyjunk. Tessék csak azt elképzelni! 
– Szegény Kiskarácsony, a fájó emlékek miatt nekem soha nem tetszett. Ez a kezdetben lópokrócos ablakú házunk viszont a kedvemre épült. Szépnek találtam, nagyon megszerettem, semmi pénzért sem akarnám elhagyni, ameddig csak a Jóisten engedi, hogy maradhassak. Pedig egyszerű ám, ahogy a többi paraszt­emberé. 

A család a legfontosabb Manci néni számára 
– Két gyermekem született, az idősebbik a Lajos, a fiatalabb az Incikém. Mondok ettől érdekesebbet: tizenegy dédunokám van! Jönnek karácsonyra, meg a többi ünnepekre köszönteni, és mind itt vannak. Ettől nagyobb boldogság és büszkeség nincs is a világon! 

A kertet még ma sem adná fel, a világért sem 
– Azt elvállalom, pedig kapok miatta eleget a családomtól, de nem adom föl. Mindennap kimegyek és délig elkapálgatok. A nagy melegben is. Szívesen főzök is, ha engedik, főleg tésztaételeket, mondjuk a gombócokat. Gyúrni is nagyon szeretek: cérnametéltet és másfajtákat is. Én még egyetlen napon sem unatkoztam. 
Jó egészséget és boldogságot kívánunk számára a következő évekre is!