Lélek- és testmozgató program a Csónakázó-tó partján

A hagyományteremtő szándékkal rendezett fehérvári esemény páratlan volt a maga nevében, mely lehetőséget adott az egészségben élő érdeklődők számára, hogy megtapasztalják, miként lehet bekötött szemmel sportolni, számítógépet használni, vagy éppen vakvezető kutyával közlekedni. Sőt, a legbátrabbak egy teljes sötétségbe burkolózó szóba fogságából is megpróbálhattak kiszabadulni, vagy éppen kipróbálhatták, hogy milyen érzés  tandemre pattanva, szemfedővel biciklizni. 

Az országos szinten is egyedülálló rendezvény célja az volt, hogy elősegítsék a látássérült, vagy más fogyatékossággal élők társadalmi integrációját.

A hagyományteremtő szándékkal először rendezett „Akadályok nélkül” érzékenyítő sportnap háziasszonya a sokak által ismert és kedvelt Lengyel Zsófi volt, akit székesfehérvári parasportolóként és esélyegyenlőségi referensként tart számon a város.

Újságíróként furdalt a kíváncsiság, így mielőtt megszólítottam volna a rendezvényen, egy kicsit kutattam utána a neten. Nevére rákeresve – az előbbiek mellett – több egyéb érdekességet is kidobott az internetes kereső: sportoló, amatőr modell, érzékenyítő élharcos és aliglátóként a teherautók nagy szerelmese. „Micsoda ember! Szeretném megismerni!” – gondoltam magamban. Bár némi félsz volt bennem, ami abból eredt, hogy eddig nem ismertem és még nem is beszéltem fogyatékossággal élővel, így fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok. Tudják, volt bennem némi távolságtartás, mint a többségi társadalom nagy részében. Azután szóba elegyedtünk Zsófival, és minden vélt vagy gondolt előítéletem egy szempillantás alatt köddé vált, a szerepek felcserélődtek, és már magamat sajnáltam, hogy a rohanó világ zaja mellett elfelejtek örülni az apró dolgoknak. Zsófi olyan szívélyesen fogadott, mintha mindig is ismertük volna egymást. Az élet öröme minden mozdulatában és szavában tetten érhető. Hát igen, pontosan erről szólt ez a nap… 

A legfontosabb mondanivalója az volt, hogy az egészségesek, belelátva a fogyatékossággal élők mindennapjaiba, rájöjjenek, hogy nem kell tartani tőlük, sőt, sok esetben mi tanulhatnánk tőlük. Ezt szolgálták az érzékenyítő programok, a vaksötét szabadulószoba, a bekötött szemmel végzett tandem-kerékpározás, illetve a séta a vakvezető kutyával, és még sorolhatnám napestig az ép ember számára életidegen akadályokat. Az üzenet nálam célba ért. Ahogy Lengyel Zsófi vagy éppen az esemény nagyköveteként részt vevő Ocelka Róbert tokiói paralimpikon, látássérült kerékpáros fogalmazott: „Az ehhez hasonló események esélyt teremtenek a jobb életre, hogy megtegyünk egy apró, de annál nagyobb lépést afelé, hogy egyre inkább megszűnjön a szakadék az ép és a fogyatékossággal élők között. Több hasonló rendezvényre lenne szükség” – fogalmaztak a házigazdák.