A másállapot egy más állapot

2021.05.22. 15:00

Minél később vállal valaki gyereket, annál rizikósabb a terhesség lefolyása és maga a szülés is

Míg 2006-ban a KSH adatai szerint 28,7 év volt az átlagéletkora az első gyermeküket szülő nőknek, addig 2017- ben már 29,8, napjainkban pedig 30 fölött van. A tendencia más országokban is megfigyelhető. Ám minél később szül egy nő, annál nagyobb kockázatot vállal.

Borsányi Bea

Napjainkban már nem ritka, hogy 30-35 évesen vállalják első gyermeküket a nők Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nagyanyám sokszor mondogatta, a gyerek fiatal szülőknek áll jól. És ezalatt nem azt az évszázados szokást értette, hogy 20 éves kor alatt szültek az asszonyok. Megjegyzem, az 1940-es években minden bizonnyal ő is az „öregek” közé tartozott, első gyermeke születésekor ugyanis 26 éves volt. Statisztikák szerint még az 1970-es években is 20-21 év volt az első gyermeküket vállaló nők átlagéletkora. A „termékenység szintjének alakulását” – ahogy a statisztikusok ezt nevezik -, vagyis azt, hogy hány gyermek születik egy családban, egyre inkább a 30-as éveikben járó nők gyermekvállalási magatartása határozza meg. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy minél később vállal valaki gyermeket, annál nagyobb a kockázata, hogy nehezen, vagy nem termékenyül meg, rizikósabb a terhesség lefolyása és maga a szülés is. De van-e ideális életkor?, tettem fel a kérdést a tapasztalt szakembernek, Hagymásy Lászlónak, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház Szülészet-nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának.

Napjainkban már nem ritka, hogy 30-35 évesen vállalják első gyermeküket a nők Fotó: Shutterstock

- Természetesen van összefüggés az életkor és az ember egészségi állapota között, vagyis minél fiatalabb valaki, annál egészségesebb és annál kevesebb a lehetséges szövődmény egy terhesség esetén is. Amikor egyetemista voltam, azt mondták, 25 év felett szülni már késő, de akkor persze más volt a világ is. Véleményem szerint a 25 év körüli kor az ideális. Ehhez képest ma az is előfordul, hogy 40- 45 évesen szülnek nők, de volt nálunk 47 éves kismama is – válaszolt a főorvos, aki hozzátette, a fő ok az elmúlt évtizedekben megváltozott életünkben keresendő.

Veszélyek másállapotban

Manapság az egyéni karrier és az egszisztencia határozza meg leginkább a családalapítás idejét, de szerepe van a kitolódott szülésekben a mesterséges megtermékenyítési technikák elterjedésének is. Bele kell azonban kalkulálni a tervezésbe azt is, hogy a kor előrehaladtával nő a különböző betegségek kialakulásának a kockázata. Ide tartoznak többek között a cukorbetegség, a magas vérnyomás, vagy éppen az elhízás – a magyarok különösen túlsúlyosak – következményeként a szív- és érrendszeri betegségek. A várandósság, ami minden szempontból egy más állapot, alapból is megterheli a szervezetet, egy betegséggel együtt kombinálva pedig még inkább, így a terhesség fokozhatja a meglévő egészségügyi problémát is. A terhesség kiviselése mellett a szülés is nagyobb kockázatokat rejt magában, lefolyása nem olyan könnyű, mint fiatalon, ami a császármetszések számát is megnöveli az idősebben szülő nők körében, tette hozzá a főorvos.

Gyakoribb a depresszió is

Tanulmányok szerint az idősebb korban szülő nők esetében gyakoribb a terhességi toxikózis, az epepangás, a koraszülés és a kisebb születési súly előfordulása, de a főorvos szerint terhességi, illetve gyermekágyi depresszió is sűrűbben alakul ki. Arról nem is beszélve, hogy idősebb korban az ember mindent hajlamosabb túlaggódni és ez bizony a várandósság idején, majd a gyermeknevelésben sem feltétlenül jó. A szakirodalom egyébként kismamák esetében a 35. életévtől számítja az időskort, 45 év felett pedig az igen előrehaladott életkor kifejezést használják. – A várandósság és a szülés nehézségei mellett mindenképpen meg kell említeni a fogantatás nehézségeit is. A kor előrehaladtával mind a nők, mind a férfiak esetében romlanak az esélyek és emelkedik a meddő párok száma is. Egy részüket lehet kezelni és mesterséges úton foganhat gyermekük, de ez nem mindenkire igaz – mondta el Hagymásy László.

30 felett egyre nehezebb

A megtermékenyíthetőség a 30-as éveink elején kezd csökkenni, majd évente 3-5 százalékkal csökken a teherbe esés esélye. Drámai esés 40 év felett figyelhető meg. A kor előrehaladtával a vetélés kockázata is nő, ami 40 év felett eléri az 50 százalékot. És akkor még a kromoszómarendellenességek előfordulásáról nem is beszéltünk! Természetesen az idős korban vállalt terhességeknek pozitívuma is lehet, ez pedig a tudatos gyermekvállalás, így a gyermek biztosan olyan környezetbe születik, amelyben anyagi biztonság várja és nagyobb odafigyelés veszi körül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában