egyre több időt töltenek a gép előtt

2019.08.31. 14:30

Ne internetezéssel töltődjön fel a gyerek!

Szabadidejükben a gyerekek jelentős része a lakásban gubbaszt és például számítógépezéssel tölti az időt.

Tóth B. Zsuzsa

A szülő, nagyszülő felelőssége, hogy ne engedje meg, hogy egész nap a szobában üljön a gyerek. A szünidő azért van, hogy a gyerekek pihenjenek és töltekezzenek, de ez nem azt jelenti, hogy egész nap a lakásban, a szobájukban, például számítógépezéssel kell tölteniük az időt. Bár tudjuk, a mai tizen- és huszonévesek – az úgynevezett Z generáció tagjai – „digitális bennszülöttek”, vagyis az ő életüknek már szerves és teljesen természetes része a virtuális és internetes világ. Ők a digitális technológiák legnagyobb felhasználói, napi elfoglaltságuk több-kevesebb része a virtuális térben való tevékenykedés.

Az Egészség és egészségmagatartás iskoláskorban címre hallgató kutatás szerint – ugyan a szünidős tevékenységekre nem terjed ki – jól érzékelhető a különbség hétköznapi és hétvégi számítógép-használat között. Az 5–11. évfolyamos tanulók közül tanítási napokon a fiúknak közel fele játszik naponta legalább két órát számítógépen, míg a lányoknak csak harmadára jellemző ugyanez. Ezzel szemben hétvégén naponta legalább két órával többet játszanak számítógépen a fiatalok: a fiúk 72,7 százaléka, a lányoknak 45,8 százaléka.

Figyeljünk rá, hogy elég időt töltsenek a gyermekek a szabadban, és mozogjanak. Arról se feledkezzünk meg, hogy ha többet van a szabad levegőn, nemcsak fáradtabb, de éhesebb is lesz a gyermek.

Érdemes kitalálni, tervezni olyan elfoglaltságokat, amelyeket akár egyedül, akár a barátaikkal, vagy éppen a családtagokkal közösen végezhetnek a fiatalok, és még az étkezéshez is van több-kevesebb közük. Például: gondozzon a gyermek paradicsomot, paprikát vagy bármilyen más növényt. Egy kis ágyás a kertben, amit ő gondoz, de kert híján balkonon vagy virágcserépben is nevelhet egy vagy több növénykét. A pecázás is jó móka, remek alkalom a beszélgetésre, és ha még a sikeresen horgászott fogást is elfogyasztják, duplán tettek az egészségükért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában