2025.02.04. 16:06
A mélybe vetették magukat (videó)
Volt aki a fulladás határán volt, míg mások az életükért küzdöttek a vízben, miután hezitálás nélkül egy öt méter magas toronyból a mélybe vették magukat. A négy rajt már az első napon kíméletlenül arcon csapta a valóság, hogy miért is hívják A Kiképzés második fázisát a Pokol Hetének.

Kitárult a pokol kapuja A Kiképzés honvédei előtt, kőkemény küzdelem önmagukkal.
Fotó: TV2
Az kiképzés első fázisát követően legtöbben csak most döbbentek rá A Kiképzés versenyzői közül, hogy mire is vállalkoztak. A hétfőn kezdődő Pokol Hetében ugyanis szembe kellett nézniük legnagyobb félelmeikkel és a pánik szorongató érzésével is. Az még talán hagyján, hogy parancsszóra egy 5 méteres toronyból gondolkodás nélkül a medencébe ugrottak, de ami ezután jött, az már valóban kőkemény harc volt az elemekkel. Összekötözött lábbal és kézzel kellett a több méter mély vízben „beúszniuk", úgynevezett süllyedéses technikával a célba.

Fotó: TV2
Aki bepánikolt, annak mentálisan kellett leküzdenie magát. A Bocskai rajban (piros) például Bodó Kitti és Virág Sándor a végtelenségig küzdött: volt, hogy a teljesítőképességük határán voltak, de nem adták fel.
A frissen kinevezett rajparancsnok, a székesfehérvári Földes Péter viszont csont nélkül teljesítette a gyakorlatokat Nehlich Kornél és Hegyesi Márk csapattársával egyetemben.
A Kiképzés: mi a helyzet Kirilla és Segesdi honvéddel?
Róluk egyelőre az derült ki, hogy az első gyakorlatot, az ugrást problémamentesen hozták, ám hogy mi történik velük a medence mélyén, még várat magára. A dunaújvárosi Kirilla Krisztián a FEOL-nak elárulta, az ugrásnál nem gondolkozott, csak ugrott. Bár félelmetes volt számára a magasság, de megtanulta, vannak helyzetek, amikor úrrá kell lenni a félelmeken és csak tenni a dolgot, ahogy történt is. A merüléses feladatot viszont ezzel szemben félelmetesnek nevezte, és már a feladat előtt úgy érezte, a pánik eluralkodik rajta. De hogy sikerült-e úrrá lennie rajta, az ma este a Kincsvadászok után 21:25-kor kiderül, amikor ezúttal is megpróbáltatások egész sora vár a honvédekre.
Időközben Árvai Csilla, A Kiképzés apró termetű, törékenynek tűnő bombázója adott interjút a FEOL-nak:
A nők is megállják a helyüket!
