Frissen Fejérből

2021.03.27. 13:00

Húsvéti tojáspark és más meglepetések Sárszentmihályon

Kreatív tojáskiállítás, virágból, drótból és krepp-papírból készült óriási húsvéti díszek, színes, ágas-bogas tojásfák, húsvéti díszbe öltöztetett buszmegállók, farönkökbe ültetett virágok fogadják nemsokára az érdeklődőket és a településre érkezőket.

V. Varga József

A járványhelyzet továbbra is megkeseríti az életünket, ezért közösségi rendezvények helyett a jókedvnek és a kreatív ötleteknek kell most teret engednünk, főleg a hosszú hétvégéhez, a húsvéti ünnepekhez közeledve.

Összefogásból pedig nincs hiány Sárszentmihályon sem: az önkormányzat kezdeményezésére a Sárszentmihályi Nyugdíjas Egyesület, a Csicsergő Óvoda, a Tipegő Bölcsőde, a Tegyünk együtt Sárszentmihályért és a ­Bioszféra csoport is belekezdett a polgármesteri hivatal melletti füves területen, illetve a buszmegállókban a helység húsvéti ünnepi díszbe öltöztetésének – tájékoztatta lapunkat Zelenák Tibor, a Sárszentmihályi és Sárpentelei Hírek szerkesztője.

A húsvéti nyuszi- és tojáspark a községháza mellett április elsejétől egészen április 10-éig áll majd az érdeklődők és az egyéni látogatók rendelkezésére. Továbbá felhívta a figyelmet, hogy aki szeretné, saját készítésű, festésű húsvéti tojását elhelyezheti valamelyik tojásfán vagy a park központjában elhelyezett kültéri tojáskiállító szekrényben. Végül hangsúlyozta, hogy a szabadtéri park és egyéb látványosságok a járványügyi rendszabályok szigorú betartása mellett tekinthetők majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában