Unokái között is nagy tehetségek vannak

2022.02.10. 14:00

A sport átszőtte a 92 esztendősen is sakkozó Reiter László életét

A Fehérvár SE sakkszakosztályának örökös tagja. Diplomát őriz a kinevezésről, mely cím egyedüli birtokosa. Reiter László ugyan 92 éves, de még mindig aktív sportéletet él

Ferencz Balázs

Reiter Lászlót a sakk művészi szépsége ragadta magával. 15 éves kora óta terelgeti a figurákat

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Reiter Lászlót a sakk művészi szépsége ragadta magával. 15 éves kora óta terelgeti a figurákat

Forras: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Múlt héten játszottam utoljára. Gyakorlatilag már csak szórakozásból sakkozom. Szerdán és pénteken járok az egyesület foglalkozásaira, ott játszom. A megyei csapatbajnokság eddigi három fordulóján is asztalhoz ültem, egy vereség és két döntetlen volt a mérlegem – újságolta az 1930. június 15-én született Reiter László. „A sakk nem olyan, mint az élet… A sakk maga az élet.” Az idézetet annak a sakktáblának a belső oldalán olvastam, melyet a portréfotózáshoz készítettünk elő a szerkesztőségben. A jelenleg 1699 Élő-ponttal rendelkező Reiter László életét érdekes módon nem szőtte át szoros fonállal a sakk. Azonban a sport mindig is szerves része volt a mindennapjainak. 

 

– A sakkozást 15 évesen kezdtem, édesapám mutatta meg a lépéseket, s kaptam egy könyvet is tőle, Maróczi Géza: Így kezdtem című kötetét. Annak segítségével szinte magamtól tanultam meg, hogyan is kell játszani igazán a sakkot. Két év alatt annyit fejlődtem, hogy a miskolci középiskolás bajnokságon második lettem. A Fehérvár SE örökös tagja Miskolcon született 92 esztendővel ezelőtt. Élete tragédiával indult, hiszen tíznapos volt, mikor édesanyját elvesztette. – Az édesanyám húga nevelt, akit édesapám évekkel később feleségül is vett. Ebből a házasságból született a nyolc évvel fiatalabb testvérem. Négy elemi elvégzése után a miskolci Fráter György Gimnáziumba kerültem, ahova nyolc évig jártam. Végig kitűnő tanuló voltam, a sakkal azonban egyáltalán nem foglalkoztam – mesélte a korából jócskán letagadható úriember. 

 

– 1947-ben a Diósgyőri VTK-ba igazoltam mint atléta. Egészen 1959-ig atletizáltam, ebben az időszakban nem foglalkoztam a sakkal. Rövidtávfutó voltam, 100, 200, 400 méteren versenyeztem. Nem voltak kimagasló eredményeim, de elég jól szerepeltem, az átlagnál talán valamennyivel jobb voltam. A téli időszakban kiegészítő sportágként kézilabdáztunk a teremben az atlétákkal, sőt csepeli tornákon is részt vettünk. 1947 szeptemberében az édesapja is meghalt. Májusban lett beteg, ekkor vették elő a sakktáblát, s többször játszottak egymás ellen. – Ekkor már megvertem, megvolt a sikerélményem – mosolyodott el Reiter László, miközben elmerengve a pepita táblán előtte tornyosuló királyra pillantott. Édesapja egy fűszer- és csemegeüzlet vezetője volt. A II. világháború alatt nem szenvedtek hiányt semmiből, nem érezték meg, hogy háború dúl. – Csupán annyi maradt meg bennem, hogy 1939-ben a Győri kapunál, a Lillafüred felé vezető úton csattogtak a lengyel katonák alatt baktató lovak patkói, ahogy vonultak Zsolca felé, ki tudja, hova. 

Az 1945 utáni időszak volt nehéz. A pénz hirtelen elértéktelenedett, s a jegyrendszerben nekem is sokszor órákon át kellett sorban állnom a friss kenyérért. Apja halála után leérettségizett, szeretett volna továbbtanulni. Azonban hiába nyert felvételt a Budapesti Műszaki Egyetemre, miután a kollégiumban nem kapott férőhelyet, kútba esett az egyetemi továbbtanulása. A sport segítette ki ekkor. Az atlétikai szakosztály révén bekerült a miskolci acélgyárba, ahol a könyvelésen kezdett dolgozni. Elvégzett egy alapfokú tanfolyamot, s könyvelő lett. 1950-ben behívták katonának, a híradósoknál három év szolgálat várt rá. Tartalékos tiszti képzésre vezényelték Kecskemétről Rákospalotára. Napi négyórányi elektronika oktatáson kellett részt vennie, ekkor egyesületi szinten atletizálni sem tudott. Azonban vallotta: mozgás nélkül nem élet az élet, elindult hát a hadseregbajnokságon. – Az olimpiai bronzérmes Rózsavölgyi Istvánnal futottam együtt. 

Ugyanakkor remekül lőttem, így ebben a sportban is versenyeztem. A hadseregbajnokság 50 méteres pisztolylövő viadalán elért győzelmemért kapott szobrot a mai napig őrzöm. 1953-ban került vissza a miskolci gyárba, az atlétikapályára is visszatért. Egy évre rá izzadmányos mellhártyagyulladást kapott, a mátraházi tüdő szanatóriumba került. Felgyógyult, majd 1956-ban Záhonyban töltött két hónapot tartalékos tiszti továbbképzésen. Az októberi eseményekkor bevonulnia nem kellett, így a miskolci tüntetéseken is részt vett. 1957 mérföldkő volt a még mindig atléta-könyvelő életében. Téli üdülésre utazott Szilvásváradra. 

 

– Megismerkedtem egy lánnyal, s távudvarlásba kezdtem, hiszen a lány székesfehérvári volt. Rendszeresen utaztam Fehérvárra, de volt, hogy Pesten találkoztunk. Sokat kellett bumlizni a vasúttal. 1958-ban volt az eljegyzésünk, 1959-ben esküdtünk meg. Feleségem szülei ragaszkodtak hozzá, hogy Fehérváron éljünk, engedtem, s ideköltöztünk. Ismerősök révén került a Könnyűfémműbe, „Jankovics elvtárssal” kiegyeztek a fizetés összegében, végül az első hónap után 100 forinttal kevesebb pénz lapult a borítékban. – 1959 szeptemberében hívatott az igazgató, mondta, hogy szóltak neki az OTP-től, könyvelőt kerestek. Mivel a nehézszerszámgépgyár könyvelési csoportvezetője voltam, s miután Jankovics elvtárs nem tudta teljesíteni a megbeszélt fizetést, nem gördített akadályt az elé, hogy az OTP főkönyvelője legyek. Harmadéves voltam akkor a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen, amit levelezőn végeztem, de megelőlegezték a bizalmat, és hálózati főkönyvelőnek neveztek ki a Fejér megyei igazgatóságon. Onnan mentem nyugdíjba 1990-ben. Az OTP igazgatóságán dolgozott Farkas József, aki a megyei sakkszövetség főtitkára volt. A kapcsolat révén újra beköszönt a sakk Reiter László életébe. 1964-től 2018-ig a Fejér Megyei Sakkszövetség elnökségi tagja volt, 1988-tól 1997-ig a főtitkári tisztet is betöltötte.

 

 – A MÁV Előrében kezdtem sakkozni, Görög István volt a szakosztályvezető, de egyszer összebalhézott a vezetőséggel és a szükséges iratokat elküldte nekem, hogy csináljam én tovább. Így kerültem a MÁV Előre sakkszakosztályának élére. A Videoton megyei csapatában is játszottam, velük sikerült túljutni az osztályozón, s fellépni az NB II-be. Három évet sakkoztam versenyszerűen. A Videotonban volt tetten érhető a fejlődés, mert komolyabban foglalkoztak velünk, volt mesterünk is. Lakó László és Paizs Nimród társaságában elemeztük a játszmákat. 1973- ban mindhárman átigazoltunk Dunaújvárosba, hogy segítsünk rajtuk. Az NB II-ben a harmadik helyet szereztük meg. NB I-es kötődésem annyi volt, hogy országos versenybíró lett belőlem, nyugdíj után az NB II-ben is rendszeresen bíráskodtam, 2002-ig. A Pénzintézetek Vörös Meteor SE-be 1963-ban lépett be a feleségével, Békefi Katalinnal együtt. Párja halála előtt, 2013- ban 50 éves emlékplakettet kaptak, mint a turistaszakosztály oszlopos tagjai. A hatvanas évek derekától 1984-ig a Vörös Meteor sakkszakosztályát is igazgatta. Eközben a városi kispályás futballbajnokságban is részt vett. Az OTP-n belül sportnapokon mozgott, csapatukkal szó szerint bejárták Tolnát-Baranyát. 

 

A testedzéssel már felhagyott, de a sakk a mai napig hű társa. – Azt szeretem leginkább a sakkban, mikor olyan állások jönnek létre, melyben komoly fejtörést okoz, hogy mi lenne a jó lépés. A sakk művészi szépsége fogott meg. Amikor sakkozni kezdtem, általában nyílt megnyitásokat játszottam, tehát E4, E5. Mostanában az angol megnyitást alkalmazom, a C4-est szoktam játszani. Ha azonban sötéttel játszom, alkalmazkodni kell. A védekezésnek lesz nagy jelentősége. Nem árt, ha az ember előre tudja az első tíz lépést. A további folytatás már az egyéni fantázián múlik. Reiter Lászlónak két gyermeke, egy lánya és egy fia, öt unokája és két dédunokája van. A családból azonban senki sem sakkozik. Reiter László ugyan megtanította nekik a lépéseket, de a pepita táblán sok sikerélményt nem tudtak szerezni. Így az élet egyéb területein állták meg a helyüket. 

 

– A lányom fia atletizált, a lánya a budapesti Operaház magántáncosa, Pap Adrienn. A fiam gyermekei mindketten a jégkorongban lelték örömüket. Reiter Richárd korábban hokizott az Újpestben is, míg Reiter Attila a Titánok csapatában játszik, olykor szóhoz jut az osztrák ligában szereplő együttesben is. Korábban sokat jártam mérkőzésre, de most már a térdem nem bírja a tartós állást a lelátón. Vásárolni jár, intézi a bankügyeket, s az ebédjéért is ő sétál el az étterembe. – Korábban az OTP-ben négy-öt kávét is megittam, de az 1982-es agyérgörcsöm után lemondtam a kávéról és a teáról. Tejet viszont mindennap fél litert megiszom. Tájékozódom, figyelem a sportot. 

 

A Fejér Megyei Hírlap is jár, rendszeresen olvasom a cikkeket. Korábban keresztrejtvényt is fejtettem, a Sakkvilág magazin partijait mostanság is végigkövetem. Reiter László unokája kezeli a számítógépet, figyeli az e-maileket, Richárd szól, ha sakkversenyre kell mennie. Reiter László nem volt élversenyző. Azonban kitartó helytállása az élet minden területén sikerre vezette. Mint mondja, a sakktól tanulta meg az egyik legnagyobb erényt, mellyel ember létezhet: a fegyelmet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában