Valentin-nap nem azonos a mi Bálint napunkkal!

Valentinus (valens – egészséges), Bálint legendás ókeresztény mártír névnapját (február 14-e) Európa- és Amerika-szerte is megünneplik. A néphit szerint ez a nap a „madarak menyegzőjének” is a napja, ekkor szólal meg első ízben a madarak szerelmi éneke. Így lett – elsősorban az angolszász nyelvterületen – a szerelmesek napja (Valentine’s Day). Angolul valentine szeretőt, kedvest jelent, de valentine-nak hívják azokat a szerelmes levélkéket, amelyet a fiatalok ezen a napon egymásnak küldenek. A Valentin-naphoz kapcsolódó szokások is a párválasztással kapcsolatosak.

A külsőségek csalóka mázát töröljük most le, a szerelmesek napja legyen csak az övéké. Egy kedves simogatás, néhány szerelmes szó, egy szál virág, szívünk minden boldogsága – egy levélke. Küldj és kapj ma „postát”!

Sokakban fel-feléled a remény, hogy egyszer visszatérünk az ünnep eredeti értékrendjéhez, és ismét a virágok játsszák a főszerepet február 14-én. Hazánkban 1990-ben a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete, élén Guba Ági mester virágkötővel vezette be a Valentin-napot, melynek egyértelmű célja a virágkultúra népszerűsítése és a tavaszvárás napjainak megszépítése volt.

Úgy tartja a legenda: Valentin püspök a hite erejével, imáival visszaadta börtönőre vak lányának a látását. Kivégzése előtt a püspök üzenetet küldött a

lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Valentinod”. A 14. században Valentin a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban.

Az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek, a 19. században pedig már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek.

Azonban Valentin-nap nem azonos a mi Bálint napunkkal! – állítják a téma szakértői. A Bálint-naphoz népi babonák, jóslások tartoznak, de ajándékozás

nem. A szokások jelentős része a párválasztással kapcsolatos, a lányoknak segítettek abban, hogy megtalálják, meghódítsák vagy megtartsák szerelmüket, életük párját.

Hazánkban február 14-ét a szerelmesek napjaként csak 1990-től ünneplik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar néphitben nem volt e nap korábban is ünnep. Igaz, kicsit másképp, mint most. A hosszú tél után elsősorban a tavaszvárás reményét kapcsolták hozzá.

Úgy mondja a história, hogy a Bálint-napi időjárásból következtettek arra, milyen lesz a termés abban az évben. Száraz, hideg idő esetén jó termést vártak. A gazdasszonyok ekkor ültették tojásokra a kotlóstyúkokat, míg a férfiak szerint az ekkor ültetett facsemete bizonyosan megered. E napon elkezdték metszeni a gyümölcsfákat és a szőlőt, párosítani az állatokat. A népi megfigyelések szerint ilyenkor mindenhol megszólaltak a verebek, jelezve a tavasz közeledtét, valamint visszatértek a vadgalambok.

Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a régi magyar hagyományt, hogy ezen a napon „csíkot söpörtek”, vagyis utat vágtak a szegediek az udvaron (akár volt hó, akár nem), s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórtak ki az ég madarainak. A cserszegtomaji gazdák Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülték a birtokot, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal metszették meg a szőlő négy sarkán a tőkéket. Feketicsen pedig úgy tartották, ha Bálint napján megszólal a pacsirta, s azt mondja: „Csücsülj be!”, akkor még hidegre kell számítani. Topolyán a szeles időt nem szerették a háziasszonyok, mert azt jelentette, egész évben nem lesz sok tojás. A férfiak meg az esőtől féltek, mert a hagyomány szerint akkor a kukoricán kívül másból nem lesz jó termés.

A móri borvidék számos tekintetben rokonságot mutat a Balaton-felvidék szőlőkultúrájával – olvashatjuk Gelencsér József néprajzkutatótól a Szép napunk támadt című kötetből. Ide sorolható a csókakőiek Bálint-napi szokásgyakorlása is. Végh Ferenc (sz. 1902) megfogalmazásában „Bálintkor a szöllőt körű köll meccenyi, aztán ha körül van meccve, akkor bő termés lesz”. A községben gyűjtő Gémes Balázs néprajzkutatónak Bognár György (sz. 1897) helybeli lakos azt mondta: Bálint napkor a szőlőt körül járták, és a mind a négy sarkán lévő tőkét megnyesték a bő termés reményében (1960). A szőlőföld négy sarkán található tőkék megmetszése Bálintkor a kora tavaszi várakozás jegyében történt.

Persze számos szerelmi praktika is kötődött e jeles naphoz. Olyan almát kellett enni, amelyiknek kilenc magva volt. Azt a kilenc magot bele kellett tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy beleszeret majd a praktikát végző lányba. Meg kellett gyújtani egy szál gyufát, megvárni, amíg elég, s amerre ekkor dől, abból az irányból fog jönni a szerelmes. Ha valaki kilenc kútról vizet hozott, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatta, akkor az illető mindig szeretni fogja. Naplemente után pedig nem volt szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.