Civil összefogás

2022.05.20. 16:12

Önkéntesek tisztították meg a Rózsaligetet Fehérváron (videó)

Szorgos kezek láttak munkához pénteken délután a Rózsaligetben. A civil kezdeményezéshez sokan csatlakoztak, közösen gazolják ki az ágyásokat.

Baráth Eszter

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Vad Gyöngyi kezdeményezéséről néhány napja számoltunk be. Célja az volt, hogy önkéntesek közösen tisztítsák meg a Rózsaligetet. A megbeszélt időpontra sokan gyűltek össze és ragadtak kapát, gereblyét. Az ötlethez csatlakozott a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola is, az intézmény vállalta, hogy azon diákjaiknak, akik részt vesznek a munkában, közösségi szolgálatként igazolják az ott eltöltött időt.

Az önkéntesek között tevékenykedett Bedics Éva is, aki elmondta, családjával nagyon szeretik a természetet, sokat túráznak, a Rózsaligetbe pedig rendszeresen járnak sétálni, rollerezni. Ezek mellett azért is csatlakozott a kezdeményezéshez, mert nagyon fontosnak tart minden jellegű önkéntes munkát. Hasonló véleményt formált meg Ükös Mária is, akinek kezében csak arra a néhány másodpercre állt meg a kapa, amíg beszélgettünk. Mint mondta, sokat sétál a Rózsaligetben, ahol nem volt jó látni a gazos ágyásokat. Ezért amikor látta Vad Gyöngyi felhívását, számára sem volt kérdés, hogy ha tud, segít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában