Főtéri cukrászda: A puncsfagylaltjuk felejthetetlen!

A cukrászda tulajdonosával, üzletvezetőjével, Szilágyi Bélával beszélgettünk, aki maga is cukrász. – 1970-ben kezdtem itt, mint tanuló. Nem is dolgoztam soha máshol. Akkor ez már egy bejáratott üzlet volt. Az ÁFÉSZ működtette. 1990. szeptember 1-jéig alkalmazott voltam, majd előbb béreltem, béreltük, később meg is vásároltuk az egész cukrászdát. Attól számítva van a tulajdonomban – mondta Szilágyi Béla, aki ma már nyugdíjas, de ugyanúgy dolgozik, mint évtizedek óta, süti a süteményeket, kiszolgálja a vendégeket. Mind a mai napig talál kihívást mesterségében.

– Mindig vannak új alapanyagok a palettán. Ezeket az alapanyagokat meg kell ismerni, meg kell szeretni, és tudni kell velük bánni – mondta; kifejezte, úgy kell kiszolgálniuk a változó igényeket, s közben tartani a minőséget, hogy az árak szinten maradjanak, igazodjanak a vásárlói kör pénztárcájához. Szilágyi Béla szerint a megyeszékhely cukrászdái hozzájuk képest nagyságrendileg másfélszeres áron árulják a süteményeket. Ahogy az árakat elnéztük a sárbogárdi cukrászdában, illetve Székesfehérvár egyes helyein, kijelenthetjük, ez közel sem túlzás, sőt.

Ahogy korábban, úgy ma is családi vállalkozásként működik az üzlet. Szilágyi Béla felesége, nővére, sógora és más családtagok is dolgoztak az évtizedek alatt a cukrászdában. Ma az unokaöccsével és a menyével dolgozik közösen. Mindannyian cukrászok. – Rajtuk kívül még van két fiam, akik cukrászok, s van egy harmadik fiam, akinek van itt hátul egy pecsenyése – mondta a tulajdonos.

Feleségével a fiaikat anno ide, a cukrászdába vitték „haza” az óvodából, iskolából. Nos, nemcsak a sárbogárdiaknak és környékbelieknek törzshelye a Főtéri cukrászda, de – úgy tűnik – a családé is.

– Megmondom őszintén, aki egyszer vagy kétszer megkóstolja a termékeinket, az visszajön. Ha egy lakodalomba elviszünk tízfajta süteményt – nem akarok túlozni, de mondhatom azt –, száz-százhúsz vendégből három-négyen biztosan megkeresnek minket utána. A mi portékáinknak az a legjobb reklám, ha megeszik – mondta Szilágyi Béla.

– Volt egy asztalosmester, aki dolgozott nálunk otthon, a lakásban – idézett föl egy általános iskolás korában történt jelenetet –, mondogatta nekem, hogy menjek el mellé tanulónak, jó szakembert farag belőlem. Már akkor azt feleltem neki, hogy nem megyek, mert én cukrász akarok lenni! Azt válaszolta erre, hogy a süteményeket azonnal megeszik, másnap már nincsenek sehol, míg egy asztalos munkája sokáig kitart, sokáig használatban marad.

Erről persze Szilágyi Béla más véleményen volt már akkor is. Az idő igazolta. A helyi gimnázium egykori diákjai, ha visszalátogatnak a városba, vagy meglett korú emberek, ha betérnek a Főtéri cukrászdába, a régi ízek eszükbe juttatják egykori ballagásukat, lakodalmukat… A cukrászda krémesének receptúrája legalább 1970 óta változatlan. Boldogság lakik a süteményekben. – Van egy Angliában élő fiatalember, aki ha hazalátogat, rendszeresen bejön hozzánk puncsfagylaltot enni, mert sehol nem kapja vissza azt az ízt, amit itt!