Terepjáró DSE: A túrázók, akik bakancsban állják a sarat

Ha mégis van némi vadság, az nem teljesítménytúrák „küzdő” sportos hozzáállása, hanem a vadregényes tájaink értő-csodáló attitűdje. Vagy másképp: az egykori matematika- és testneveléstanár, Pintérné Palkovics Gabriella ma már nem a számok, de az erdők rengetegébe viszi a tanítványokat.

A mohai központtal működő Terepjáró Diáksport és Kulturális Egyesületet hárman alapították anno: Gabi, akivel alkalmunk volt beszélgetni céljaikról, mindennapjaikról, Kneifel Éva és Vígh Márta. Barátnők, pedagógusok. Ma már több mint ötvenen vannak – csak az állandó tagok.

– A programjaink szervezésében tizenkettő-tizennégy önkéntes is segít – emelte ki Gabriella. Sok diák végzi náluk az érettségihez kötelező közösségi szolgálatos munkáját, több mint felük később is vissza-visszatér hozzájuk.

Átlagosan havi egy nagy volumenű rendezvényük van. Rendszerint a természetvédő neves napokra – a Föld, a víz, illetve a madarak és fák világnapjára, s magától értetődik, hogy az autómentes napra – időzítik tömeges túráikat. Ezeken rendre 250-400 gyerek és felnőtt válik terepjáróvá! Kedves útvonaluk a dinnyési Madárdal Tanösvény, szívesen lépnek ki az iszkaszentgyörgyi Kastélybirtok Tanösvényre, nemrég Gánt magasságából indultak el felfelé, Tatabányának.

Rövidebb, 5-6 kilométeres útjaik a családoknak, nyugdíjasoknak kedveznek, de azért háromszorosára is kimérik a távot; az náluk már a profik szintje. Gabi hangsúlyozta, nekik nem a teljesítménytúrák csak azért is nekilódulásai, sokkal inkább a természet megélése, az együttlét a meghatározó.

Mohán van egy parasztházuk: az alkotóház. Amikor nem húznak túracipőt, ott fogadják a városból a csendbe kiránduló vendégeiket, igen gyakran iskolai csoportokat különböző témanapokra, kézműves műhelymunkákra.

Az kicsit se számít, van-e feléjük térerő, a telefonokat úgyis zsákba rakják a foglalkozások idejére. Ebben az egyben szigorúak. A ház egyébként patinás a tekintetben, hogy már egy 1847-es katonai térkép is jelöli. Odabent cseréptányér-gyűjtemény és a mohai Ágnes-forrás vizének története teremti meg a kellő aurát. Odakint a kemence és kovácsműhely csinál meleg hangulatot.

– A telek, illetve az udvar egy rétre vezet. A gyerekek megtapasztalhatják a kunyhóépítés rejtelmeit, a békafogás praktikus módozatait, a számháborúsdi diadalait – mesélte a túravezető, aki szerint, főleg a városi lurkóknak, ezek különösen fontos élmények. A túrákon a sziklamászást, a meredek domboldalak leküzdését élvezik leginkább a srácok.

– Vigyázunk a gyerekekre, de nincsenek burokban – tette hozzá Gabi, aki vallja, a saját bőrükön kell megtapasztalniuk a természetet is a fiataloknak.

Túrázni nyugodtan, kedves baráti társaságban, néhány fős csapatban is lehet. Alighanem könnyebb is úgy. Miért vesz bárki a hátára több tíz vagy több száz gyereket? Szemtelenkedtünk kicsit Gabival, hogy a Terepjáró DSE-t éltető filozófiáig hatoljunk.

– Azért, hogy a természetet közel hozzuk hozzájuk, s alternatívát adjunk számukra akár a számítógépezéssel, tévénézéssel szemben. Azt tapasztaljuk, hogy a gyerekeken keresztül a felnőtteket és a családokat is be tudjuk vonni a programjainkba – érvelt.

Jó úton járnak.