Hétköznapok édes hatosban – Izgalmasan telnek a Fejér család mindennapjai

Egygyermekes szülőként számomra már a két- vagy háromgyermekes lét is jóval bonyolultabbnak tűnik, a négygyermekes pedig szinte elképzelhetetlen, ám miközben Tamásékkal beszélgetek, mégis azt érzem: nagyon kerek lehet így a világ.

Fejér Tamást és feleségét, Fejér-Erdélyi Terkát sokan ismerhetik, hiszen mindketten a médiában dolgoztak, dolgoznak. Tamás a Fezen fesztivál szervezésében is aktívan részt vesz, Terka pedig nemrég ismét visszakerült a Vörösmarty Színházba, hogy erősítse a kommunikációs csapatot. Sokszor látni őket belvárosi rendezvényeken, ahová immár hatosban járnak: viszik az ikreket, a közel hároméves Pankát és Samut (akik között 1,5 perc a „korkülönbség”), az ötéves Borókát és a hétéves Ambrust. Ilyenkor, s úgy egyébként is nagyon oda kell figyelni a kicsikre, hiszen négyen akár négyfelé szaladhatnak, ám azért a gyerekek jellemzően fegyelmezettek, s a nagy tesó, Ambrus már maga is ügyel a kisebbekre.

Tamás és Terka szerint egyébként az egyik legnehezebb feladat számukra az odafigyelés, amit négy gyermek megkíván, illetve a logisztika megoldása, a napok szervezése is kihívás azért, bár ez már elég jól megy. A kezdetekhez visszatérve elmesélték: alapvetően nagy családot terveztek, tehát legalább három gyermekben gondolkodtak, s mivel utoljára ketten egyszerre érkeztek, így lett négy a háromból. Szeretik ezt a hangulatot, a szinte állandó csicsergést, a mozgalmasságot, s jó nézni, tapasztalni, miben különbözik egyik gyermek a másiktól és mik a hasonlóságok. A közös jellemző az, hogy mindannyian nyugodt gyerekek, tehát egyikük sem különösen izgága. A mozgásigényük persze megvan, de azt ki is elégítik. Ambrus még egy picit zárkózottabb, első gyermekként ő volt az úttörő. Hozzá képest a legkisebb, Samu nagy vagány, Panka is visszahúzódóbb még, Boróka pedig kissé félénk, de igazi cserfes kislány. Ő és Ambrus már nagyon szépen beszél, társalog, és érződik, hogy humoruk is van – mondják büszkén a szülők.

Terkáék jelenleg még három intézménybe hordják a gyerekeket, ám ezek mindegyike a belváros közelében van, így viszonylag hamar oda lehet érni egyik helyről a másikra. Nagyjából egy héttel előre látják, ki hogyan dolgozik, s ennek megfelelően szervezik meg a napokat. Igyekeznek egymáshoz alkalmazkodni, s ez általában sikerül is. Az egyik legnehezebb időszak az utolsó várandósság volt, mert akkor Terkának két hónapra kórházba kellett mennie. Ez idő alatt Tamás intézett mindent, lévén, hogy a nagyszülők távolabb laknak. Nem volt fáklyásmenet, de megoldották.

A napot, a tevékenységeket jól be kell osztani, hogy mindenre jusson megfelelő idő, illetve, hogy minden gyermek érezze: törődnek vele, meghallgatják. Némi rugalmasság azonban belefér, és kell is a napokba, ennyi emberrel nem lehet minden feszes.

A legkisebbek megszületésekor szembesültek azzal, hogy a babáknál muszáj egy szigorú szabályt betartani: enni az kap hamarabb, aki először kér, és szigorúan utána a másik, hogy ne ússzon el a nap. Ma már inkább a beszélgetéseknél kell ezt a szabályt bevetni: hazafelé úton, az autóban sorban tartanak élménybeszámolót a gyerekek, különben nagy káosz lenne.

Terka hét évig volt otthon, ám nem élte meg rosszul ezt az időszakot. Mindig föltalálta magát, elkezdett például horgolni, s persze a gyerekeket is mindig le kellett kötni valamivel. Tavaly december óta azonban ő is visszatért a munkába, ami már jólesett neki, különösen, hogy a színházban is jól állnak hozzá a családos léthez. Olykor otthonról is tud dolgozni, az pedig külön előny, hogy a gyerekeknek megmutathatja a színfalak mögötti világot. Tamás szintén régóta viszi magával Ambrust a különböző rendezvényekre, de tavaly már a kistesók is belekóstolhattak a fezenes hangulatba.

A család több mint másfél éve Isztiméren lakik, egy nagyon hangulatos környezetben lévő családi házban, amit felújítottak. A falura véletlenül bukkantak egyébként rá, de nagyon megszerették, s élvezik a tiszta, csöndes környezetet, azt, hogy a gyerekeknek bőven van terük játszani a társasházi lét után. Fehérvárt is nagyon szeretik azonban, hiszen a napjaik nagy része továbbra is itt telik, sok ismerőssel, baráttal körülvéve.