Koronavírus Fejérben

2020.11.08. 20:00

A Nene zenekarnak nagyon hiányzik már az az energia, amelyet a koncerteken kapnak a közönségtől

A Nene név sokak fülében ismerősen csenghet, hiszen amellett, hogy már korábban is hírt adtunk róluk, nem akármilyen eredményeket értek el még az év elején.

Héjj Vivien

Fotó: Bajcsi Dávid

A Dal 2020 produkcióban a döntőig meneteltek – nem is akármilyen teljesítménnyel –, és dalaikat már nemcsak a videómegosztó portálon keresztül hallgathatják az érdeklődők, hanem bizony a rádió bekapcsolásakor is felcsendülnek az ismerős dallamok.

A járvány beköszönte óta rendszeresen visszatérő téma a zenészek jelene, jövője. Már jó ideje nincsenek koncertek, ami nemcsak a műkedvelő rajongókat, hanem a fellépőket is negatívan érinti, hiszen a zenészek mindig szívvel-lélekkel fordulnak a produkció és a közönség felé.

A 2017-ben alakult fehérvári együttes énekesnőjével, Orsovai Renivel beszélgettünk a zenekar jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni tervekről. A kényszerű leállás őket is megviseli, azonban az elhivatottságuk és a lelkesedésük egyetlen pillanatig sem lankad, pedig ha valakik, akkor ők egészen biztosan nagyon várták a nyári koncertszezont, hiszen A Dal kapcsán népszerűségük egy pillanat alatt országos lett.

– Természetesen minket is rosszul érintett, hogy beszüntették a koncerteket. Nagyon jó helyen végeztünk a műsorban, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk A Dal kapcsán szerettük volna ezeket a pozitív élményeket a koncerteken is megélni a közönséggel együtt. Próbáltunk ez alatt az időszak alatt az alkotás folyamataira koncentrálni. Írtunk új számokat, elkezdtük megszervezni a klipet hozzájuk, és próbáltuk átalakítani a terveinket az adott helyzethez igazodva – kezdte Orsovai Reni.

Az internetes világ pozitív tulajdonságai közé sorolható, hogy a kapcsolattartás minden téren sokkal könnyebb, így habár a koncerteket nélkülözniük kell a rajongóknak, a zenekarral továbbra is kapcsolatban maradhatnak a zenekedvelők. A Nene a közösségi médiában is folyamatosan aktív, amit a köréjük épült rajongótábor is értékel, és lelkesen követik a zenekar munkásságát.

Színpadon a Nene (jobbról a második Orsovai Reni) – most egy ideig nélkülözniük kell ezt a felállást Fotó: Márkosi András

– Van egy nagyon aranyos kis rajongócsapatunk, ők folyamatosan tartják bennünk a lelket, mindig kedveskednek nekünk valamivel, ami rendkívül jólesik. A dalszerzéssel nem álltunk le, folyamatosan dolgozunk, hogy ne hagyjuk őket zenei tartalom nélkül – válaszolt kérdésünkre.

A zenekar minden tagjáról elmondható, hogy több lábon áll. A zenélés mellett mindannyian azon dolgoznak a hétköznapokban, hogy tudásukat átadják a következő generációnak. Ki-ki a maga hangszerén tanít és közvetíti a zeneiséget a legjobb tudása szerint. Varga Szabolcstól dobolni tanulhatnak az ifjú zenészek, Márkosi József a zongorázás rejtelmeibe avatja be a tanulókat, Vörös Milán gitárt, Boda Evelin pedig basszusgitárt tanít, míg Orsovai Renivel az éneklés vízére evezhetnek a diákok. Mint megtudtuk, különleges „fizetséget” is kapnak a munkájukért. Reni elmondta, a gyerekek nagyon hálásak, mindig szurkolnak a zenekarnak, ráadásul különböző dalfeldolgozásokkal kedveskednek tanáraiknak.

Természetesen egy zenekar élete akkor sem állhat le, ha éppen nincsenek koncertek. Ilyenkor előtérbe kerülnek az alkotófolyamatok, sokkal több idő és energia jut egy-egy projekt kidolgozására.

– Amíg koncerteket kevésbé lehetett adni, mi addig is próbáltuk az időt maximálisan kihasználni. Voltunk az A38 Hajón egy akkusztikfelvételen, leforgattunk egy videóklipet is. Amennyire lehet, tervezzük a jövőt, és próbáljuk minél pozitívabban látni a következő nyarat, amikor majd minden helyreáll, és újra együtt bulizhatunk a közönségünkkel – folytatta Reni, bizakodva abban, hogy a következő koncertszezonban újra színpadon állhatnak.

Fotó: Bajcsi Dávid

A rajongók azonban addig sem maradnak Nene és zene nélkül. Alig két hónapja jelent meg a zenekar legújabb dala, Maradok néma címmel. Két nap alatt több mint tízezer megtekintés gyűlt össze a videó alatt, ez a szám mára közel ötvenezerre nőtt. A számok és a visszajelzések is azt mutatják, megéri kitartóan dolgozni, újabb és újabb terveket szőni. A munkálatok pedig a következő időszakban is töretlenül folytatódnak.

– Két videóklipet is szeretnénk leforgatni a közeljövőben, ezeket szervezzük gőzerővel. A lemezkiadás is megfordult már a fejünkben, ahhoz még szeretnénk pár új számot megírni. Öröm az ürömben, hogy a jelenlegi helyzet miatt erre valószínűleg jó sok időnk lesz. Nagyon hiányoznak már azok az energiák, amelyeket a koncerteken a közönségtől kapunk, és bennünk is nagyon sok erő felgyülemlett, úgyhogy nagyon reméljük, hogy hamarosan élőben is találkozhatunk majd a rajongókkal – zárta a beszélgetést Orsovai Reni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában