Kilenc nappal ezelőtt hozta a gólya

2022.06.01. 17:30

Kovács Saciék kisfia kívülről tiszta apja, belül akaratos, akár az anyukája

Olimpiai bronzérmes öttusázónk május 23-án adott életet kisfiának. Több mint négy kilóval és 52 centiméterrel jött világra Vincent.

Németh Krisztián

Vincent május 23-án 10 óra 40 perckor született

Forrás: Kovács Sarolta

Csak halkan kérdezem, hátha alszik a baba: hogy vagytok? 
– Most éppen rajtam szundikál. Vannak jobb és nehezebb napok, de imádom így is minden pillanatát. Van, amikor nyűgösebb, de van, hogy nagyon nyugodtan alszik.

Hogyan, hol indult meg szülés? 
– Május 15-re voltam kiírva, 23-a volt az utolsó nap, ekkor az orvos azt mondta, nem várunk tovább, és megindította a szülést. Ekkor már a kórházban voltam. Nem akart kibújni a kis manó, de megérkezett, olyan fura, hogy ő volt bennem, és most már kint van. Annyira csodálatos, hogy egész nap csak nézegetném. A terhességet is nagyon imádtam, még a kezdeti időszakot is, amikor folyton rosszul voltam. 

Mozgalmasak a nappalok, esetleg az éjszakák is? 
– Evés, alvás és pelenkacsere, ez a programunk. Az első napokban nagyon nyugodtan aludt egyedül, addig tudtam itthon tenni-venni. Ám az utóbbi két napban kitalálta, hogy a legjobban rajtam jó aludni. Éjszakánként kétszer-háromszor felkelünk. Legutóbb elég nagy bulit csapott, mert nem akart elszundítani. Már a terhesség vége felé sem tudtam aludni, készült a szervezetem a későbbiekre. Úgy érzem, ilyenkor egy anya megtanul egy óra alatt bepótolni 4-5 órányi alvást.

Kire ütött a gyermek? 
– Már most elég sok haja van, azt hittem magamból kiindulva, hogy szőkésebb lesz, de kívülről tiszta apja: a szeme, a szája, az orra, a füle. Belülről meg tiszta anyja! Nagyon akaratos, erős, és mindig eléri a célját. Nem olyan sírós baba, de sokszor megemeli a hangját, nyöszörög, és amikor felvesszük, szinte látom az elégedettséget az arcán, hogy elérte a célját. Egyébként már az első tíz napban is sokat változott. Megnéztük az első és a mostani képeit. Ég és föld!

Anyai kéz öleli az apró lábacskákat
Forrás: Kovács Sarolta

A kutyád, Barack megbarátkozott már Vincenttel? 
– Egyelőre csak az illatát ismeri. Ő nincs egyelőre velünk, a szüleimnél van Mohán, és nagyon hiányzik. Küldtem már neki Vincent ruhái közül, és Barack azon alszik! Egyelőre hármónknak kell összeszoknunk, pár hét múlva csatlakozik hozzánk, akkor lesz majd teljes a család.

A sárkeresztesi családi házban? 
– Igen! A hathetes gyermek­ágyi, összeszoktató időszakig maradunk a fehérvári társasházunkban. Addigra a családi fészek teljesen elkészül belül, úgyhogy el is kezdünk majd berendezkedni.

Sokáig biztosak voltatok a baba leendő keresztnevében, aztán meggondoltátok magatokat. Miért? 
– Nyolc hónapon át a Barnabás volt a választás. Ez az én vágyam volt, aztán inkább választottunk egy közöset. Amennyire biztos voltam a Barnabásban, annyira könnyen el tudtam engedni. A férjem mindig mondott javaslatokat, aztán egyszer, amikor hazajött, csak annyit mondott: Vincent. Azonnal tudtuk, hogy ez a tökéletes keresztnév. Egyébként tényleg nem illene rá a Barnabás név. Sokkal inkább a Vincent, ami a győzelmet jelenti. A gyerekszobába már előre megvettük a Barni falimatricát, de nem baj, mert ha kihagyjuk az „n” betűt a Bari még jó lesz Baracknak.

A terhesség finisében is gyakran kijártál a Volán Fehérvárhoz, akkor azt mondtad, igyekszel visszavenni a fordulatszámból. Ezek szerint rég jártál már a Börgöndi úton. Hiányzik? 
– Hiába lassítottam, azért hetente egyszer-kétszer így is kijártam már nagyon nagy hassal. Csak hogy magamba szívjam az öttusa atmoszféráját. Ez a második családom és otthonom. Itthonról is folyamatosan követem a verseny­eredményeket. A kis tanítványoktól is kapok üzeneteket, ők is gondoltak rám. Mindenképpen tervezem a visszatérést, de ez az év a családról, a babáról szól. Nem kell sürgetnem a dolgokat, legkorábban jövőre fogok újra versenyezni. De alapvetően a mozgás, az öttusa és az edzések tartása is hiányzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában