Frissen Fejérből

2021.09.14. 20:00

Van szexuális nevelés, csak azt épp az internet végzi, vagy tapasztalati úton működik

A szexuális felvilágosítás sosem volt egyszerű feladat, és bár a világ sokat változott az elmúlt ötven évben, ma sem lett könnyebb eldönteni, mit és hogyan mondjunk el a gyereknek. Miről kellene beszélni a szex kapcsán a fiataloknak?

Borsányi Bea

„Szülőként nem az aktusról kell a gyermeket felvilágosítani, az érzésekről és az érzetekről kell neki tanítanunk”

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az iskolában ma is csak tudományosan, „tantárgyi” szemlélettel közelítenek a szex kérdésköréhez, a családok többségében pedig még mindig tabu a téma. – Az iskolában, amikor 7–8. osztály környékén előkerül a szexualitás kérdésköre biológiaórán, kizárólag tárgyilagos megvilágításban hallanak a diákok róla. Az ivar- és nemi szervek nem kapnak nagyobb figyelmet, mint bármelyik más szervünk vagy testrészünk. Pedig ez egy olyan időszak, amikor a fiatalok fejében – főként a saját testünkön tapasztalt változások miatt – a középpontba kerül a szexualitás. Mivel addig ezek a szervek „aludtak”, nem sokat tudnak róla. És még kevesebbet tudnak a fiatalok a másik nemhez tartozók szerveinek működéséről. Szexuális együttlétről, párkapcsolati dolgokról pedig végképp nem esik szó az iskolában – vágott a témába Séllei Györgyi szexológus.

Manapság bárki szinte bármihez hozzáfér a világhálón, így a fiatalok is nézhetnek, olvashatnak szexuális tartalmakat

Ám könnyen lehet, hogy nem tudnak velük mit kezdeni: tapasztalat és tudás híján rosszul értelmezik, vagy egyáltalán nem értik azokat, és akár egy életre megundorodnak a testiségtől. Szexuális nevelés tehát – ahogy a szexológus megállapította – van, csak éppen az internet végzi, illetve tapasztalati úton történik. Ennek következtében a végeredmény – azaz egy adott ember sze­xuális életének, viselkedésének a minősége – „ahogy esik, úgy puffan” alapon alakul ki. Ráadásul az elmúlt évtizedekben a szexet – ma inkább a szex és nem a szeretkezés dominál – és a párkapcsolatot el is választottuk egymástól. Ezek egyike sem jó!

Tegyük hozzá azt is, hogy a szexuális kultúra szinte alapjaiban alakult át. A szex sok nő számára még ötven évvel ezelőtt is csak házastársi kötelességnek számított, csakúgy, mint a főzés és az egyéb háztartási munkák. A férfiak többsége pedig csak gyermeknemzési szándékkal csinálta otthon, ha viszont örömre vágyott, inkább „szakember” kezébe adta magát. Nos, ez megváltozott és ma már talán természetes, hogy a kettőt – a gyermeknemzést és az örömöt – össze is lehet kötni. Emellett az is elfogadott, hogy a házasság előtt számos szexuális partnerünk van. – Ami az egyik nehézséget okozza a szexuális nevelésben az, hogy hitelesek csak akkor tudunk lenni, ha magunk is jól csináljuk és megvannak a saját tapasztalataink. Ám ezekről a saját gyerekének nem szokott beszélni az ember. Ha mégis megpróbálná, valószínűleg már a téma felvetésénél leállítaná a kamasz – mondta a szexológus, aki hozzátette: a technikát nem a szülőknek kell megtanítani, abban viszont van felelősségük, hogy megóvják a gyermeküket a rossz tapasztalattól, ami akár a teljes további szexuális életét meghatározhatja. Ott van még – és erről talán többet beszélünk – egy nem kívánt terhesség lehetősége is, ami három ember életét – a harmadik a születendő baba – teheti tönkre.

„Szülőként nem az aktusról kell a gyermeket felvilágosítani, az érzésekről és az érzetekről kell neki tanítanunk”
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Azt is tudatosítani kellene a kamaszokban, hogy amit teszünk szex közben, azt a másik ember testével is tesszük, tehát tudnunk kell, mit tehetünk meg és mit nem – magunkkal és a másikkal.

A saját testünket, annak jelzéseit ismerni legalább annyira fontos, mint tudni, mit okozhatok a partneremnek. – Ha egy fia­tal figyel arra, hogy mit érez egy-egy helyzetben, az sokat segít abban, hogy eldöntse, mit akar valójában és ennek megfelelően igent vagy nemet tudjon mondani – magyarázta a szakember, aki nem győzte hangsúlyozni, rengeteg mindentől függ – például milyen tapasztalatokat gyűjtünk, tanulékonyak, fejlődőképesek vagyunk-e, ki tudjuk-e terjeszteni a figyelmünket saját magunkon túl a másikra is, stb. –, hogy aki a szexualitás útjára lép, hová fog megérkezni, milyen szintre juthat.

Szülőként nem magáról az aktusról kell a gyermeket felvilágosítani, sokkal inkább az érzésekről és az érzetekről kell neki tanítanunk

– Mondhatjuk a fiatalnak, hogy olyan ez, mint az evés: mindig azt figyelje, hogy amit kap, az jólesik-e neki, akar-e belőle többet, vagy hogy attól a konkrét személytől akar-e többet, illetve ő maga akar-e adni neki – adott ötletet Séllei Györgyi, aki zárásként azt is elmondta, a szex ma már nem egy kötelességszerűen teljesítendő feladat, ám egyáltalán nem mindegy, mit és mennyit tapasztalnak meg először belőle a fiatalok. Képletes példaként így fogalmazott: az újszülöttnek sem adunk mindjárt erős paprikát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában