Az idegek harca

2025.02.08. 14:47

Segesdi szuperhősként viselkedett, ő volt a megmentő (galéria, videó)

Többen elbuktak, a négy raj az eddigi legösszetettebb és legnagyobb téttel bíró feladat előtt állt. Nemcsak részt vettek az első önálló bevetésükön, de amelyik raj győzött, biztosan versenyben maradt az álomnyereményért. Ezúttal a székesfehérvári honvéd volt a megmentő, igazi hőstettet hajtott végre.

Segesdi szuperhősként viselkedett, ő volt a megmentő (galéria, videó)

Segesdi Tamás megcsillogtatta vezetői képességeit A Kiképzésben.

Fotó: TV2

A Kiképzés versenyzői életük első bevetésére mentek, ami egy komplex feladat és csak akkor lehetett sikeres, ha az eddig begyakorolt és elsajátított tudást alkalmazzák a Pokol Hetének egyik legkeményebb gyakorlatán. Feladat az volt, hogy a vízről partra szállva megközelítenek egy olyan objektumot, amit az ellenség véd, behatoljanak és megszerezzék az adathordozót. Természetes a csavar mint mindig, most is volt… Alkalmazniuk kellett az egyik legfontosabb katonai szabályt: fegyvertelenre nem lövünk! Egy honvéd hőstettet is véghezvitt.

Segesdi Tamás, a székesfehérvári honvéd megcsillogtatta vezetői képességeit, igaz hőstettet hajtott végre: kimenekítette társait az ellenség markából.
A Képzés rajai behatolnak az ellenséges objektumba. Segesdi hőstettet vitt véghez.
Fotó: TV2

A székesfehérvári kemény legény, Segesdi Tamás dicséretben részesült és oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Hunyadi raj (kék) sikeresen teljesítse a küldetést, megszerezték az adathordozót az ellenségtől. Amikor már úgy tűnt, hogy az addig magabiztos Horváth Gergő rajparancsnok leblokkol és az ellenség meggátolja az elszakadást, azaz a kimenekülést, Segesdi vezetői képességeit megcsillogtatva átvette ideiglenesen a raj vezetését és kimenekítette társait az ellenség markából. A fehérvári honvédet Oravecz főhadnagy is külön megdicsérte. Hasonlóan jól teljesített a Kinizsi raj (sárga) is, megszerezték az adathordozót.

(Galéria a képre kattintva)

Egyik oldalon hőstett, másikon kudarc

A Dobó (zöld) és a Bocskai raj (piros) azonban nem tudja befejezni a bevetést, mindkettőjük akcióját félbeszakítja a kiképzője. Az utóbbi székesfehérvári rajparancsnok, Földes Péter vezetésével magabiztosan haladtak előre, szinte végig hibátlanul teljesítenek, ám az utolsó ajtónál, az adathordozó megszerzésénél Nehlich honvéd hatalmas hibát vét, aminek az egész raj megitta a levét… A feszült helyzetben lelövi a magát megadó ellenséget, ezért kell félbeszakítani a feladatot, a küldetés kudarcba fullad.

A dunaújvárosi Kirilla Kirsztiánnal felálló Dobó raj (zöld) fejetlenül rohangált, már a bevetés elejétől teljes volt a szétesés, Cseke rajparancsnok szinte azt sem tudta, mit csinál. A raj kiképzője, Molnár Attila pedig nem bírja tovább nézni a gyalázatos teljesítményt és teljes csalódottságában lefújja az akciót. A főtörzsőrmester annyira elkeseredett, hogy a kiértékelésnél nem is ordít a csapattal, hanem csak elvonul. A zöld csapat magába zuhan. Vajon Cseke lemond a rajparancsnoki pozíciójáról? A hétfőn folytatódó esti epizódból mindenre fény derül a TV2-n.

Addig is hozzuk a már jól ismert főcímdalt, a bicskei Megasztár győztes Gudics Máté éneklésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában