Frey-Nagy Marianna: az érzék a legfontosabb a fotózáshoz

60 ország, 30 év, 30 kiállítás …földön, vízen és víz alatt… – így lehetne dióhéjban összefoglalni azt a sokszínű pályát, amit Frey-Nagy Marianna – vagy ahogy művészkörökben ismerik: Mary-Anna Photography – fotósként elért. Szinte lehetetlen lenne minden részletét bemutatni életének, így bár a teljesség igénye nélkül, de az életének bonbondobozából egy-egy finomságot azért csak-csak kiveszünk. A szerelmet itt Fehérváron találta meg, és immáron hét éve része a megyeszékhely csodálatos, semmihez sem fogható körforgásának. Ahogy a város szlogenje is szól, „tele élettel”, ez jellemzi leginkább a világot bejárt fotóst. 

– Gyerekként nagyon szerettem festeni, rajzolni, a fotózás pedig a nagypapámtól örökölt Yashica Mat 124G tüköraknás fényképezőgéppel kezdődött, amit egyébként a mai napig használok. Ezzel készítettem például az első párizsi éjszakai fotósorozatomat állványról, hosszú exponálási idővel, a képek pedig a Gyula Tv székházában vannak kiállítva, mind a mai napig. De visszakanyarodva, ha már Gyula… Sokat köszönhetek az ottani Székely Aladár Fotóklubnak, ahol szakmailag is nagyon sok segítséget kaptam, majd elindultak a fotópályázatok, jött az első fotókiállításom, és a többi már történelem. Már ekkor teljesen rabul ejtett a fekete-fehér fotográfia, ami azóta is jellemző a munkámra – emlékezett vissza a kezdetekre kezében a nagy eszmei értékkel bíró fényképezővel, amit egyfajta kabalának is tekint. 

Folytatva élettörténetét megtudjuk, hogy eleinte autodidakta módon tanulta meg az analóg fotózást és a laborálást, és furcsa mód vonzották őt a sötétkamra rejtelmei. Persze később különböző tanfolyamokon és felsőoktatási képzéseken elsajátította a szükséges háttértudást, de mint mondja, a papíron kívül a jó fotós ismérve a pillanat megragadása. 

– Természetesen mindenképp kellenek a szakmai alapok, és tisztában kell lenni a fényképezőgép és a megfelelő objektívek, fények alkalmazásával, de hogy hogyan és miként látjuk az adott témát, perspektívát, képkivágást, az nagyon is azon az emberen múlik, aki a fényképező túloldalán van. Nem vagyunk egyformák, így egy kicsit mindenki máshogyan lát, ez teszi különlegessé a megörökített pillanatot. Úgy hiszem, ugyanaz a lehetőség nem adatik meg soha senkinek még egyszer, csak valami hasonló, ez az, ami ezt a szakmát egyedivé varázsolja. Ahogy Susan Sontag 1977-ben A fényképezésről című könyvében írta: „Ma minden azért létezik, hogy egy fotón végezze.” 

Mariannának a fotózás önmegvalósítás. Amikor a kezébe veszi a gépét, és kattint, az teljesen feltölti. 
– Munkámban az alkotó kreativitást és a kiszámíthatatlan véletlenszerűség kettősségét élvezem. Amíg a gondolatból eljutok a kompozícióig, magamban megszerkesztem, gondosan felépítem a képet, de a végén az eredmény mégis egy pillanaton múlik. Talán nem véletlen, hogy legszívesebben embereket, különleges fényekkel, különleges helyszíneken szeretek fotózni. Kezdettől fogva elemi vonzódást érzek a fekete-fehér világ, valamint az emberi test finom harmóniájának és lágyságának egyszerű, de mégis rendkívüli kifejezőereje iránt. Munkáimban sokszor köszönnek vissza ezek a hatások. Jellemző irányzatom az emberábrázolás, portré, akt, fekete-fehér képkidolgozás. 

Több hazai és külföldi kiállításon vett részt alkotásaival, de amit mindenképpen kiemelne, az hazánkhoz kötődik. 
– A Magyarország 365 fotópályázat tavalyi kiírásában, melynek célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassák be hazánk természeti és épített örökségét, ünnepeit és mindennapjait, két fotómat is beválasztották. A Víz alatt és felett című sorozatomból például a Vizes Világbajnokságon készült szinkronúszó hölgyek bemutatóját. Nagy kihívás volt ennek a fotónak az elkészítése, a kamera 6 méter mélyen volt a medencében. De ugyanennyire büszke vagyok a saját képes-verses fotókönyvem megjelenésre, amely a Vénusz Hangja címet viseli. Továbbá szintén megtiszteltetés volt számomra, hogy a külügyminisztérium által Törökországban megrendezett magyar napokon éveken keresztül bemutatták fotóimat. De lencsevégre kaptam Liptai Claudia színésznőt, Balczó Péter operaénekest, Sasvári Sándor színművészt, Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívót, és még sorolhatnám hosszasan a megörökített hírességek sorát. Tervek pedig akadnak bőven a jövőre nézve is. Nagyon készülünk jelenleg a Hampel Katalin Viselet tervezőjével együtt a Budapesten megrendezendő Köztéri Fotókiállítás és Divatbemutatóval egybekötött megnyitóra, amely május 28-tól lesz látható. Természetesen a fehérváriaknak is készülök néhány meglepetéssel: az eddigi fotókiállításaimból szeretnék egy-egy projektet megmutatni.