Támogatás

2022.05.24. 08:00

Labdák, kismotorok, játékok - Felsővárosi játszóterek kaptak adományokat

A Kis Gyémántok Gyermeket Támogató Egyesület hét, főként felsővárosi játszótérre visz játékokat, amelyek állandóan és bárki által elérhetők lesznek a jövőben.

Borsányi Bea

Nagy Zsolt és felesége, Nagy-Pálfy Regina hozta adományként a gyermekjátékokat

Forrás: Nagy Norbert / FMH

Gumilabdákat, kismotorokat, homokozójátékokat adtak át hétfőn délután az Építőmunkás utcai, bekerített játszótéren, ahol a kisgyermekek örömmel vették birtokba az eszközöket. A játékokat az egyesület elnöke, Nagy Zsolt és felesége, Nagy-Pálfy Regina adományozták, elsősorban a közelgő gyereknapra gondolva. – Tapasztalatból tudom, amikor egy édesanya, pláne több gyermekkel, indul a játszótérre, annyi mindent kell vinni, hogy időnként otthon marad valami. Ilyenkor jól jön egy szabad labda, kismotor, homokozólapát. Az adománnyal ezt a lehetőséget szeretnénk felkínálni a szülőknek, gyerekeknek – mondta Nagy-Pálfy Regina.

A házaspár korábban is többször jótékonykodott, végül úgy határoztak, tevékenységüket egyesületi keretek között folytatják tovább.

Nagyné elárulta, tapasztalataik szerint az emberek szívesebben támogatnak egyesületet, és nyitottabbak bármilyen kezdeményezésre, ha ilyen formában, és nem magánszemélyként keresik meg őket. Így alakult meg 2017-ben a Kis Gyémántok Gyermeket Támogató Egyesület, amely különböző, gyermekek számára szervezett eseményekben is gondolkodik.

Az átadón ott volt Földi Zoltán, Felsőváros képviselője is, aki kiemelte, csak a köszönet és hála hangján szólhat. – Remélem, ezek a gyerekek, a kis gyémántok, az évek folyamán a labdák, motorok és homokozójátékok nyújtotta játék öröme folytán is szépen csiszolódnak, és felnőttként boldog, egészséges tagjai lesznek a társadalomnak.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában