Bábszínház, blues koncert

2022.06.04. 15:43

A Nemzeti összetartozást ünnepelték Abán

A Nemzeti Összetartozás jegyében zajlott a péntek este és a szombati nap is Abán, ahol gálaműsorok és koncertek is várják az érdeklődőket.

Baráth Eszter

Forrás: Baráth Eszter / FMH

Pénteken a kicsiket bábszínházi előadás szórakoztatta, este pedig blues koncert volt a Sárvíz Alapfokú Művészeti Iskola udvarán. Az intézményben szombaton is folytatódtak a programok, a napot a drámás művészeti csoportok tanszéki bemutatójával kezdték, majd kézműves foglalkozáson is részt vehettek a gyerekek. Délután a Nemzeti Összetartozás jegyében az abai és a szamosújvári művészti csoportok adnak közös gálaműsort, amit a Sodorka zenekar koncertje követ, az esti órákban pedig az iskola udvarán a tábortűz mellett táncházat is tartanak majd.

Gőbölös Gábor néptánctanár, a program egyik szervezője elmondta, a Sárvíz Alapfokú Művészeti Iskola és a szamosújvári Téka Alapítvány szakmai és emberi kapcsolata már több évtizedre nyúlik vissza, évente legalább egyszer igyekeznek meglátogatni egymást. Két hete ők jártak Erdélyben, most pedig három szamosújvári tánccsoport érkezett Abára. – Ha már így alakult, hogy a világjárvány megnehezítette az életünket, az utazást, akkor szerettük volna, ha erre az időpontra tudjuk tenni ezt a programot. Egyrészt trianoni emléknap a mai, másrészt a Nemzeti Összetartozás napja, amit itt most közösen meg tudunk ünnepelni – emelte ki Gőbölös Gábor.

A néptánctanár elmondta, az iskola és a tanítványok számára több szempontból is fontosak az ilyen jellegű rendezvények. – A mi iskolánk alapvetően a magyar néphagyományra épít. A magyar paraszti kultúra átadása az elsődleges célkitűzésünk, az, hogy a gyerekek az évkör rendjéhez alkalmazkodva tudják megélni a hétköznapokat és az ünnepeket is – fogalmazott Gőbölös Gábor. Kiemelte, emellett ezek a rendezvények élményt jelentenek, és ha a gyerekek élményekkel kapcsolódnak az iskolához, akkor sokkal szorosabb kapcsolat tud kialakulni.

A szervező szerint azt a célt is sikerült teljesíteni, hogy a szombati nap megszervezésébe a családokat is bevonják. Mint mondta, nagyon sok segítséget, támogatást kaptak, és az eddigi tapasztalatok szerint mindenkin látszott az, hogy a bezártság után már vártak egy ilyen rendezvényre. Gőbölös Gábor kiemelte, hogy ez a rendezvény – mint ahogyan az iskolai nem formális programok jelentős része – a két éve létrehozott Sárvíz Térség Kultúrájáért Alapítvány segítségével jöhetett létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában