Szakkör

2022.04.20. 16:00

Igazi közösségi életet hímeztek maguknak Bakonycsernyén

Tavaly novemberben sok kihívással kezdődött és a napokban egy kiállítással ért véget a Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért program keretében tartott hímző szakkör.

Palocsai Jenő

Forrás: Hímző szakkör

A Nemzeti Művelődési Intézet hirdette meg azt a pályázatot, mely életre keltette a szakkört. A tagok, Hagymási Kriszta, Kolozsvári Ildikó, Nagyné Rácz Mária, Hanzli Istvánné Katika, Palik Ferencné Julika néni és Temesi Mihályné Ilonka néni heteken át alkottak. A szakkör vezetője Turjákné Szentesi Icu elmondta: - Még 2021. őszén csatlakoztunk az NMI felhívásához, miszerint próbáljuk ismét életre kelteni a közösségi életet a színtér falain belül, tevékenykedjünk annak érdekében, hogy a hosszas járványügyi szabályozások okozta károkat helyrehozzuk. Mint a település művelődésszervezője, majdan a szakkör vezetője végeztem a fontos teendőket, a toborzási feladatokat, a szakkörszervezői minősítés megszerzését és így állt össze a csoport.

A vezető elmondása szerint a szakkör tagjai már korábban is rendelkeztek némi kézügyességgel, ám a hímzés ilyen szintű művelését senki sem mondhatta magáénak, mégis belevágtak. Elindult a szakkör, de a szorgos videókövetést elkeseredés követte. Turjákné így fogalmazott: - Nem haladtunk, ezért aggódtunk, hogy mi lesz velünk mert, jaj, ezt nem tudjuk, azt nem értjük, amazt meg nem látjuk, emiatt az első hónapban teljes volt a pánik, de jött Kriszta.

Forrás: Hímző szakkör

Hagymási Kriszta, a szakkör legifjabb tagja kezébe vette az irányítást. Gondosan készült minden foglalkozásra, szárnyai alá vette a tagokat, információkat, tanácsokat, segédanyagokat osztott meg a közös csoportban, emellett anyagokat válogatott és tervezett.

A kitartó, támogató vezetésnek, a tagok erős akaratának köszönhető, hogy összeállt a 15 darabos kiállítási anyag. A nagy napon olyan termékek kerültek nyilvánosságra, mint például Orosházi gyapjúhímzéssel díszített tároló, kosárkendő, vagy éppen neszesszer. Voltak szűcshímzéssel, lyukhímzéssel, Dél-Alföldi díszítéssel gazdagított használati tárgyak, de szerepelt pókos azsúrral díszített sál, toledoval díszített zsák és kézi madeira is.

Forrás: Hímző szakkör

A kiállítás megnyitóján a Holdviola Néptánccsoport lépett fel a közönség örömére. A sorokban ott ültek a Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatóságának képviselői, Jurászik Eszter és Hahn-Kakas István módszertani referensek, valamint az NMI Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának munkatársa Horváth Ágota és az Alsógallai hímzőkör tagjai.

Az esemény díszvendége volt Illés Károlyné Hímző, a Népművészet Mestere, aki a megtekintett alkotások elemzésén túl beavatta a csoport tagjait a hímzéskultúra, a tájegységi motívumok rejtelmeibe. Kísérői, a budapesti Hagyományok Háza hímző alkotócsoportjának tagjai voltak, akik a rendezvény zárásaként workshop jelleggel hímzésoktatást tartottak.

Forrás: Hímző szakkör

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában