Évente mintegy hatezren vesztik el látásukat

2019.10.11. 07:25

A vakság megelőzéséért tartottak szűréseket, tanácsadást Fehérváron

Az ingyenes látásvizsgálat mellett egyéb más, de a megelőzéssel kapcsolatos programokkal, valamint tanácsadással is várták az érdeklődőket csütörtökön a Látás Világnapján a Huszár utcai parkolóban felállított szűrőkamionban és sátrakban.

Borsányi Bea

A gyerekek nem csak a látás fontosságáról hallhattak Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A világon 2,2 milliárd látáskárosult él, ebből 3,6 millióan vakon. Ez a szám hazánkra vetítve egyes statisztikák szerint 80 ezer, mások szerint mintegy 250 ezer, míg a vakok száma 33 ezerre tehető – tudtuk meg a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért által szervezett Látás Világnapi rendezvényen.

A gyerekek nem csak a látás fontosságáról hallhattak
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a vakság nagy részben megelőzhető, illetve gyógyítható. Magyarországon egy 1996 és 2000 között készült felmérés szerint évente mintegy 6 000 ember vesztette el teljesen látását, ami mögött leggyakrabban az időskori makuladegeneráció, majd gyakoriságát tekintve a cukorbetegség, a rövidlátóság, a zöld, valamint a szürke hályog és az úgynevezett látóideg-atrófia állt.

 

Húszéves életkor alatt a leggyakoribb vaksági ok pedig a koraszülöttek retinopátiája volt. A megelőzésben – mint számos más betegség esetében – ezúttal is hangsúlyozták a szűrések szerepét, fontosságát. A rendezvényen a látásvizs­gálaton kívül lehetőség volt egyéb ingyenes szűréseken is részt venni, illetve személyes tanácsokat kérni többek között dietetikustól, de egy-egy sátorban téma volt a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában